Tori Amos - Stronger Together

 

 

Milyen kis "trippie-hoppie" az elején, egész hangulatos, bár lead single-ként aposztrofálni fura egy kicsit. Ha ilyesmi lesz a hangzás, akkor nálam nem fog mellé lőni.

Tori Amos - Darkest Hour

Ha jól emlékszem Tori ezt a musical-t a Night of Hunters érájában írta, nos ez totálisan érződik is ezen a dalon. Valahogy nincs nekem bajom ezzel a klimaxos Tori-val, de jót tett neki egy szimpla sorlemez kiadása tavaly, még annak ellenére is, hogy nem tartozik a kedvenceim közé az Unrependant Geraldines. Ezekre a túl fokozott művészi aspektusokra pedig remélem nem tér vissza soha többet!! (ez a kép meg tök Midwinter utánérzés)

Tori Amos - Take to the Sky

Little Earthquakes és Under the Pink együtt, meg még b sides és koncertfelvételek...wtf? Azért ezen hallatszik a remaster, és gondolom ez lesz az összes dallal. Értelme mondjuk nem sok van, viszont a b oldalasak egyben legalább jó minőségben válhatnak elérhetővé.

Tori Amos - Promise video

Tori Amos - Unrepentant Geraldines

Tori Amos a kilencvenes évek nagy dalszerző énekesnői dömpingjének kitűnő alakja. Ugyan abban az időben sok felfedezett volt (Björk, Fiona Apple, PJ Harvey, Alanis Morisette) azonban valahogy működtek ezek a csajok, hatalmas egyéniségek egytől egyig, és öröm felfedezni, hogy a maiak ( Bat For Lashes, Lana Del Rey) mennyit merítenek tőlük. Ez a jelenség persze nem túl idegen, hiszen Amos is Kate Bush epigonként kezdte, aztán az évtizedek alatt kiforrott saját stílusa, legfőképp a szenvedéllyel átitatott akár erotikus előadásmód.

Első személyes benyomásom Tori-ról az a Cornflake Girl video-ja volt, amelyet a gimis osztálytársam és barátom mutatott meg és ugyan nem lettem rajongó, de kezdődő Björk mániám mellé megjegyeztem ezt a kis vörös fürtöst is. Aztán ki ne emlékezne a hétvégi klubőrületben a Professional Widow egyébként méltatlanul kínos mix-ére, máig is érthetetlenül állok kereskedelmi sikere előtt. Aztán amikor elkerültem az egyetemre kb. a második napon összebratyiztam egy Björk fanatikussal, akinél meghallgattuk közösen az Under the Pink-et. Ez volt az első Tori album amellyel megismerkedtem, noha akkortájt már a Rapsberry Swirl-t nyomatták az MTV-n. Ennek ellenére akkor ennyivel beértem, és majd csak 2002-ben kezdtem újra Tori-val foglalkozni, amikor megláttam a A Sorta Fairy Tale video-ját. És innentől jött sorban a teljes diszkográfia, és szigorúan sorrendben megismerve.

Amos az a fajta előadó aki két évente ad ki lemezeket, ez egyfelől jó a rajongóknak, másfelől meg szélesebb időspektrumú alkotói szakaszokat határol be. Ennek lehet az a hátránya, hogy unalmassá válik és valljuk be azért az alkotói ív pont emiatt nem is töretlen nála. Jómagam az első három albumot tartom a klasszikus Tori érának. Alkot egy zseniális Little Earthquakes-et (1992), amelyet az Under the Pink-el (1994) tesz még személyesebbé, és egy Boys for Pelé-vel (1996) tökéletesít kísérletezgetve, utalva egy esetleges új útra. Aztán jön a misztikus / titokzatos Tori éra, amelybe az első teljesen zenekarral felvett From the Choirgirl Hotel (1998) és az 1999-es kissé elektronizált dupla korong To Venus and Back tartozik. A zenei változás egyértelműen elidegenítésben nyilvánult meg, ezért misztikus, bár ezek az albumok elég erotikusak is. Egy feldolgozás lemez után (Strange Little Girls) és egy kvázi Greatest Hits album között (Tales of a Librarian) 2002-ben megkezdődött Tori adult pop korszaka. Az ebből a korszakból klasszikusnak számító Scarlet's Walk-al (2002) kezdődött és gyakorlatilag kisebb megtorpanással a máig tart ez a korszak. A 2005-ös The Beekeeper és legfőképpen a kísérletező kedvet újra felfedező 2007-es American Doll Posse illetve az említett Scarlet's Walk jelenti a koncept albumjainak a non plus ultráját, bár akár a 2009-es Abnormally Attracted to Sin-t is tekinthetjük koncepcionálisnak, de az már kevésbé lett túl gondolva. A nagyzenekari, komolyzenei házasításokat (Midwinter Graces 2009, Night of Hunters 2011) lehet újabb kísérletezésnek tekinteni, egy új út keresésének a zenei továbbfejlődésben. Mégis az új album a bizonyíték, hogy Tori elsősorban pop zenész, hiszen visszatért oda és maga mögött hagyta a crossover-t.

Az Unrepentant Geraldines-t az adult pop korszakába tudom sorolni, ilyen folytán ez egy visszatérés, de mégsem az, hiszen ehhez nincsen a végletekig kidolgozott koncepció. Ha saját magamat meg szeretném hazudtolni, már el tudom kezdeni, hiszen azért egy kicsi koncepció ebbe is csempészve van: a vizuális ihletés koncepciója. No de ez édes kevés az eddigiekhez képest. Az album elég sok arcú és teljesen másképp mint anno a Posse vagy a Sin volt. Eleve ott azért a koncepció összefűzte valamennyire az albumot, de ettől függetlenül hangulatra is homogén albumok voltak. A Geraldines ezzel szemben többféle hangulatot ébreszt, amely egyrészről hozzájárul a változatossághoz, másrészről viszont nem teremtődik közös nevező, amely széthúzza a dalokat a lemezen.

A sokszínűség a dalszövegekre nézve igen pozitív hatással van. Rá kell jöjjek arra, hogy Tori bármilyen benyomását képes dalszövegbe foglalni. A Geraldines-on erőteljesen tükröződik a társadalmi-politikai elkeseredettség (America, Giants Rollin Pin). Ez a fajta ihletettség nem áll távol tőlem, Tori ezt az oldalát egyébként már mesterien kiélte a Posse-n, mégis "a semmi sem változott" tudata akár rá is tud az emberre ülni, főleg az America dalszövege zavarba ejtően lúdbőröztető. A politikai ihletettség mellett ott van természetesen az, amely a rózsaszín alatt van. És igen, nemcsak a sanyarú kamaszkor létezik, bár azért az ezen a lemezen is jelen van, hanem az 50 éves Tori női mivoltának transzformálódásának is tanúi lehetünk. A kor áll itt a középpontban, a szerep változása a korral, a belső lázadás ellene, de az elfogadás (Rose Dover) mindent bearanyoz. A vívódás és az elfogadás kontrasztja végighalad a lemezen, míg a 16 Shades of Blue leginkább a vívódást, addig a Rose Dover az elfogadást testesíti meg. Az anyaság, az anyai szerep erős jelenléte erősen rá nyomja a bélyegét a lemezre. A The Beekeeper tulajdonképpen egy egész koncepciót szentelt ennek, a féltés és óvás mégis ezen a lemezen csúcsosodik ki leginkább, különösen a lányával együtt közösen előadott Promise-ban. Az utóbbi idők legbensőségesebb dala született meg ezáltal. Azt is megszokhattuk már, hogy vallási utalásokat használ Tori dalaiban. Ez jelen esetben sincs másképpen, az album fürdik ebben. Az utóbbi idők legeredetibb dalára sikerült Unrepentant Geraldines szinte tobzódik benne, de véleményem szerint a záró Invisible Boy is maga egy Jézus-ra utalás. Aztán még ott van a vizuális alkotásokból szerzett benyomások személyes vagy politikai témába való átdolgozása (America, Maids of Elphen Mere, Unrepentant Geraldines, Selkie).

Az általam létrehozott adult pop korszakba sorolás ráül a lemezre. Leginkább a The Beekeeper erára jellemző hangszerelés (orgona) és énekstílus lett erre az albumra átörökítve. Ez nagyon hangsúlyosan megjelenik túl nyújtott énekek, barokk szerű hajlítások formájában. Erről az oldalról nézve az előző albumok is hatottak a hangzásra, főleg a (újra) Kate Bush-t idéző Maids of Elphen Mere esetében. A Beekeeper többnyire elnyújtott lagymatag jellege már ott sem talált az ízlésembe, jelen esetben pedig sokszor feleslegesnek tartom ennek a jellegnek a beemelését a zenébe. Vannak dalok ahol azért jól működik (Promise, America, Selkie), de többnyire nem, és a címadó dalt egyszerűen elrontja a végén ez a fajta lezárás. Emellett azonban ismét megjelent a kísérletező kedv is. A 16 Shades of Blue hangulatra a régi Tori-t idézi, de elektronikus zenei minimalizmusával akár érdekes utat nyithat a jövőre nézve. A Rose Dover felépítése egyedi és kiszámíthatatlan, hangszerelése eklektikus és még az sem zavaró, hogy a közepén lévő intermezzo a Posse-t idézi. Zeneileg mégis amiért a legtöbben kedvelni fogják ezt az albumot, hogy Tori lírikusabb része ismét hangsúlyossá vált. Ki ne szeretett volna egy egyszál zongorás albumot Tori-tól? Ugyan ezt nem kaptunk, de eléggé túlsúlyba került az albumon Tori ezen arca. Az igazság az, hogy ezek a dalok ismét jól sikerültek, újra érzek szenvedélyt bennük, újra libabőrös a dallamuk, és ismét könnyet facsarnak az ember szemébe. Az Oyster ebből a szempontból az egyik csúcsdal a lemezen, dinamikus, szenvedélyes, elkeseredett és emellett emelkedett és optimista: újra elsírtam magam hosszú idő után egy Tori dalon, úgyhogy ez a dal bekerült az all time favorites kategóriába. Érdekesnek találom, hogy a vélelmezett „mester és tanítvány”oda és vissza is hatnak egymásra, ugyanis a „Turn”-nél nekem mindig Natasha Kahn (Bat For Lashes) jut eszembe. Emellett a zavaros kamaszkort idéző Wild Way, a gyászos Wheatherman, a bájos Selkie és az ismétlődő Invisible Boy is szerethető darabok.

Egyrészről örülök annak, hogy hosszú idő után ennyire személyes, szenvedélyes és egye fene itt-ott erotikus dalokat kaptunk, de emellett még ott van ezer más. Ugyan itt-ott jól működik az adult pop, de többnyire nem kedvelem és számomra ebből erednek az üresjáratok. A Wedding Day refrénje hiába katartikus, mégis döguncsi. A Giants Rolling Pin számomra erőltetett benyomást kelt, ahol a Leather által megkezdett „játékos” Tori hangulatot próbálj egyfajta contryfolk-ba olvasztani. A Maids of Elphen Mere refrénje is teljesen feleslegesen hatásvadász.

Mégis a legnagyobb problémám a lemezzel, hogy nem látok utat. Sok mindent szintetizált itt, de nem látom a helyét az életműben, mi a lemez létjogosultsága. Esetleg a szintézis? Igazából annak sem igazán jó. Igazából akárhányszor is hallgatom meg a lemezt, ez az őrlődés nem múlik el. A lemezen vannak jó dalok, de egységben sajnos nem működik, a dalok szétesnek, nincs kohézió. Szeretném azt érezni, hogy jó de inkább ez egy rutin munkának tűnik, így inkább az átlagos felé hajlok (fogalmazhatok úgy is, hogy majdnem oké).

6,5/10

Tori Amos -Trouble's Lament video

Nahát! Ezt nem gondoltam volna, végre egy normális video!! Mondjuk nem pályázik az év video-ja díjra de ebben a lyric videó őrületben ez üdítően hat....végre történnek is dolgok. SzentÉg! Egy kicsit beszűkült a tudatom, az utóbbi pár bejegyzésem csak Tori-ról szól!!!

Tori Amos - Dixie

El sem hiszem, hogy ez b side lett, pedig nagyon hatalmas, iszonyat atmoszférája van. Simán lenyomhatott volna egy átlagosabb dalt az új lemezen. Ezt utoljára a Garlands-nál éreztem a The Beekeeper éránál. Egyébként a deluxe-on megjelent bonus dalt (Forest of Glass) is megszerettem mostanra az egymásra pakolt vokál miatt.

Maids of Elfen-Mere (Dante Rosetti)

Geraldine (Daniel Maclise)

Black Marble Clock (Cézanne)

Tori Amos - 16 Shades of Blue

Jajjjjjdejóó! Welcome back Tori!

Tori Amos - Trouble's Lament lyric video

Tori Amos on the making of Unrepentant Geraldines

Kezdem beleélni magam, hogy ez az éra be fog jönni. Mondjuk Tori kisasszony elég zsákbamacska, úgyhogy csínyán bánok ezekkel az elragadtatásokkal.

Tori Amos - Trouble's Lament

A Trouble's Lament az első ízelítő és egyben a második dal a nemsokára megjelenő Unrepentant Geraldines-ról. Biztató a hangzás és dallamvilág, és csak 14 dal lesz a lemezen, szóval úgy érzem érdemes lesz várni. Az is igaz, hogy ez a dal nem éppen egy slágerbomba, de hangulatos és végre nyoma sincs a giccsnek. A játékos Tori dalokat mindig is szerettem, azt hiszem ez is olyasmi.

Unrepentant Geraldines

Jövő tavasszal új Tori album!!!!!! Ha minden igaz visszatér a hagyományos dalokhoz maga mögött hagyva a klasszikus ihletettségű albumokat. Hát ennek épp ideje!! Annyira szeretnék Tori-tól végre újra egy szívet melengető kiadványt csupa lúdbőröztető dallammal. Persze örülnék, ha ennyi év után is tudna újdonság faktorral szolgálni, de megelégednék már egy "return to a form" anyaggal is. Ja, és annak is örülnék, ha nem valami megakoncepció lenne, de erre lássuk be kevés az esély. Na, asszem túl sokat nem akartam :D

The Light Princess poster

Tori Amos-Gold Dust

Ez az album szerintem a rajongóknak úgy hiányzott, mint a púp a hátukra! Tavaly amikor a Night of Hunters kijött egyértelmű volt számomra, hogy megosztó album lesz, azért mert klasszikus zenét pop zenével elegyíteni ingoványos talaj mindig. Ez a fajta crossover végül is szépen lassan beérett, és Tori zsenialitása végül is továbbra is igazolódott számomra. A Hunters újszerű, ötletes, és hangszerelésre elég virtuóz lett. A Gold Dust ezt a fajta virtuózitást szeretné tovább vinni úgy,  hogy a Hunters hangszerelése, hangulata alapján alakulnának át az egyébként húsz éves visszatekintésben kiválasztott dalok. Mondhatni feldolgozásalbum, vagy best of. Amennyiben ez a szándék húzódott meg a háttérben, akkor a hangszerelést tekintve ez a dolog sikeresnek mondható. Klasszikus átiratban hallgathatjuk régi kedvenceinket. Mi van akkor, ha az eredeti simán jobban működik mint a feldolgozás? Az igazság az, hogy végig ez a kérdés járt a fejemben amikor ezt az albumot hallgattam. Hiába a klasszikus zenei hangszerelés, ezek a dalok nem lettek jobbak, de még érdekesebbek sem mint az eredetiek voltak. Gyakorlatilag már a dalok is úgy vannak felválogatva a lemezre, hogy azok szinte egytől-egyig kamara-pop jellegűek. Ebből az következett, hogy nem is nagyon térnek el a zenei megoldások az eredetitől, többnyire csak monumentálisabbá váltak, viszont így pont az lett elvéve az eredetiből, amely azzal nagyon jól működött, amit imádtunk abban. Beszélhetnék egy-két kivételről amelyre felkaptam a fejem, de felesleges, mert azok csak bizonyos momentumok voltak, ötletes átiratot sajnos ezen a lemezen nem hallunk. Egyébként a 2001-es Strange Little Girls feldolgozásalbum sem tartozik a kedvenceim közé, de abban az esetben többnyire érdekes, meghökkentő átiratokat kaptunk (Raining Blood, Heart of Gold, New Age). Ami működött a Night of Hunters-ön, az itt sajnos unalmassá vált, az egészet ötlet szegénynek érzem, nincs benne szenvedély amitől az ember lúdbőrössé válik. És ez az: egyszer sem éreztem ezt, pedig Tori zenéje mindig így hat. Egy könnyűzenei lap riportjában Tori úgy nyilatkozott, hogy 2014 körül jelenteti meg következő sorlemezét, amely már nem klasszikus zenei ihletettségű lesz. Legyen ez a záró gondolat, és reménykedjünk hogy lesznek még lúdbőröztető lány-a-zongoránál pillanatok a további életműben.

3/10

I can't see new york

          UUHH nagyon, ez nagyon durva!!!

Tori Amos - Flavor

Nos, ezt a számot az Abnormally Attracted To Sin albumon nem igazán kedveltem, mert Tori-tól túl egyszerűcske kis balladácskának tartottam. Amikor megláttam a nemsokára megjelenő Gold Dust feldolgozásalbum tracklist-jében egy kicsit lekettyentem, hogy valami karrier kitöltő lemez jön. Az igazság az, hogy a második refrénnél megjelent a remény, hogy lehet szeretni fogom ezt az albumot. A fa és rézfúvósokkal levett a lábamról, és ami azt illeti teljesen megváltozott a dal hangulata ezáltal, epikussá vált és azt kell mondjam nagyon tettszett. A klip is jó lett, bár Tori-nak ez a vágta vagy menetelés úgy látszik még mindig nem unalmas, akárcsak az alterego-k. Bár az utóbbit nagyon kedvelem, az nem igazán zavar. Komolyan, várom az albumot, olyan téli album szerű kandallós-kuporgósnak tűnik (bár ezt csak ebből az egy dalból vontam le).