A Mogwai lassan húsz éve van a pályán, a Rave Tapes a nyolcadik album a sorban. Zenéjüket a post-rock jelzővel szokták illetni, azzal a kategóriával amely a skatulyázatlan rockzenét jelenti. És valóban, ez a zene mindenféle sallangtól mentes, amelynek egyetlen célja van, a hallgatót szférikus magasságokba emelni. A Mogwai ehhez ért.
A Rave Tapes hozza az átlagos Mogwai színvonalat, jócskán tele van a már jól ismert Mogwai klisékkel, mégsem olvad bele egészen az életműbe, megkülönböztethető a többi album hangzásvilágától tehát az alkotói ívben történő megtorpanásról egy percig sem beszélhetünk. 2012-ben filmzenét írtak a Les Renevats című francia misztikus sorozathoz, már ekkor érezhető volt, hogy egy igen jó úton indult el a zenekar. Az említett album volt a legsötétebb tónusú munkájuk az életműben, amely a sorozat témájához illeszkedően egy igen atmoszférikus anyag volt. Ennek a fajta score koncepciónak az átörökítése érhető tetten jelen esetben. Ez azért nem baj, mert pozitív örökségről van szó: sötét tónus, ismétlődő motívumok, kiteljesedő alaptémák. Ebből a szempontból akár lehetne ez az album az említett anyag stúdióalbummá való újragondolása, de szerencsére jóval többről van szó. A sötét tónus ellenére ez az egyik legkönnyebben hallgatható albumuk, a zenei vezértémák elementárisan hatnak. Zeneileg elég összetett az album, hiszen a megszokott post-rock balladák mellett szerencsére a hangzásbeli kísérletezgetésnek is fültanúi lehetünk. Az agresszív elektronikus ütemek és csontig hatoló rideg szinti témák beemelése a hangzásba mindenféleképpen üdítően hat, belevegyülve az elidegenített hatással bíró gitárzörejbe. A Daft Punk-ot idéző vocoder megjelenése a The Lord is Out of Control-ban talán egy újabb csapás amelyen a zenekar a jövőben elindulhat. Ezek az újítások azért nem döngetnek falakat, kitűnően megfeleltethetőek korábbi hangzásvilágukhoz, hagyják a dalokat ösztönszerűen kibontakozni.
Az albumnak íve van: ízelítőt ad (Heard About You Last Night), feszültséget kelt, felizgat (Master Card), majd végül beteljesít, levezet (No Medicine for Regret). Az album hangulata leginkább a transzcendens evilági manifesztációjaként jellemezhető, amikor is a tejfehér ködből néha elő-elő bukkan valami számunkra felismerhető, ismerős dolog, leginkább érzelmi élmény. Ebből adódóan felkavaró hatással bír, mélybe rántó de mégsem lehúzó, hanem időt hagy a feloldozásra, így a lélek képes megtisztulni.
Ahogy pörög az album, egyre közvetlenebb elementárisabb dalok következnek. Az album utolsó néhány track-je igazi érzelembomba, főleg a három himnikus darab (Deesh, Blues Hour, No Medicine for Regret) áll hozzám a legközelebb.
A Mogwai egy kicsit biztosra ment, mert pont annyi újdonságot hallhatunk ami még nem "zavaró"(túlzottan figyelem felhívó), mindemellett ez a legközvetlenebb, leghallgathatóbb anyaguk amelyet eddig letettek az asztalra. Különböző, de mégis ismerős. Nekem ez az arány bejön.
7,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése