Stille Hjerte / Silent Heart

Ha vissza gondolok arra mit is láttam utoljára Bille August-tól, akkor bizony a Dal Martinért ugrik be, amelyet a kétezres évek közepén láttam. Pedig a kilencvenes évek derekán a legnagyobb skandináv rendezők között tartották számon. Aztán a Martin után hullámzó minőségű filmek kerültek ki a kezei közül, amelyek már nagyon távol álltak egy Kísértetház-tól (The House of the Spirits, 1993) vagy egy Hódító Pelle-től (Pelle erobreren, 1987). A megannyi nemzetközi produkció után egy kicsit meglepő volt, hogy 2014-ben echtes dán filmet rendez, az eredmény pedig annál inkább meglepett.

Van az úgy amikor az első képkockákból sejthető, hogy a film teljesen be fog húzni. Álsznobériám rajong a cabernet-t szürcsölgető családi beszélgetős alapszituációkért, no meg ott dán vidék, családi összejövetelre készülődve egy vidéki kúriában. Sorban jelennek meg a főszereplők, a vendégváró szülők, a nyárspolgári családi életet élők, a vénlány, és a család deviánsa. És igen, egy ismerős érzés kerített hatalmába, hiszen mindez olyan volt, mintha vissza ugrottunk volna a kilencvenes évek végének vagy a kétezres évek elejének dán alkotásainak a világába. Külsőségek esetében mindenféleképpen idézi a dán filmgyártás ezen időszakát. Hermetikusan elzár (vidéki helyszín), egy helyszínre koncentrál (egy helyszínen, meghatározott cél miatt zajlik az esemény), ebből adódóan klausztofób a légkör. Ami ilyenkor lenni szokott elfelejtettnek hitt családi sérelmek kerülnek a felszínre, majd jön a gyomorszájon vágás amikor megtudjuk mire is megy ki a játék. 

August ügyesen importálta rendezési stílusába a dán dráma jól működő kliséit, és ahogy egy jó filmben lennie kell, ezen felül tud kerekedni és egy egyéni látásmóddal gazdagítja az egészet. Kitűnő érzéke van ahhoz, hogy kellő nosztalgiával be csábítsa a nézőt egy jóleső komfortba, ahonnan szerencsére páros lábbal rúg ki minket.

A film nem egy egyszerű eutanázia-film. Nem próbál erkölcsi tanmese lenni, és szerencsére nem is erre megy ki a játék. Nem próbál ideologizálni, hanem inkább ennek a választásnak az emocionális következményeit hivatott szemléltetni. Nem is feltétlenül az ezt az utat választó, hanem inkább az egyes családtagok esetében. Mégis az az érzésem, hogy mégsem ezzel kapcsolatban lenne konkrét üzenete a filmnek, hanem ettől jóval általánosabb jelentéstartalmat tudtam a végén leszűrni magamnak. Ez a film az emberi jóságot, a jó szándékot, a törődést és a mindent átitató szeretet állítja a középpontba. Történjen bármi is a múltban, vagy adott esetben a jelenben, ha ezek a dolgok állnak az esemény mögött az ember teljesen át tudja értékelni magában a történéseket. A miértek csak így kristályosodnak ki igazán, enélkül csak kétség és szorongás maradna, így viszont katarzist nyújt. A szeretet és az altruizmus szinte már  idegen jelenkori társadalmunkban, pedig ennyire egyszerű és még azt is elfelejtjük közben, hogy az eutanázia körül forog minden történés.

August azáltal, hogy szülőföldjén forgatott, dán színészekkel, a legintimebb és legőszintébb alkotását tette le az asztalra. Jól megérezte mitől jó egy dán dráma és azt is tudta, hogy a téma mitől nem válik hatásvadásszá. Jó húzás volt az utoljára együtt töltött hétvége, annak minden felmerülő kétségeivel, indulataival, érzéseivel. Kitűnő érzékkel fokozza az elfojtott érzelmeket, és közel sem egy klisés levezetési módot használ. A katarzis ugyan könnyzacskó facsargató, de közel sem olyan módon, ahogyan az ember számít rá.

Ghita Nørby a nyolcvanas évektől múzsája a rendezőnek. Magam is meglepődtem, hogy már nagymama szerepben láthatjuk. Nørby játéka szavak nélkül is kifejező, sokszor a pillantásai elárultak mindent. Színészi játékban egyébként is igen kiemelkedő ez a film. Nørby mellett Paprika Steen (Születésnap, 1998.) is megmutatta mitől egyedi a skandináv színjátszás. Steen ezúttal drámai szerepben tündökölt (az utóbbi filmjeiben inkább már komika volt) és precíz pontossággal mintázta meg a kifelé kőkemény, befelé kételyekkel teli középosztálybeli anyuka szerepét. Alakításáért egyébként a legjobb női főszereplő díjat nyerte a San Sebastian filmfesztiválon. Danica Curcic (Fácángyilkosok, 2014) és Pilou Asbæk (Emberrablás, 2012) képviselték a fiatal és egyébként deviáns frontot a filmben. A film egyébként tobzódik klasszikus jelenetekben, a legtöbb egyébként hozzájuk köthető. A kedvencem a spangli körbejár jelenet az egyébként nyárs középosztálybeli famíliában.

A végére még egy méltatni való dolog. Annak ellenére, hogy vérbeli skandináv drámát nézünk, a humort is adagolták számunkra. A humor nélkül ebbe bele lehetett volna pusztulni. Az a fajta derülés, amelyet a film okoz bizonyos pillanatokban szívből jövő, felszabadító nevetés ez, olyan amelyben egy cseppnyi bűntudat sincs. August nem erre az éles ellentétre akarta kiélezni a dolgot (mint pl. Trier az Idióták-ban), hanem a természetességre. Azt akarta, hogy pont úgy reagáljunk, mint ahogy az életben is tennénk. Humorral és szeretettel a legnagyobb fájdalom is elviselhető, sőt átemel a dolgokon, több leszel tőle.

10/10

Stille hjerte trailer

Hogy én mennyire szeretem a családi drámákat. Bille August új filmje igazi szívet facsaró csemegének tűnik. És végre Paprika Steen újra drámai szerepben!!!!

Den skaldede frisør / Love is All You Need

Susanne Bier kiszámíthatatlan jelenség a dán filmgyártásban. Képes hatalmas mélységeket megjárni, azonban előfordul, hogy felszínes alkotásokat tesz le az asztalra. Ami azt illeti, én azt a Bier-t szeretem, aki hazájában alkot, hazai színészekkel, kevés napfényt látott történeteket (Hogy szeretsz? 2002, Testvéred feleségét 2004, Esküvő után 2006). A számomra  csalódást okozó 2010-es Oscar díjas  Egy jobb világ után vajon merre vezet az út tovább? Azt kell mondjam továbbra is a mainstream felé. A Csak a szerelem számít magyar címet viselő filmet romantikus vígjátéknak kiáltották ki, végül is valami hasonlóra sikeredett, de mégsem vészes ennyire a helyzet. Szóval kaptunk egy közönség filmet (amelyet Anders Thomas Jensen-nel írt), ezen túl jutottam, még azon is, hogy Pierce Brosnan az egyik főszereplő, de azt kell mondjam mégsem tudok kedvemre sznoboskodni, mert ez egy abszolout vállalható és nézhető film volt. Annyi bizonyos túl sokat nem kell belegondolni, csak nézni kell és kész. Még azt is tudjuk, hogy a végén happy end-nek kell lennie, na most még ez sem zavart igazán. Tulajdonképpen azon gondolkoztam, miért is fogott meg a hangulat. Kb. a közepénél leesett, hogy az Almodovar filmeknek van hasonló feelingje, amely mindig megmelengeti a szívet. Dán filmhez nem méltón gyönyörű színes képeket kaptunk. Philip (Piece Brosnan) és Ida (Trine Dyrholm) gyermekei Olaszországban készülődnek összeházasodni, oda érkezik meg a nagy család. Na itt természetesen senki nem komplett, és szépen lassan derülnek ki a furcsaságok és bontakozik ki a történet. Van itt házasságtörés, beteljesületlen szerelem, coming out, botrányos vacsora előtti beszédek és minden amit a Születésnap óta megszokhattunk. Különösen kedveltem a történet rákos beteg szálát, amely bolond család ide vagy oda, eszembe juttatta, hogy skandináv filmmel van dolgunk. A betegségben megcsappant női önértékelést úgy tárták észrevétlenül elénk, hogy sokszor még a szívem is összeszorult. Paprika Steen fürdött a kiégett naiva szerepben, én pedig örültem, hogy újra hebrencset alakít. Bier tehát kiszámíthatatlan. Csinált egy általam legkevésbé preferált műfajú filmet, amely a legnagyobb meglepetésemre még tettszett is. Úgyhogy lehet pont ez a kiszámíthatatlanság vesz rá arra, hogy előítéleteimet félre téve még mindig odafigyeljek rá.

7,5/10

Keep the Lights On

 

Ira Sachs filmjét már nagyon vártam a beharangozó alapján. Amerikai független filmesként már több játékfilmet, de rövidfilmeket is rendezett. A Keep the Lights On akár lehetne egy önvallomás is, hiszen Eric, az egyik főszereplő dokumentumfilm rendező, szerves része a new york-i művészeti életnek. Szubkulturális kutatást végez több évtizedre visszamenőleg melegek körében. A téma választást nem igazán értem. Mert akár lehet a melegségről filmet forgatni New Yorkban, de ez túl tág perspektíva amelyhez nehéz történetszálat rendelni. A próbálkozás megvolt, kaptunk egy szerelmi történetet. Helyesebben, annak nyűglődő részét. Eric és Paul ugyanis kezdetben boldogok, de Paul kábítószerproblémája indukál némi feszültséget, amely egy se veled se nélküled spirálba teljesedik ki, hogy végül valamilyen következtetéssel, vagy tanulsággal álljunk fel a képernyő elől. Aki már volt ilyen kapcsolatban az (sajnos) utólag már tudja, hogy jobb minél hamarabb kiszállni, és bocsánat a kispolgári gondolkodás miatt, de én egyéb tanulságot nem tudtam a végén levonni. Úgy érzem a meleg, és a kábítószeres téma nem szolgált semmilyen célt azon felül, hogy talán még van valaki, aki felkapja a fejét e témák hallatán. Töredelmesen bevallom én felkaptam a fejem, de sajnos ezek körítésnek maradtak, tartalmilag semmit sem adott a filmhez. Egyébiránt természetesen az emberben megvan a kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy végül hová is jutunk, a film le is kötött emiatt de számomra az alkotói indítékra sűrű köd ereszkedett, ez azt eredményezte, hogy a film kohéziója szétesett. Láttunk egy sztorit izgalmas hozzávalókkal, értelem nélkül. Igazából a látókörömbe a skandináv vonatkozás nélkül nem is került volna be, de szerencsére Thure Lindhart és Paprika Steen játékában itt sem kellett csalódni. A film egyik nagy erénye egyébként, hogy a melegséget nem sztereotíp módon tálalja, nincsenek trafók és hajtű dobálók sem, tehát próbált a mindennapi élethez közeli kontextust teremteni. Az erős filmélmény sajnos messze áll tőle.

5/10

Den skaldede frisør Trailer

Aucs! Ez romantikus vígjáték lesz, ennek nem igazán örülök pedig nagyon vártam az új Bier filmet. Csak az vigasztal, hogy két kedvenc dán színésznőm játszik benne, és hát a trailer is adja, hogy Paprika most is zseniális lesz. Végül is megnézem ezt is.

Keep The Lights On Poster & Trailer

Den skaldede frisør

Itt az új Susanne Bier film posztere. Trine Dyrholm és Paprika Steen egy filmben. Ráadásul a forgatókönyvet Anders Thomas Jensen jegyzi. Sohasem lesz már szeptember! Azért remélem nem csöpögős romantikával kell majd szembesülnöm.

SuperClásico-Bor, tangó, kapufa

 Nem gondoltam volna, hogy a dánok igazi vígjátékot is tudnak készíteni. A dán humort mindig is kedveltem, de inkább a filmdráma műfajában bontakozott ki a legtöbbször, és eszközként alkalmazták a filmekben. Ezúttal azonban nem eszköz, hanem maga a cél a kellemes másfél óra eltöltése. Eleve komikus egy ízig-vérig dán az argentin fővárosban, már a taxiban agylágyulást kap a forróságtól. Rájöttem, hogy tettszenek azok a skandináv filmek, amelyek helyszínét más országba helyezik át. Argentína fizikailag is távol van, és a két nemzet temperamentuma is igen különböző. Annyi bizonyos a jó bort mindenki szereti, de a foci már nem mindenkit győz meg. A történet egyszerű. Főhősünket elhagyja a felesége, aki Argentínába költözik sztár futballista szeretőjéhez. Férjünk a közös gyermekükkel felkerekedik, és elutazik feleségéhez azzal a szándékkal, hogy vissza szerezze. Csalinak pedig ott vannak (végső esetre) a válási papírok. A film erénye, hogy a két nemzet közötti különbségekből táplálja a legtöbb poént, és ezeket teszi úgy, hogy cseppet sem kiszámítható az  események láncolata, noha azért kliséktől teljességgel nem mentes. A főszerepeket Anders W. Berthelsen és Paprika Steen alakítja. Ha jól emlékszem együtt a Mifune utolsó dalában szerepeltek. Steen már bizonyított több műfajban is, az egyik legjobb dán színésznőnek tartom. Berthelsen-nek pedig olyan jól állt a szerencsétlenség, hogy nem is jutott eszembe közben egy drámai szerepe sem. A filmet Ole Christian Madsen rendezte, akinek olyan filmek vannak a háta mögött mint a Szerelem magyarázat nélkül (Kira's Reason), Láng és Citrom (Flammen og Citronen), Angyalok pörgésben (Nordkraft), vagy a Prágai történet (Prag). Első vígjátéka személy szerint nagyon tettszett noha a focit nem, de a borokat annál inkább szeretem, a tangóval meg nem állok sehogy.

6/10

Keep the Lights On

Ezek nem gatyáztak a trailer-rel, rendesen megkapjuk. A Sundance Fesztiválon mutatták be, nálunk nem tudom műsorra tűzik e. Annyi biztos, Thure Lindhardt (Angyalok Pörgésben, Láng és Citrom, Angyalok és Démonok, Testvériség) most is kihívást jelentő szerepet vállalt el. Remélem lesz olyan ütős mint a Broderskab (Testvériség).Várós.