Machinedrum - Eyesdontlie video

Akkor szaladok magam után, most látom, hogy a Vapor City-ről nyáron ez is kijött video-n. Az album nagyon nagy, napok óta ez pörög. Nem gondoltam volna, hogy nem a Four Tet-ért leszek oda, az ehhez képest halovány gyenge.

Gesaffelstein - Pursuit video

Ez nagyon durva, ezek után az album is bepróbálós.

Cut Copy - Free Your Mind video

Jé ebben meg az ifjabbik Skarsgard mászkál egy szál gatyeszban! Hát igen, más utat jár be mint az öreg fater.

Dancing Suns - Dancing Suns (Funkhaus Studio Berlin)

Atyaég!!!!Ez a felvétel lélegzetelállítóra sikerült. Nem is tudom ez a live vagy az albumverzió jobb, mindenesetre a koncertfelvétel hangulatosra sikeredett.

Gravitáció

Nem gondoltam volna, hogy úgy állok fel a film után, hogy le vagyok nyűgözve. Tulajdonképpen örültem másfél óra fuldoklás után, hogy ismét szabályosan veszem a levegőt. Átértékelődött sok minden ez idő alatt, és valóban örültem, hogy magam mögött hagyhatom ezt az élményt. A végtelen világegyetem vonzása engem is megérintett, de sajnos a világűr közel sem az a nyugodt hely, mint amit ideáltipikusainkba beleégetünk. A látvány van a fókuszban, de ezáltal - illetve a 3D-s technika által - még inkább átélhető a történet, de annak is inkább az emocionális vetülete. Mert akárhogy is, az elsodródás a végtelen mindenségbe a legősibb szorongást idézi fel az emberben, amelyet fokoz a felfoghatatlan hatalmasság kontra apró porszem effektus, amely végigkíséri az egész filmet. A fojtogató paranoia pedig végig kitart, és a folyamatos rémületből fakadó levegőkapkodás is fokozza légszomjunkat. Amikor pedig megkezdődik az őrület, akkor az ember már azon veszi észre magát, hogy tengeri beteg. Ugyanis szégyen nem szégyen én elszédültem, a súlytalanság kiszámíthatatlan fizikáját nehezen vette be a gyomrom. Nehezen mondom ezt, de a befejezéssel is elégedett vagyok. A másfél órás tehetetlenségbe szocializálódott tudatunknak szüksége volt egy ellenpontozásra, enélkül valóban elindult volna az ember a pszichotikus tünetképződés útján. Szóval valóban a látványra épült a film, de azt tartom a legnagyobb erényének, hogy helye-közel a realista science fiction területén marad. Ez valóban megtörténhetne bárkivel, feltéve ha éppen egy űrállomás kütyüjét szerelné az űrben. Realizmusa pedig majdnem végig megmarad, nincsenek hősködések, világmegmentések, csak a túlélés, a földre való visszatérés a lényeg. A karakterrajzhoz elengedhetetlen volt egy múltbéli tragédia felidézése, és itt a színészi játék már nem volt annyira erős, de ettől függetlenül szükséges volt a történethez, hogy szerethessük az illetőt, hogy izgulhassunk érte. Ez a része lett egy kicsit hatásvadász, de az összképhez képest ez bizony hangyafaszánnyi tényező. Nincsenek értelmetlen kiállások, minden a helyén volt, a rendező Alfonso Cuarón (Anyádat is, 2001) egy lineáris történetvezetésű filmet rendezett, amelynek minden perce izgalom, ahol valóban végig szorongatjuk a mozi karfáját, vagy jobb esetben a mellettünk ülő kezét. 

Egy kicsit át is értékeltem az idei sci-fi termést és arra a következtetésre jutottam, hogy ezidáig kétségkívül ez a legeredetibb, legrealistább, és végül is leglátványosabb film is egyben, annak ellenére, hogy jómagam a rejtélyekre, eredet elméletekre épülő sci-fi-ket kedvelem jobban. Szegény Oblivion is devalválódott ennek tükrében.

8/10

Setting sun

Titan

Rubens: A titánok bukása

Egy örökké nyughatatlan, bolyongó lélek vándorlása mindig izgalmas tud lenni. Izgalmas, mert útját vesztett, ebből adódóan az élet legkülönfélébb állomásaira sodródik. A "Vándor" gondolkodásban sem rugalmatlan, nem okoz neki nehézséget az egyik világnézet sutba hajítása, majd a másikban való lubickolás sem. A réginek azonban mindig van lenyomata az újban, és ez a kettősség mindig önigazolást követel. Tehát sohasem nyugszik, ebből adódóan nem is irigyelhető, és még azért sem, mert mindig őrlődik....kettő között. De ha ez nem lenne, alkotás sem születne, amelyben a fent leírtak tükröződnek, és a ráismerés mindig katartikus, amelyet fokoz a meg nem értettség megértésének ténye is. Ahogyan transzformálódik a klasszikus egy egyedi mintázattá, ahol mindkettőt fel lehet ismerni: a régit és az újat és mégis a régi nem devalválódik, hanem egyfajta tisztelgéssé alakul. Sohasem tagadja ki volt, és büszkén vállalja az utat, amelyen jár: a késő romantika útját, vagy bizonyos értelemben már azon túl jár. Félelmetes, hogy a zenén keresztül ezt a "Vándort" mennyire meg lehet ismerni, és külön öröm, hogy ismét élőben hallhattam zenéjét, amely megannyi állapot lefestése után a maga zaklatott mozgalmasságában egy pontban hunyt ki......patetikus nyugalom nélkül....na de ilyen egy "Vándorlegény".

Call Girl

 

Van az amikor, úgy érzem tutira megyek, aztán az első tíz perc után már tudom, hogy nem azt kaptam amire számítottam. Ebből végül is akár jó is kisülhet, mert a kellemes meglepetések mindig emlékezetesek maradnak. Mikael Marcimain svéd rendezőről ezidáig nemigazán hallottam, ami nem is csoda, hiszen többnyire sorozatokat rendezett. A Call Girl az első egész estés filmje. Rendkívül biztató minden szempontból: hetvenes évek végén játszódik, luxus prostituáltak futtatását követhetjük nyomon, virágzik a szociáldemokrácia, politikus ügyfelek, ezzel összefüggésben rejtélyes haláleset, és nem utolsó sorban a svéd gyermekvédelmi rendszer egy részét is megismerhetjük. Tulajdonképpen ez ami értékelhető benne. Nagyon jól megoldották a hetvenes évek látványvilágát, még a legutolsó metró mozgólépcső piros oldalfala is nagyon hiteles volt. A ruhák, a szórakozóhelyek, és végeredményben tükröződött a svéd jólét az egészben. Azonban fejétől bűzlik a hal: a "Bordellhärvan" korszak luxus prostituáltakat igénybe vevő álszent politikusait lekapcsolni akaró titkosszolgálat tisztjének vesszőfutása a rendszerrel sajnos nem tudott lekötni. Egy kicsit unalmas már, hogy minden fejes nyakig benne van a lecsóban, és senkinek nem érdeke, hogy bizalmas információk kiszivárogjanak. Ugyanakkor kiválóan elénk tárták, hogyan is működik egy ilyen prostihálózat, hogyan is zsákmányolják ki, az egyébként is többszörösen kiszolgáltatott gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekeket. De túl sokat akart ez a film, valahogy az ezernyi szálon futás keresztezését nem tudták hatásosan megoldani, tulajdonképpen annak kivárása esett nehezemre úgy, hogy sejthető volt a végkifejlet. Szóval ez nagyon el lett rontva, a rendező még mindig a húzás-nyúzás magasiskoláját megtestesítő sorozatok világában gondolkodik, pedig ha tömörebb lenne a film, még lehet élvezhetőbb benyomást keltett volna. Jó volt látni madame-ként Pernilla August-ot (Dina vagyok, 2002), ő az a svéd színésznő, akinek nemzetközi kitekintéseiben sincs semmi kivetnivaló (Star Wars filmek), valamint David Dencik (A tetovált lány, 2009) hetvenes évek fizimiskáján is jót mosolyogtam. Egy újabb film ez azon a listán, ahol csak a körítés mesteri színvonalú.

4/10

Inga Liljeström - Wishing Bone Hands

Mára elmondható, hogy Inga mániája, hogy egy régebbi albumon szereplő dalt dolgoz fel mindig az aktuális albumon. Ez egy brutál jó átirat lett. Bár az eredetitől (Black Crow Jane, 2011) is mindig a sírás környékez:

Washed Out - All I Know video

Jó dal választás, mert ez az egyik kedvencem a Paracosm-ról. A video is remek, főleg ami kisül belőle. Csak valahogy nem passzol ehhez az eufórikus számhoz.

Au Revoir Simone - Move in Spectrums

 

Erről a formációról ezidáig nem sokat tudtam. Egy véletlen folytán botlottam bele, aztán végül is csak rájöttem, hogy korábban koccantunk már valahol. Ez a New York-i - nevezzük - dreampop triónak, végül is 2003 óta jelentet meg albumokat, a mostani Move in Spectrums negyedik a sorban. Egy kicsit szerencsésnek hiszem magam, hogy ezzel az albummal ismerhettem meg őket behatóbban, ugyanis ezzel egy picit el tértek a fő csapásiránytól. A korábbi albumaikra jellemző lo-fi hangmintákkal megtűzdelt dreampop igen absztrakt -mondhatni dark- hatással rendelkezett, amely gyakran a hallgató idegeivel játszott. Ez az elvontság ezen az új albumon azonban már csak nyomokban van jelen. Az dreampop-ot felváltotta az elektropop, és bátrabban használják már a ritmusokat, amely sokkal több életet lehel az egyébként alapjaiban még mindig melankólikus számokba. Ez az irány egyértelmű frissülése hangzásviláguknak úgy, hogy egyébként hangulatában nem sokat változott ez a zene, csak az eszközök lettek mások. Jó húzás volt, a hangzás befogadhatóbb irányba történő konvertálása, hiszen ezen a korongon szinte már alig vannak elnyújtott hangszösszenetek, túlnyomó részt igen is fülbemászó dallamokat kapunk, tele hidegrázós pillanatokkal. Az album két részre osztható. Az album első felében találhatóak a tempósabb elektropop-os dalok, míg a második felében kapnak helyet a belassultabb sötétebb tónusú track-ek. Alapvetően ez a törés az, amellyel nem igazán tudok mit kezdeni, annak ellenére, hogy ez a része a lemeznek is igen hangulatos. Tulajdonképpen az album második felében lehet inkább felfedezni a korábbi hangzás átörökítését, de nyilván izgalmasabb, amikor az album első felében kevésbé direkte  halljuk ki az örökséget. Az albumot indító More Than a tipikus példája a nondirekt manifesztációnak, és mint ilyen a legeltaláltabb dalnak tartom a lemezen. Sötét, sejtelmes, a ritmus absztrakt, azonban a refrénnel megérkezik a feloldozást követelő elektropop, amely végig lüktet a másik csúcspontig a Just Like a Tree-ig. Az eddig megjelent két single (Crazy, Sombody Who) is igen érdekes abból a szempontból, hogy az ember azt hiheti kellemes gitárpop-ot hallgat. Végül is így van, de keyboard segítségével szólal meg az a gitár (na ennyire én sem vagyok fül). A Boiling Point az egyik legelvontabb dal a lemezen, de totál lúdbőrbomba, brutális dallammal, így tehát nyoma sincs egy Who Am I Now? utánérzésnek....hála Istennek. A Let The Night Win tökéletes zárása a lemeznek, minden hang szinte szikrázva pattan ki abból a bizonyos szintetizátorból, a monotonitással teremtve hangulatot, miközben éteri dallamot hallgatunk.

Kellemes meglepetés ez az album, egy felfedezés, az az állapot, amikor azon morfondírozik az ember, hogy ezidáig hogyan is maradhatott ez ki az életéből.

7/10

Throwing Muses - Sunray Venus video

Az első video a november 11-én megjelenő Purgatory / Paradise albumról, amelyet már nagyon várok.

Inga Liljeström - Two Dangers cover

Október 1-én jött ki végre az új Inga album. Tavaly hatalmas lázban égtem, hogy valami akusztikus albumot fog kiadni, aztán karácsonykor fel is tette a Soundcloud-ra. Valahogy éreztem, hogy az annyira demo, csendes mondhatni unalmas anyagnak tűnt. Aztán eltűnt és semmi híre nem volt az egyébként Songs of Sorrow for the Hollow of His Heart-nak. Aztán hír a semmiből és itt van ez. A dalok egy része új, a másik része ismert az említett munkaanyagból, egy dal pedig egyenesen az előző Black Crow Jane-ről van. Viszont belehallgatva a döbbenet fogott el mennyire zseniális a hangszerelés és mennyire erősen szól. Hát igen, jót tett neki a tempó és a vonós, egy csöppet filmzenei hangulata lett. Soha nem hallgatok többet demo-t!! Bár mentségemre nem tudtam, hogy az volt.

Vi är bäst! poster

Forbrydelsen 1. évad

Végre elérkeztem az első évad zárásához annyi agyalás, és sokszor már túlzásba vitt fordulatok után....na de ez egy sorozat, ennek így kell lennie. A dánok most is megmutatták mitől döglik a légy. A Forbrydelsen (rendkívül "szellemes" magyar fordításban: Egy gyilkos ügy, nemzetközi forgalomban: The Killing) egy nemzetközileg is nagy sikert aratott Bafta díjas thriller sorozat. Egy igazi ritkaság, hiszen manapság kevés olyan sorozat létezik, amely egy ügy megoldására fókuszál. Az amerikaiak természetesen már elkészítették a remake-et (The Killing), de annak csak a pilot-ja volt sztorihű, aztán eléggé eltértek az eredeti csapástól. 

Minden rész a nyomozás egy napját mutatja be. A központi kérdés: ki ölte meg Nanna Birk Larsen-t? Merthogy egy brutális gyilkossággal kezdődik a sorozat, és Sarah Lund ( Sofie Gråbøl) nyomozónőhöz kerül az ügy, aki fékeveszett megszállottsággal próbálja meg a rejtélyeket felderíteni. Az egész sorozat titokzatossággal övezett, hagynak minket gondolkozni, indokolatlanul sohasem lövik le a poént. Azonkívül az a legnagyobb erénye, hogy azt próbálja bemutatni, hogy egy fiatal lány meggyilkolása milyen változásokat hoz az egyébként látszólag semmilyen kapcsolatban nem álló emberek életében. Félelmetes ahogyan a gyászoló család, a politikai közszereplő, a nyomozónő egyéni sorsa összekapcsolódik és az is ahogyan változik egyrészt a lány halála miatt, másrészt a nyomozás során feltárt dolgok miatt. Az egész egyébként meg van fűszerezve egy cseppet sem egészséges politikai összeesküvés elmélettel, amelyet a koppenhágai polgármester választás előkészületei során követhetünk nyomon. Fordulatok, fordulatok hátán, kőkemény drámai pillanatok, de csöppet sem hatásvadász módon prezentálva. Ja, és fantasztikus score mindez alatt. Az évad vége pedig lúdbőröztető felismerést tartogat. Oltári jó a színészi játék, hitelesek a szerepek. Állítólag a szereplők nem tudhatták ki a gyilkos, mindig az aktuális rész forgatókönyvét kapták meg előtte, így próbálták a játékot is hitelessé tenni (ez egyébként reklámfogásnak is jó).

Mivel nem cliffhanger-rel zárult az évad ezért gőzöm sincs mit tartogathat a második évad. Egy biztos Nicolas Bro-t (Ádám almái, 2005). Ja, színészek: számomra kánaánság!!, ugyanis egytől egyik dán filmszínészek: Ann Leonora Jørgensen (Olasz nyelv kezdőknek, 2003), Søren Malling (Emberrablás, 2012), Lars Mikkelsen (Szerelem magyarázat nélkül, 2002), de még mellékszerepekben is rengeteg ismerős arc bukkant fel (David Dencik, Kim Bodnia, Jakob Cedergen, Nicolaj Kopernikus).

Szóval nem sokára kajázom a második évadot is.

Autumn Sun #2

Autumn Sun

Arcade Fire - Afterlife lyric video

Hát ez is tiszta berettyintés....nagyon jó!!!!!

A Thousand Times Good Night Trailer

Az igazság az, hogy ezt máris akarom, jobban mint a "nimfó Trier-t", pedig az se lesz majd kutya!

Sophie Sees (A short film by Tricky)

Egy short film Tricky-től, amely egyértelműen a False Idols éra terméke. Egyébként maga az album nálam már biztosra érett az év albumai listába. Ehhez pedig akár az is hozzájárul, hogy ebben is hallhatunk kiadatlan track-eket, és tök jó remix-eket. A short film egyébként egy hatalmas agymenés, de pöpecül össze lett hozva. Külön tettszett a Does It video újraértelmezése, az élő képek "grafikai effektezése".

Au Revoir Simone - Somebody Who video

Most vettem észre, hogy az idei Move in Spectrums albumról nem csak a Crazy, hanem ez is kijött video-n. Többször végighallgatva az albumot azt kell mondjam, hogy kellemes csalódás az egész. Időközben ugyanis rájöttem kik ők, akik az Air Le Voyage Dans La Lune albumán a legkiborítóbb track-ben közreműködtek (Who Am I Now). Félelmetesen ég és föld.....

Sigur Rós - Rafstraumur (Cyril Hahn Remix)

Forest Swords - Thor's Stone video

Tycho - Awake

Nocsak! Tycho is back!?

Hát ez is megérkezett, kereken egy napot kellett rá várni és pont olyan mint ahogy az emlékeimben élt. Fahéjas almás sütire emlékeztet. Remélem beválik télire!

Skytten

 

Örömmel fedeztem fel, hogy Anette K. Olesen-nek idén új filmje készült. A Skytten (A mesterlövész) viszont az első filmje a dán rendezőnőnek, amely -hogy úgy mondjam- könnyebb vizekre evezett. No nem a témáját tekintve, azt akár fajsúlyosnak is tekinthetnénk, hanem inkább a megvalósítás terén. Igazából nem is baj, hogy egy kicsit mást kapott az ember, mint amit megszokhatott, hiszen olyan kőkemény melodrámák vannak a háta mögött, mint a 2004-es Bűnök (Forbrydelser), vagy a 2008-as Lille Soldat. Olesen-re jellemző, hogy a legtöbbször morális témákat feszeget, illetve csírájában nála kezdett kialakulni a mostanra egyre inkább elővett társadalomkritikai nézőpont is (1:1, 2006), amelyet az újabb hullámos dán rendezők (is) előszeretettel alkalmaznak. 

A Skytten is jócskán merít a bevált nézőpontokból, ugyanis a környezetvédelem kérdését állítja a fókuszpontba. Mégis a korábban előforduló nehéz morális témák után furcsán hat, hogy -véleményem szerint- egy szimpla populista demagógiával találjuk szembe magunkat. Nyilván a globális felmelegedés elleni küzdelem kormányzati szinten, vagy akár a nemzetközi kapcsolatok színterén igen erős összeesküvés elméleteknek adhat táptalajt. Igazából ezt lovagolja meg a film, és elég jól be is mutatja azt egy újságírónő  és egy magányos aktivista kapcsolatán keresztül. Mia Moesgaard (Trine Dyrholm) egy napilapnál politikai kommentátor, aki egy vitaműsor során nem tetszését fejezi ki a fél éve hatalomra jutott kormányzat klímapolitikáját illetően. Ugyanis a korábbi választások során a párt azt az ígéretet tette, hogy nem kutat Grönlandon olajforrások után. Ezzel szemben egy olyan nemzetközi egyezményt kívánnak ratifikálni az USA-val egyetemben, amely jelentős mennyiségű kőolaj kitermelését tenné lehetővé. Így tudnának a haszonból egy alapot létrehozni, amelyet a globális felmelegedés elleni küzdelemre fordítanának. Rasmus Holm Jensen  (Kim Bodnia) geológusnak Mia agilissága és kapcsolatai éppen kapóra jön, hogy saját kezébe vegye a szebb jövő megteremtését sajátos eszközökkel: Rasmus ugyanis mesterlövész, az egyezmény elfogadása pedig vészesen közeleg....

Szóval eleve baromi jól van bemutatva a politikai kommunikáció, és valahol ezáltal az összeesküvés elméletek hívei még ki is elégülhetnek. A "nagynak álmodott" történet mögött hús-vér emberek állnak egyéni sorsokkal, ezáltal a szereplők szerethetőkké válnak, és itt akármilyen mainstream is ez a film, a dánság keményen érződik rajta, főleg a pszichologizáló vonal, hiszen főhősnőnk éppen egy külföldi örökbefogadás előtt áll. Azonban ezek pont olyan koncentrációban vannak jelen, hogy a nem dán filmeken szocializálódott egyénnek sem veszi el a kedvét. Akárhogy is nézzük ezúttal Olesen egy jól felépített közönségfilmet készített, amely szórakoztató, végső soron izgalmas is, de sajnos nem ér fel korábbi alkotásaihoz, mert pont ettől nem emlékezetes, hiszen rengeteg hasonló létezik a piacon.

Mentségére legyen mondva kitűnő színészeket láthatunk a bő másfél óra alatt: a főszereplőkön kívül még feltűnik Nikolaj Lie Kaas (Zöld hentesek, Hogy szeretsz) aki a klímaügyi minisztert alakítja, de apróbb szerepben ott van még Søren Malling (Egy veszedelmes viszony, Emberrablás) is. Neki már csak azért is nagyon örültem, mert a Forbrydelsen sorozat kapcsán mostanság elég gyakran látom, mint ahogy Bent Mejding-et (Testvérek, Csak egy szerelmes film) is, aki természetesen jelen esetben is politikust alakított.

6/10

Gesaffelstein - Hate or Glory video

Ezek a franciák csak tudnak valamit.....

Nymphomaniac karakterposzterek

A Nagy Gatsby

 

Luhrmann sohasem tartozott a kedvenc rendezőim közé, de azok közé igen, akikre úgy gondolom érdemes odafigyelni. Bár nem vagyok az "amerikanizálódás" híve - lévén az "öreg harcos" ausztrál származású - de meg kell hagyni, hogy sok esetben az Egyesült Államokba való tévedés, egy hozott és sajátos világnézettel igenis tud egyedi, különleges és maradandó lenni. Luhrmann világképét mindig egyedinek és különlegesnek tartottam, bár a maradandó faktorról lehetne vitatkozni. Mindenesetre minden filmjéről ordít az egyedi stílus, amelyet az első pár képkockából le lehet vágni.

A Nagy Gatsby is kétségkívül hordozza a Luhrmann-i összetevőket. A jelenetek halmozása, gyors snittek, indokolatlannak tűnő harsány színek, túl cicomázott díszletek, remekül választott filmzenék, amelyek egyébként szinte minden esetben témaidegenek. Ez a fajta halmozás sok, és általában leterhelik a nézőt, de érdekes módon nála az ember mégsem fárad ki, hanem szinte fürdünk a látványban, hangulatban. Mondjuk ki, maga a tömény giccs, amelyet kitűnően alkalmaz minden filmjében, mind a vizualitásban, mind pedig auditíve. Jómagam tulajdonképpen erre szomjazom, ha leülök egy Luhrmann filmet megnézni, mert sohasem válik negédessé, mert sohasem gondolja véresen komolyan magát, és ettől működik az egész. Igazából mondhatni már az is védjegy, hogy nem korunkban játszódik a film. Helyesebben ez nem igaz, mert Luhrman nagyon jól játszik az idővel. A cselekmény és a korszak szinte minden esetben eltávolodik egymástól, vagy legalább is nem koherens (Romeo és Júlia, 1996). Jelen esetben az 1920-as években játszódik a történet, amikor is az USA "gazdasága dübörög", de már a nagy gazdasági világválság előjelei kezdenek látszani. A fényűzés és a nyomor kontrasztja lényegre mutatóan volt ábrázolva a filmen, ahogyan a sorsok összefonódtak, vagy akár a Gatsby mítosz összeomlása kapcsán is. A jól megválasztott zenék is a helyükön voltak, és sokadjára azok sem koherensen jelennek meg az adott korszakban: modern zenét hallunk a 20-as években.

Szóval a külsőségekről tudnék még ömlengeni, mert erre a stílusra igencsak vevő vagyok, de nem teszem mert minden amit láttunk-hallottunk egy már jól ismert Luhrmann klisé volt. Az előző filmjében (Ausztrália, 2008) volt még jócskán újdonságfaktor, de legfőképp a történetvezetés, a kvázi két film egy filmben élménye. Volt azonban egy prücök, a játékidő. Úgy látom Luhrmann nem tanult a hibából, ugyanis a Gatsby indokolatlanul hosszúnak tűnt. Ez volt az első Luhrman filmem ahol az unalom felütötte a fejét. A témaválasztás adott F. Scott Fitzgerald regényadaptációja. Az igazság az, hogy a téma nem igazán állt hozzám közel, de ez tulajdonképpen minden filmjéről elmondható. A különbség az, hogy míg a többi filmje meggyőzött, addig ez nem igazán, nem tudtam a téma iránti közönyömet elveszíteni jelen esetben. Ennek a feltételezett okát is letisztáztam már magamban: több mint két órát kellett egy dilis kompenzálós pöcsfej szerelmi ömlengéseit bámulni. Mert azontúl, hogy világossá vált a Gatsby mítosz, hogy mire is van ez a felhajtás, szóval értettük a miérteket, nem ismertük meg kellően a karaktereket. Nem tehetek róla nekem ez a vesszőparipám, ha elnagyoltnak érzem, akkor általában nem tettszik a film. Nick Carraway (Tobey Maguire) kilétét illetően semmit sem tudtunk meg, csak azt, hogy valami bróker féle és pszichológiai segítségre szorul. Gatsby-t megpróbálták beállítani többek között hősnek, maffiózónak, tiszta szívű szamaritánusnak, hős szerelmesnek, pedig szimplán csak egy pszichotikus mániás volt, aki elhitte, hogy a múlt a jelenben megélhető (oké, úgy nem lett volna mítosz faktor). Carrey Mulligan (Egy lányról, 2009) alakítása pedig közel sem volt olyan rossz, mint ahogy néhány kritikában olvasható. A saját vágyak, a társadalmi elvárások, és a kikristályosodó lesújtó valóság közötti őrlődést kitűnően hozta, igen túljátszva, úgy ahogy egy Luhrmann filmben illik. Még mindig jobb volt mint Maguire fapofa játéka. Egyébként DiCaprio remekül megoldotta ezt a rejtélyekkel övezett egyéniség megszemélyesítését, kár hogy csak a gesztusaiból jött le, milyen emberrel van dolgunk. Úgy látom ő egy múzsája Luhrmann-nak, amelyet cseppet sem bánok, ketten sokat ki tudnak hozni magukból.

Szóval giccses látványvilág, kitűnő zene, parádés szereposztás, és helye-közel jó alakítások, de ennyi. Ez a külsőségek filmje Luhrmann-től, nem rossz, de nem elég jó. Az életműben a fentiek miatt ez a filmje tettszett nekem a legkevésbé.

5/10

Rose Windows - Heavenly Days video

Hát ez nagyon nagy......

Utopia

Egy kicsikét kiakasztó volt ez a pár nap. Pontosabban meglepő, egy kicsit olyan, mintha kódolt üzeneteket kaptam volna. Eléggé kiborultam ami nap, persze érthető hiszen egy temetés nem tartozik a kellemes élmények közé. Egy nagyon távoli rokonom temetésére mentem, és elég hidegrázós élményben volt részem. Mindenki gondol amit akar, nyilván én is ezt teszem, éppen ezért már több napja forgok azon, hogy mégis létezik mindent átívelő erős kötelék, tiszta szeretet, a társadalmi konvenciók által beprogramozott kontextusban. Pedig minden ellene szól, nem létezhet, mert nem engedi maga a környezet, ami azt eredményezi, hogy egyre inkább egyfajta "árral szemben" attitűd jön létre, egyre nagyobb harsányság. Ebben az esetben pedig minden kell, és minél gyorsabban, és akkor megy a csodálkozás, hogy nincs elfogadás.....mindegy!! Szóval jó tudni, hogy mégis van más út, nem muszáj felvenni a tempót (nem kell elkurvulni), és a "rendszer működése" elleni dacból sem muszáj a végvárak bástyáinak oltalmát "élvezni". Csak az a baj, hogy az élet nem happy end story, mert hiába volt katartikus megtapasztalni a pozitív példát, a sors másképp értékelte azt, és mindent keresztül húzott.

Rák, általam a legjobban rettegett betegség forma. Kegyetlen főleg akkor, amikor az ember leesik a lábáról és ápolásra, gondozásra szorul. Különösen nehéz már akkor, amikor fájdalomcsillapítás, pelenkázás is közrejátszik, amikor megéljük a tehetetlenséget, és látjuk az agóniát. Nos, mint kiderült itt ez történt, és ugyan a család mindenben segítette a haldoklót, mégis volt ott valaki aki még ekkor is szerette, gondozta, segítette társát. Még egyszer mondom, mindenki azt gondol amit akar, ez a személy a legjobb barát volt, akit a búcsúztatáson hangsúlyosan kiemeltek, és a rokonság köszönete, hálája sugárzott minden mondatból. Ekkor nem voltak társadalmi konvenciók(!), csak valami furcsa lélekemelő éteri közeg. No meg a dilemmám, hogy akkor most mi van, mit is lehet ebből tanulni, vagy tovább megyek, mit is kellene ebből magamnak dekódolni? Momentán ordítani tudnék az emberi sors indukálta fájdalomtól, hiszen egy utópia törhetett darabokra, amelynek valószínű minden percéért érdemes lehetett élni. Ugyanakkor pont emiatt felemelő ez az egész, és ez a kettős érzés egyenlőre csak emészt, hiszen nem lehet véletlen, hogy nekem éppen akkor, ott kellett lennem. Amennyiben véletlen lenne, akkor sem bánom, mert erre valószínű mindig emlékezni fogok.

Gold Panda - Reprise (T Hemingway Remix)

Egész kellemes ez a remix. Bár ahogy elnézem a nemsokára megjelenő Reprise EP tracklist-jét, ez az idei év csak egy kínlódás. Bár ez alapján még meglepetés is érhet minket.

Szeretők, utazók

A mai nap után pont erre volt szükségem. Valahogy annyi tragédia zsúfolódott ebbe az elmúlt tizenkét órába, hogy kellett valami ami kellőképpen eltereli a figyelmemet az élet nagy kérdéseiről. Ha másra nem is, de erre pont megfelelő volt ez a film. A lehúzó kritikák ellenére annyira én nem ítéltem Almodovar-hoz méltatlannak ezt a filmet. Nem az, mert az elbeszélés nyelvezete, a történetvezetés, a harsány színvilág, az irreálissá karikatúrázott jellemek, polgár pukkasztó jelenetek mind-mind ott voltak a filmben. Hogy miből van több, általában abban különbözik egy Almodovar film. Ebben a filmben bizonyos értelemben a polgár pukkasztó elemből és a már-már a jó ízlés határait súroló szatírikus elemekből volt jóval több. Most éreztem azonban először azt, hogy mintha ezt láttam volna. Nem tudom, talán ez most abból adódik, hogy az elemeket nem a megfelelő koncentrációban elegyítette. Bizonyos értelemben ez egy stagnálás az életműben, egy olyan alkotás, ahol a rendező abban lubickol, amiben a legjobban otthon van. Bár vitatható, hogy pont ebben a legjobb, de elkerülhetetlen a hasonlat a nyolcvanas évek derekán készült szatírikus filmjeivel. Ha innen nézzük, talán ez egyfajta nosztalgia és mint ilyen, bennem is megidézte akár az "Asszonyok az idegösszeomlás szélén"-t (lehetne még sorolni), és a nosztalgia általában kellemes érzéssel tölti el az embert. Igen, talán visszanyúlt a gyökerekhez, még talán hozta is azt az akkori színvonalat (mínusz önmagához képest eredetiség faktor), de azóta olyan sok víz lefolyt a Dunán, annyira távol kerültünk ettől a feelingtől, egyre komorabb darabok születtek. Persze bizonyos koncentrációban ezekben is benne voltak ezek a görbe tükrös társadalmi kritikákat felvonultató szatírikus elemek. Konkrétan azonban ez mégiscsak egy vígjáték, a rendező görbe tükrének görbe tükre. Bár ez így lehet komolynak hangzik, de véletlen sem kell ezt a filmet túl komolyan venni. Egy estés kikapcsolódás, baromság baromság hátán, egy jó adag nevetéssel megfűszerezve. A "fűszerezés" egyébként is központi helyet foglal a filmben, végül is ettől lettünk "so excited". Viszont a szereposztás parádésra sikerült, jó volt látni a nagy spanyolokat: Javier Camara-t (Beszélj hozzá), Cecilia Roth-ot (Mindent anyámról), Lola Dueñas-t (Belső tenger), Paz Vega-t (Szex és Lucia), Blanca Suárez-t (A Bárka) és persze három perces szerepben Antonio Banderas-t és Penélope Cruz-t is. Ezért mindenképpen jó pont járt. 

5,5/10

The Field - They Won't See Me

Azt gondolom ez is kellemes hallgatni valónak ígérkezik. Ez az első track a Cupid's Head albumról. A Kompakt soundcloud-ján az egész meghallgatható. Így elsőre talán jobban csúszik mint a Looping State of Mind. Na had szóljon még!!

Machinedrum - Gunshotta video

Most látom, hogy kijött a Vapor City album, ez pedig az első video róla. Na igen, mindig ezek a rossz arcúak.....

Au Revoir Simone - Crazy video

Egész kis kellemes formáció, talán egy csekkolást a többi is megér.

Toro Y Moi - Rose Quartz video

Ez a látványmegoldás egész érdekes, mozgó festmény vagymiaszösz.