Keep the Lights On

 

Ira Sachs filmjét már nagyon vártam a beharangozó alapján. Amerikai független filmesként már több játékfilmet, de rövidfilmeket is rendezett. A Keep the Lights On akár lehetne egy önvallomás is, hiszen Eric, az egyik főszereplő dokumentumfilm rendező, szerves része a new york-i művészeti életnek. Szubkulturális kutatást végez több évtizedre visszamenőleg melegek körében. A téma választást nem igazán értem. Mert akár lehet a melegségről filmet forgatni New Yorkban, de ez túl tág perspektíva amelyhez nehéz történetszálat rendelni. A próbálkozás megvolt, kaptunk egy szerelmi történetet. Helyesebben, annak nyűglődő részét. Eric és Paul ugyanis kezdetben boldogok, de Paul kábítószerproblémája indukál némi feszültséget, amely egy se veled se nélküled spirálba teljesedik ki, hogy végül valamilyen következtetéssel, vagy tanulsággal álljunk fel a képernyő elől. Aki már volt ilyen kapcsolatban az (sajnos) utólag már tudja, hogy jobb minél hamarabb kiszállni, és bocsánat a kispolgári gondolkodás miatt, de én egyéb tanulságot nem tudtam a végén levonni. Úgy érzem a meleg, és a kábítószeres téma nem szolgált semmilyen célt azon felül, hogy talán még van valaki, aki felkapja a fejét e témák hallatán. Töredelmesen bevallom én felkaptam a fejem, de sajnos ezek körítésnek maradtak, tartalmilag semmit sem adott a filmhez. Egyébiránt természetesen az emberben megvan a kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy végül hová is jutunk, a film le is kötött emiatt de számomra az alkotói indítékra sűrű köd ereszkedett, ez azt eredményezte, hogy a film kohéziója szétesett. Láttunk egy sztorit izgalmas hozzávalókkal, értelem nélkül. Igazából a látókörömbe a skandináv vonatkozás nélkül nem is került volna be, de szerencsére Thure Lindhart és Paprika Steen játékában itt sem kellett csalódni. A film egyik nagy erénye egyébként, hogy a melegséget nem sztereotíp módon tálalja, nincsenek trafók és hajtű dobálók sem, tehát próbált a mindennapi élethez közeli kontextust teremteni. Az erős filmélmény sajnos messze áll tőle.

5/10