Fácángyilkosok / Fasandræberne

Nagy várakozással tekintettem a Fácángyilkosok elé. Egyrészt azért, mert Jussi Adler-Olsen Q ügyosztályos krimijei bizony könyvben nagyon is lebilincselőek, másrészt azért, mert Mikkel Nørgaard kitűnő érzékkel ragadta meg a Nyomtalanul (Kvinden I Buret, 2013) megfilmesítését és ezúttal is ő rendezte az adaptációt, harmadrészt pedig a nevek akik a film mögött állnak igencsak biztatóak. Nikolaj Arcel neve lassan garancia a minőségi mozizásra, ezúttal is a forgatókönyvírásban vállalt kulcsfontosságú szerepet. Azontúl a szereposztás zseniális, rengeteg ismert dán színész felsorakozik benne, ráadásul szintén olyanok, akikre nem cinikus mosollyal tekintünk. Danica Curcic (Bron/Broen, 2013) nevére ezentúl oda fogok figyelni, játékával igencsak meggyőzött, nyilván az ő karakterére épül a sztori, de a nagy "öregek" között frissként hatott. A két nyomozót ismét Nikolaj Lie Kaas (Tapsvihar, 2009) és Fares Fares (Nappal és éjjel, 2004) alakította, főbb szerepekben pedig Pilou Asbæk (Lucy, 2013) és David Dencik (Kapgang, 2013) is feltűnt.

A csapat erőssége ellenére azonban nem tűnt a film annyira erős élménynek mint elődje. Pedig mozgalmasságban és akcióban itt sincs hiány, de valahol elcsúszik az egész. 

Azt érzem, hogy a Nørgaard-Arcel páros ezúttal egy biztonsági zónában tartotta az alkotás folyamatát. A Nyomtalanul bevált receptjén nem igazán akartak változtatni, viszont így minden kiszámítható és minden ismerős is. Olyan alapvető hozzávalókon sem változtattak, hogy a történések közben retrospektív bevillanások vannak, ezáltal segítve a történet összerakását. Számomra ez volt a legnagyobb hiba a filmben, hiszen ezt még egyszer eljátszva már tudjuk mi a jelen és a múlt, és azt is tudjuk mire kell figyelnünk. Ráadásul Mørck jellemére ezúttal sem helyeznek hangsúlyt, noha a regényekben ez egyáltalán nincs így. Értem én, hogy a szórakoztatás ezeknek a filmeknek a célja, de nem szeretem amikor a módszert ennyire "elamerikanizálják". 

A Fácángyilkosok tehát minden értelemben egy Nyomtalanul 2, semmi újdonságot nem tartogat, sem történetvezetésben, sem technikai megvalósításban, sem színészi játékban. Személyes véleményem ezek után, hogy jót tenne a franchise-nak, ha lecserélnék a rendező-forgatókönyvíró párost mert lehet, hogy egy merőben más perspektíva életet tudna lehelni a következő részbe.

Mindemellett nem állítom, hogy a Fácángyilkosok rossz film lenne, erről természetesen nincs szó. Vélhetően amire kitalálták, arra jó is, hiszen izgulva szórakozhatunk egy kicsit. Egyébiránt a népek meg szeretik ezt is. Azok a magamféle állatokhoz hasonló szerzetek, akik folyamatosan értéket keresnek a látottak mögött, valószínűsíthetően csalódni fognak. Erre viszont azt tudom mondani, hogy legközelebb választani kell egy "művészfilmet".

6/10

Fasandræberne / The Absent One trailer

Jesszusom de várom már!!

Nyomtalanul / Kvinden I Buret

Újabb remek skandináv krimi, amelyben ezidáig még sohasem csalódtam. Ez a 2013-as thriller egyértelműen közönségfilm és megeszem a kalapom, ha az amcsik nem fogják felfedezni maguknak. A siker egyébként is borítékolható, hiszen Jussi Adler-Olsen nagysikerű bestseller-je lett adaptálva filmre. A szerző egy úgynevezett Q Ügyosztály eseteit veti papírra, amelyben egyébként egy antihős Carl Morck oldja meg a furábbnál furább eseteket.

A nyomtalanulban találkozik Morck (Nikolaj Lie Kaas) a Q Ügyosztállyal először a film szerint, oda osztják be egy korábban balul elsült akció miatt. A Q Ügyosztályon vannak a korábban eredménytelenül lezárt esetek, ahol a feladat, hogy rendszerbe foglalják és véglegesen lezárják azokat. Természetesen nem ez történik, hanem egy régen elfelejtett ügyben kezd el Carl és társa Assad (Fares Fares) nyomozni, miután kezd világossá válni, hogy az öt évvel ezelőtt öngyilkosságot elkövető Merete Lynggard (Sonja Richter) nyomtalan eltűnése mögött talán nem öngyilkosság állhat.

A képlet egyszerű, a megszállott Carl nyomozásba kezd (minden szabályt áthágva) és rájön az igazságokra. A történet nem bonyolult, viszont lebilincselő és végig fenn tudja tartani az érdeklődést, még akkor is mikor már számunkra is ismertek a tények. Nem törekedik furfangos csattanókra, vagy realitástól távol álló fordulatokra, egyszerűen megmutatja mi történt, miközben a jelenben is aktív történések vannak. Tehát alapjában véve lineáris a történetvezetés, de azt olykor megszakítják a nyomozóink által felderített múltban történt események képsorai, illetve miután megtörténik a leleplezés egy párhuzamos jelenidejű történetvezetést kapunk, amely a végén ér össze természetesen. A feszültség fokozása kitűnően működik, és teljesen a végéig izgalomba tartja a nézőt. Voltak jelenetek amelyek már szinte horrorisztikussá fokozódtak, a foghúzós rész az én idegeimet is felőrölte. A másik erőssége a filmnek (dán film lévén) a kitűnő jellemábrázolás. Morck múltjának tükrében érthetőek a motivációk, reakciók és a viselkedése, annak ellenére, hogy direkte semmit nem tudunk meg a magánéletéről. Társa Assad múltjáról szinte semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy valamiért szükségét érzi, hogy segítsen kollégáján. A zárkózott, mogorva és magának való karakter egy másik ember felé (kollégája) történő nyitását Nikolaj Lie Kaas kitűnően hozza. Bár figyelmünket inkább lekötik a történések, mégis katartikus látni, hogy a távolságtartás nem más mint a veszteségtől való félelem. A nyomozás tehát egyfajta kompenzálás vagy bizonyítás, a számunkra ködös személyes múlt rendbe tétele. Az ügy megoldása pedig akár lehetne egyfajta önigazolás is, de ezzel magunkra hagynak minket. Jól is teszik, hiszen mint írtam Olsen Q Ügyosztályának vannak még más esetei is. Ki tudja, talán filmen is kapunk még további adaptációkat.

Lehet kezd mostanra divatba jönni a skandináv krimi, de a tengernyi angolszász kliséjű krimik között még mindig újszerűként hatnak. Persze kell a jó adaptációhoz egy jó forgatókönyv is, amelyért az a Nikolaj Arcel a felelős aki A tetovált lány forgatókönyvét is írta. Reméljük lesz még folytatása.

7/10

Kvinden I Buret poster

Truth About Men / Zűrös viszonyok

Azért még mindig akad olyan, amelyet pótolnom kell. Nikolaj Arcel (Egy veszedelmes viszony, 2012) 2010-ben készült filmdrámája a dán hagyományok ellenére nem mellkasra ülős, finomabb eszközökkel tárja elénk az egyébként letaglózó tanulságokat. Ez azért jó így, mármint a közönségbarátabb tálalás, már csak azért is mert feloldozást ad az egyébként igen fajsúlyos témával szemben. Az oldottabb történetmesélés tehát a legeltaláltabb eszköz a filmben. Értjük a helyzet súlyosságát de kellő iróniával fűszerezettek a szituációk, amely által szinte saját magunkon tudunk mosolyogni mikor egy egy helyzet zűrös viszonyokat idéz fel bennünk. Egyéni életünk értelmének kutatása periodikusan bizonyos élethelyzetekben újra és újra előtérbe kerül. Sokszor gondolkodunk el azon, hogy boldogok vagyunk-e, vagy azon, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy boldogok legyünk. Sokszor azon is elgondolkozunk, hogy mi lett volna ha akkor nem azt a döntést hozom, mennyire alakult volna másképpen az életem. 

Ugyan ezen kérdésekre konkrét válaszokat nem kapunk a filmtől, de Mads (Thure Lindhart) egyéni sorsán keresztül bizonyos érzelmek előtörnek az emberben és ezek az érzelmek adhatnak fényt, mutathatnak utat. A végső jelenet tanulsága döbbenetes, pedig csak egy egyszerű beszélgetés két ember között akik régen látták egymást és arról érdeklődnek, hogy egyébként boldogok e az élettel. Különös érzéseket váltott ez ki, és ugyan a filmnek vége lett, de az ember a saját "filmjére" csak ezután vonatkoztat és ha van kedve, gondolkozhat a film központi kérdésén....már ha érdemes. 

Mads egy tízéves kapcsolatnak vetett véget, nem gondolta, hogy a kispolgáriság középszerűsége jelentené számára a boldogságot. Munkájával is szakít (forgatókönyvírás), és élete fő művét készül megírni. A boldogság keresése új kapcsolatokkal, inspiráló ötletekkel jár, azonban megannyi csalódással, és szeretett barátok elvesztésével is szembe kell nézni. Mads számára az a kérdés, hogy ezeket a tapasztalatokat hogyan tudja idealizáltságához megfeleltetni, vagy inkább el tud e oda jutni, hogy mi is fontos igazán (az életben). Ez a néző számára is komoly asszociációs munka, de hála az iróniának szórakozva láthattunk neki saját filmünk elemzéséhez. A film biztonságos keretet ad a történésekhez, hiszen eleje, közepe és vége van. Ezek kapaszkodók, amelyek abban segítenek, hogy ne sodródjunk el a történések tengerében. A baj csak az, hogy az élet struktúrája nem kiszámítható. De lehet így van ez jól........

7/10

Kvinden I Buret trailer

Na ez nagyon várós. Jussi Adler-Olsen bestseller-jének filmes adaptációja. Skandináv krimis feldolgozásban még sohasem csalódtam.