Nyomtalanul / Kvinden I Buret

Újabb remek skandináv krimi, amelyben ezidáig még sohasem csalódtam. Ez a 2013-as thriller egyértelműen közönségfilm és megeszem a kalapom, ha az amcsik nem fogják felfedezni maguknak. A siker egyébként is borítékolható, hiszen Jussi Adler-Olsen nagysikerű bestseller-je lett adaptálva filmre. A szerző egy úgynevezett Q Ügyosztály eseteit veti papírra, amelyben egyébként egy antihős Carl Morck oldja meg a furábbnál furább eseteket.

A nyomtalanulban találkozik Morck (Nikolaj Lie Kaas) a Q Ügyosztállyal először a film szerint, oda osztják be egy korábban balul elsült akció miatt. A Q Ügyosztályon vannak a korábban eredménytelenül lezárt esetek, ahol a feladat, hogy rendszerbe foglalják és véglegesen lezárják azokat. Természetesen nem ez történik, hanem egy régen elfelejtett ügyben kezd el Carl és társa Assad (Fares Fares) nyomozni, miután kezd világossá válni, hogy az öt évvel ezelőtt öngyilkosságot elkövető Merete Lynggard (Sonja Richter) nyomtalan eltűnése mögött talán nem öngyilkosság állhat.

A képlet egyszerű, a megszállott Carl nyomozásba kezd (minden szabályt áthágva) és rájön az igazságokra. A történet nem bonyolult, viszont lebilincselő és végig fenn tudja tartani az érdeklődést, még akkor is mikor már számunkra is ismertek a tények. Nem törekedik furfangos csattanókra, vagy realitástól távol álló fordulatokra, egyszerűen megmutatja mi történt, miközben a jelenben is aktív történések vannak. Tehát alapjában véve lineáris a történetvezetés, de azt olykor megszakítják a nyomozóink által felderített múltban történt események képsorai, illetve miután megtörténik a leleplezés egy párhuzamos jelenidejű történetvezetést kapunk, amely a végén ér össze természetesen. A feszültség fokozása kitűnően működik, és teljesen a végéig izgalomba tartja a nézőt. Voltak jelenetek amelyek már szinte horrorisztikussá fokozódtak, a foghúzós rész az én idegeimet is felőrölte. A másik erőssége a filmnek (dán film lévén) a kitűnő jellemábrázolás. Morck múltjának tükrében érthetőek a motivációk, reakciók és a viselkedése, annak ellenére, hogy direkte semmit nem tudunk meg a magánéletéről. Társa Assad múltjáról szinte semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy valamiért szükségét érzi, hogy segítsen kollégáján. A zárkózott, mogorva és magának való karakter egy másik ember felé (kollégája) történő nyitását Nikolaj Lie Kaas kitűnően hozza. Bár figyelmünket inkább lekötik a történések, mégis katartikus látni, hogy a távolságtartás nem más mint a veszteségtől való félelem. A nyomozás tehát egyfajta kompenzálás vagy bizonyítás, a számunkra ködös személyes múlt rendbe tétele. Az ügy megoldása pedig akár lehetne egyfajta önigazolás is, de ezzel magunkra hagynak minket. Jól is teszik, hiszen mint írtam Olsen Q Ügyosztályának vannak még más esetei is. Ki tudja, talán filmen is kapunk még további adaptációkat.

Lehet kezd mostanra divatba jönni a skandináv krimi, de a tengernyi angolszász kliséjű krimik között még mindig újszerűként hatnak. Persze kell a jó adaptációhoz egy jó forgatókönyv is, amelyért az a Nikolaj Arcel a felelős aki A tetovált lány forgatókönyvét is írta. Reméljük lesz még folytatása.

7/10