Best Albums 2025

  

1.Anna Von Hausswolff - Iconoclasts

Az év űberbrutál albuma, Anna eddigi legjobb lemeze és nem mellesleg az évtized eddigi legjobb lemeze és egyébként is áááá! 

  

2.  Florence + The Machine - Everybody Scream

  

3.  Heartworms - Glutton for Punishment

 

 4. Kali Uchis - Sincerely,

  

 5. FKA twigs – Eusexua

 

 

 6. Mogwai - The Bad Fire

  

 7. Saya Gray – Saya

  

 8. Swans – Birthing

  

 9. Addison Rae – Addison

  

 10. Ethel Cain - Willoughby Tucker, I'll Always Love You

Mogwai - The Bad Fire

 

Voltaképpen én nagyon jól elvagyok régi kedvenceimmel.......Ez nyilván nem teljes mértékben igaz, hiszen az igazat megvallva a legtöbbjükkel x év távlatában már nem igazán tudok mit kezdeni. Na, a Mogwai nem ilyen. Ahogy idősödnek, egyre jobbak a lemezeik, vagy legalább is tartják a minőséget. A The Bad Fire-el is ez a helyzet. Pöpecül össze van rakva, vagány a hangzása, a lemeznek van egy íve, változatos, mégis koherens. Ott van az ismerős Mogwai hangzás és emellett van némi kísérletezés. Nem kell nagy dolgokra gondolni, inkább nüanszokra, egy szokatlan hangszerre a kiállásban vagy váratlan váltásra, esetleg meglepően szokatlanul egyszerű dalszerkezetre. Emellett pedig ott vannak a régi bevált dolgok is, mint az építkező dalszerkezet nagy ívű kiteljesedésekkel, extázissal. Amióta beengedték a hangzásvilágukba a könnyedebb hangzást, azóta még új, fiatalabb közönséget is nyertek maguknak. Ehhez mondjuk a Kin (2018) filmzenelemez jócskán be is segített. Akkor jöjjön a "de" bekezdés. Amit írtam tartom, nem válik unalmassá idővel sem a zenéjük. Ugyanakkor izgalmasabb lenne, ha albumnyi új ötletet kapnánk, szemben azzal, hogy ötletmorzsák vannak egy viszonylag komfortos keretben. A régi rajongók egy része már így is fanyalog, szerintem megérné a rizikót. Már a szintén erős 2021-es As the Love Continues hallgatása alatt is ezen morfondíroztam. Egyébként meg nem is értem magam, hiszen addig amíg ilyen "poklot" teremtenek, amíg képes vagyok elbőgni magam az érzelmekkel felduzzasztott kiteljesedéseken, tulajdonképpen nem igazán érdekel, hogy még mit és hogyan csiszolhatnának. A The Bad Fire posztrock-ja leginkább a shoegaze és a space-rock felől közelít, de megjelenik itt még egy jelentős dream pop hatás is. A záró Fact Boy ambient-je, pedig egyenesen a Sigur Rós Valtari időszakát idézi meg. A lassan negyedik évtizedes recept egy-két új összetevővel tehát még mindig jól működik. Remélem még jó pár album kiadására való érdekes ötlet van a tarsolyukban.

7,5/10

Mogwai - God Gets You Back video

 

Mogwai - Fanzine Made of Flesh video

Mogwai - Bitterness Centrifuge

Ismét megnyíltak az egek! Várós az Atomic!

Mogwai - Ether video

Áprilisban új album!!!

Mogwai - Teenage Exorcist video

Most biztos sokan megköveznének ezért a kijelentésemért, de szerintem a Mogwai idővel egyre jobb. Egyre több rétegű a zenéjük, jelen esetben ez kifejezetten pop-os. Ez a video pedig egyszerűen zseniális!

Mogwai - Teenage Exorcists

Ezzel a koncentráltsággal és rövidséggel nem csoda, hogy nem került fel a patetikus Rave Tapes-re. Azért ez sem rossz dal, de jómagam a Mogwai elvont oldalát kedvelem jobban. Egyébként ezt hallgatva tiszta New Order (enyhe túlzással).

Mogwai - Simon Ferocious video

Az év elején a Rave Tapes-t rongyosra hallgattam. Már azt hittem nem lesz több video és lám! Úgy veszem észre az elektro-sabb vonulatú track-ek kapnak videót. Jómagam ezért a track-ért sohasem rajongtam (bár jó a basszus alatta), mert ebben kevés a variáció. Ettől még az atmoszféra benne van, amelyre a video is rásegít.

Mogwai - Rave Tapes

A Mogwai lassan húsz éve van a pályán, a Rave Tapes a nyolcadik album a sorban. Zenéjüket a post-rock jelzővel szokták illetni, azzal a kategóriával amely a skatulyázatlan rockzenét jelenti. És valóban, ez a zene mindenféle sallangtól mentes, amelynek egyetlen célja van, a hallgatót szférikus magasságokba emelni. A Mogwai ehhez ért.

A Rave Tapes hozza az átlagos Mogwai színvonalat, jócskán tele van a már jól ismert Mogwai klisékkel, mégsem olvad bele egészen az életműbe, megkülönböztethető a többi album hangzásvilágától tehát az alkotói ívben történő megtorpanásról egy percig sem beszélhetünk. 2012-ben filmzenét írtak a Les Renevats című francia misztikus sorozathoz, már ekkor érezhető volt, hogy egy igen jó úton indult el a zenekar. Az említett album volt a legsötétebb tónusú munkájuk az életműben, amely a sorozat témájához illeszkedően egy igen atmoszférikus anyag volt. Ennek a fajta score koncepciónak az átörökítése érhető tetten jelen esetben. Ez azért nem baj, mert pozitív örökségről van szó: sötét tónus, ismétlődő motívumok, kiteljesedő alaptémák. Ebből a szempontból akár lehetne ez az album az említett anyag stúdióalbummá való újragondolása, de szerencsére jóval többről van szó. A sötét tónus ellenére ez az egyik legkönnyebben hallgatható albumuk, a zenei vezértémák elementárisan hatnak. Zeneileg elég összetett az album, hiszen a megszokott post-rock balladák mellett szerencsére a hangzásbeli kísérletezgetésnek is fültanúi lehetünk. Az agresszív elektronikus ütemek és csontig hatoló rideg szinti témák beemelése a hangzásba mindenféleképpen üdítően hat, belevegyülve az elidegenített hatással bíró gitárzörejbe. A Daft Punk-ot idéző vocoder megjelenése a The Lord is Out of Control-ban talán egy újabb csapás amelyen a zenekar a jövőben elindulhat. Ezek az újítások azért nem döngetnek falakat, kitűnően megfeleltethetőek korábbi hangzásvilágukhoz, hagyják a dalokat ösztönszerűen kibontakozni.

Az albumnak íve van: ízelítőt ad (Heard About You Last Night), feszültséget kelt, felizgat (Master Card), majd végül beteljesít, levezet (No Medicine for Regret). Az album hangulata leginkább a transzcendens evilági manifesztációjaként jellemezhető, amikor is a tejfehér ködből néha elő-elő bukkan valami számunkra felismerhető, ismerős dolog, leginkább érzelmi élmény. Ebből adódóan felkavaró hatással bír, mélybe rántó de mégsem lehúzó, hanem időt hagy a feloldozásra, így a lélek képes megtisztulni.

Ahogy pörög az album, egyre közvetlenebb elementárisabb dalok következnek. Az album utolsó néhány track-je igazi érzelembomba, főleg a három himnikus darab (Deesh, Blues Hour, No Medicine for Regret) áll hozzám a legközelebb.

A Mogwai egy kicsit biztosra ment, mert pont annyi újdonságot hallhatunk ami még nem "zavaró"(túlzottan figyelem felhívó), mindemellett ez a legközvetlenebb, leghallgathatóbb anyaguk amelyet eddig letettek az asztalra. Különböző, de mégis ismerős. Nekem ez az arány bejön.

7,5/10

Mogwai - Remurdered

Az van, hogy már nem bírtam magammal és meghallgattam a 20-án megjelenő Rave Tapes-t. Két napja pörög, és ehhez a tejködhöz nem is nagyon tudok mást elképzelni. Elég dark, de szerencsére nem a rátelepedős hanem a feloldozós fajta....jó lesz ez, ha beérik.

Mogwai - The Lord is Out of Control