Pioneer / Halálos mélység

A Halálos mélység (Pioneer, 2013) egy magát véresen komolyan gondoló thriller lenne, a baj csak az, hogy érzésem szerint pont ebbe fulladt bele. Kezdetben ugyanis hozza a zavaros-semminemannaklátszikami alapszituációt. A fokozatos kibontás és a csavaros ráismerések teszik a skandináv krimit oly egyedien élvezhetővé és félig az alapfelállás valóban igaz: nem az aminek látszik. Csak a téma felvetés csavaros, sajnos a történetvezetés igen sablonos lett. Az elején sejthető összeesküvés elmélet igen hamar tisztává válik, és ennyi, nincs több csavar. Utána csak már a főhőst Petter-t alakító Aksel Hennie (Max Manus, 2009. Fejvadászok, 2011.) vesszőfutását nézhetjük azokkal szemben akiknek nem érdeke az igazság felderítése. Ehhez pedig még hozzá járul az is, hogy a kivelmitörténtakésőbbiekben tipusú a lezárása, tehát tisztességesen még ezt sem hozták össze. Ezáltal a vége igen erős hiányérzetet ad, ezt a remek történetet sokkal jobban össze lehetett volna hozni. Ugyanis az alapsztori érdekes. A nyolcvanas években amikor Norvégia megtalálja az olajat mélytengeri búvárokat küld a mélybe, akik a kitermelésben a kétkezi munkáért felelősek. A hosszú kiképzés után merülnek, de történik egy végzetes baleset és egyre több a furcsa körülmény az incidens körül. Petter úgy dönt, hogy utána jár az eseményeknek, tudni akarja bátyjának miért kellett meghalnia.

A sok negatívum között azért akad jó oldala is a fimnek, méghozzá a kitűnő atmoszféra teremtés. Ebben nagyon jó, végig nyomasztó és szinte belülről érezzük a keszonbetegség minden nyomorúságát. Azonkívül a vintage színvilág ahogy keveredik a mélytenger sötét tónusával az is egyedülálló. Azonban a vizualitás oldaláról érkező profizmus kevés ahhoz, hogy egy lebilincselő és hiteles thrillert kapjunk, még akkor is ha igaztörténet csomagolásban kapjuk is meg. Kár érte.....

5/10

Pioneer poster

Idén sem lesz hiány skandináv thriller-ekből. Itt van például ez. Olajkutatás, összeesküvés elmélet és tuti, hogy nem lesz elszúrva. Várom!

Hodejegerne / Fejvadászok

Jo Nesbø nagysikerű krimijének filmváltozata 2011-ben készült el, lemaradásomat még csak most tudtam pótolni. A norvégok kitűnő érzékkel írták meg a forgatókönyvet, hiszen minden részlet, minden kocka a helyén van ahhoz, hogy a történet érthető legyen. Ez nem is csoda hiszen Lars Gudmestad mellett Nesbø is részt vállalt a forgatókönyvírásban. Úgy látom, a skandinávoknál most egyfajta –nevezzük- kortárs irodalomadaptációs őrület folyik. Gondoljunk csak Stieg Larson Millenium trilógiájára: mekkora port kavart, és nem csak az északi országokban, hanem világszerte. A tetovált lányból még amerikai remake is készült. Ez az adaptációs hype pedig azóta is folyamatos, és biztos vagyok benne, hogy Nesbø más regényeiből is készülni fog a közeljövőben film, amelyre tényleg érdemes odafigyelni, mert a messze északról eddig csak is patent adaptációk érkeztek. Így van ez a Fejvadászokkal is. A film hozta a könyvnek „az olvastatja magát” érzését, ugyanis igen mozgalmas másfél óra részesei lehetünk. Külön tetszett, hogy nem volt egy felesleges jelenet sem a filmben, minden momentumnak funkciója volt. Ez külön erény, hiszen az adaptációknál könnyen el lehet veszni a részletekben. Ennek ellenére ez egy könnyen nézhető közönségfilm, ahol a kirakós játék összerakása a legnagyobb élvezet. Ez egy régi recept, és lám kitűnően működik. No, de ehhez kell a jó forgatókönyv. Az egész film a logikai csavarokra épít. Külön szeretem azokat a filmes élményeket, amikor megvezetnek. Ugye egy jó kriminél is tippelgetünk ki is a gyilkos, megpróbáljuk összerakni a történteket. Ez a film is erre a logikára épít. Igazából akkor vált ki igazi hatást a film, ha végig be tudja csapni az embert. Bevallom én meg lettem vezetve, pedig ugye kívülről betéve ismerem már a különböző kliséket. Mire összeraktam a fejemben a sztorit, rögtön történt valami, amely ha nem is alapig, de lerombolta az addig felépített cselekménysort. Szóval el lehetett ezzel szórakozgatni, és külön csavar volt a végén a főszereplő Roger konklúziója a történtekről, amely megint új megvilágításba helyezte a cselekedeteit és motivációit. Szóval egy izgalmas thriller ez, ahol egy fejvadász cég vezetője „másodállásban” műkincseket rabol. Az állásinterjúk alatt szerez információt a fogásokról. Ő az üldöző mindaddig, amíg össze nem hozza a sors egy olyan emberrel, aki üldözött szerepbe kényszeríti, akivel nem kellett volna kezdeni. Ekkor elszabadul a pokol, és menekülni kell, mert bizony a bosszú vérre megy. A történet persze közel sem ilyen egyszerű, hanem csavaros, fondorlatos, szellemes, és szórakoztató, aztán a végére még az is kiderül, hogy egy kicsit szerelmes film is, kicsit?...inkább nagyon. Morten Tyldum rendező eddig számomra még ismeretlen volt, azonban a színészek már közel sem. Roger-t Aksel Hennie (Max Manus, Haverok) alakította, és hát kitűnően hozta a látszólag érzéketlen üzletember szerepét, illetve annak jellembeli „fejlődését”. Az „igazi” fejvadászt, Clas-t, egy ügyeletes dán szépfiú Nikolaj Coster- Waldau személyesítette meg, akinek nemrég indult be jobban nemzetközi karrierje a Feledés, és a Trónok Harca által. A film nemzetközi szinten is megállta a helyét, több díjra is jelölték. Ezek után nem kérdéses, hogy előbb-utóbb az amerikai változatát is megnézhetjük majd.

8/10