A dánok mainstream felé való elmozdulása igen aggasztó jelenség számomra. Ole Bornedal ott adta el magát, amikor elkészítette az Éjféli Játszma (Nattewagten, 1994.) amerikai remake-jét Éjjeli őr a hullaházban (Nightwatch, 1997.) címmel. Milyen ciki, hogy amit ő írt és rendezett, újra is forgatta csak amerikai módra. Na el lehet képzelni a végeredményt. Aztán úgy tűnt meg jött az esze, mert ha nem is mindig szűkebb hazájában, de legalább Európában forgatott és azért jó kis filmeket rakott le az asztalra (Dina vagyok, Csak egy szerelmesfilm). Véleményem szerint ennek ellenére elég egyenletlen színvonalú az életmű, és kifejezetten idegesít az újvilág iránti vonzalma, amely kifejezetten nem olyan rokonszenves mint ahogy Lars von Trier-nél jelent meg. Az amerikavonzalom kicsúcsosodik ugyan ebben a filmben, de ennek ellenére ez a film nem tartozik az életmű gyenge pillanatai közé. Tulajdonképpen korrekt horrort rakott össze, no nem egy mozgalmas fajtát. Megvan minden benne, aminek meg kell lennie egy horrorban: pattanásik feszítő helyzetek, misztikum, sötétség, effektek. A történet igen lassú, a funkcióját is értem: meg kell ismernünk a szereplőket, hogy izgulhassunk értük. Nyilván személyiséganalízisbe nem bocsátkozik, de azért ebben a filmben jóval több drámára jellemző elem volt, mint a többi amerikai horrorfilmben. Ezért akár járhatna egy jó pont is, de azért ez mégis csak egy ördögűzős horror, amelyben valljuk be ennél több családi drámát igen nehéz beleszuszakolni....hát igen a dán vér. Mégis így számomra a dráma is kevés volt a filmben, és a horror is. Az ördögűzős történet pedig nem egy eredeti témaválasztás: a dobozban van egy démon amely kiszabadul és élni akar, szóval azt oda vissza kell gyömöszölni. A csekély újítás talán az, hogy ezúttal nem keresztény változatban zajlik a szertartás, hanem a zsidó szerint. Nem értem ezt az Ole gyereket, sok filmjében vegyíti a műfaji elemeket, egy kettő kivételtől eltekintve ez a fúzió még sohasem jött össze neki, de lehet csak nálam nem működik. Pedig ez így nem jó, mert aki vérbeli horrort akar, az biztos unatkozik rajta, aki pedig szívesebben pszichologizálna, azt meg hidegen hagyja a műfaj. Bár Trier Antikrisztusa a kettőt olyan jól összegyúrta..., nem is értem miért nem vesz egy-két órát a mestertől.
Ha nem bocsátkozunk műfaji besorolásokba akkor egy kellemes egyszernézős játékfilmet kaptunk, ellenkező esetben lásd feljebb.....
6/10
