Az utóbbi időben Alejandro González Iñárritu filmjei mintha elkezdtek volna a közhelyesség irányába tartani, mind tartalmi, mind pedig filmes eszköztár tekintetében. Már a 2010-es Biutiful-ban érezni lehetett a túlcsordult moralitás talaján kialakult giccset, de ha őszinték vagyunk magunkkal ennek csírája már a Bábel-ben (2006) megvolt, csak kitűnő érzékkel tartotta egyensúlyban a dolgokat, nem lehetett érezni a szájba rágást a film kapcsán. A tavalyi Birdman nem kívánt több lenni egy végeláthatatlan giccsözönnél, de mégis hiteles tudott maradni, hiszen a tartalom és a forma méltóan képviselte ezt az irányvonalat. A Birdman-ről részletesebben itt írtam.
Nehéz ügy ez a Visszatérő esete. Az mindenképpen látszik, hogy rengeteg munka van benne. Eszköztárában maximalizmusra törekedtek az alkotók, hiszen gyönyörű a fényképezés, és szívbe markoló a score is hozzá, mindennek tetejében pedig a kettő funkcionálisan is kerek egészet alkot. Itt megint csak azt tudom mondani, hogy eszköztárában giccsparádé ezerrel, de kit zavar ez, hiszen jóleső érzés ez az érzékeknek, és ráadásul nem céltalan, hiszen a tartalmat szolgálja. Ugyanakkor közel sem csupán romantikába hajló érzék kényeztetés zajlik itt. A naturalista ábrázolásmód uralkodik a filmben, amely találkozik egy túlélő történettel, és ez a fajta dualitás már sok(k). A gyönyörű természeti képek mellett ott van kontrasztban a természet vadsága, vagyis tulajdonképpen az emberé. Mi mindent megteszünk az életben maradásért? Spoiler mentesen csak azt tudom erre mondani, hogy gyomor kell hozzá, mert itt mindent élesbe kapunk, Iñárritu-s közeliekkel, rekord idős vágás nélküliséggel. Ezzel egyszersmind közelebb akar minket hozni a történethez, a karakterekhez, ugyanakkor ezzel egy időben el is idegenít tőlük a túlnyomott naturalizmus miatt. Nyilván tudatos ez a húzás, és voltaképpen a maga nemében zseniális is, hiszen nem mindennap liheg a "szemüvegünkre" egy grízli, de az undor miatt kevésbé tudunk izgulni a főhősért. Szóval furcsa és újszerű ez a kettősség, de ennek jóval több hátrányát érzem mint előnyét.
A giccs nem csak az eszköztárban jelenik meg, a tartalmat sem kerüli el, és voltaképpen ettől a ponttól megy az élvezhetőség rovására. Hiába alapul a történet megtörtént eseményeken, sokszor képtelenségeket látunk. Mint mindenki, én is próbáltam az elején kanyar nélkül megkajálni a történetet, de amikor már az x-edik hajmeresztően necces dolgot látja az ember, felmerül benne, hogy nagyobb valószínűleg a forgatókönyvíró fantáziája, mint ahogyan ez az egész történhetett. Persze alapjáraton ezzel sincs baj, hiszen a művészi szabadság nagyon fontos, de itt tudatosan a maximálisra lett hajtva ez a faktor. Az x-edik képtelenségnél már nem lehetett komolyan venni az egészet. No de a fokozásoknak nincs itt vége. Az ember közel három óra hosszán keresztül tömény kínlódást néz. A szenvedés exponenciálisan nő a képtelenségek számával, valamint találkozik a naturalista ábrázolásmóddal. A legrosszabb az, amikor a végén az ember summázza, hogy tulajdonképpen amit itt most látott az nem más, mint egy "tegyünk rendet bosszúállós" túlélő dráma, vagy valahol olvastam: túlélő pornó. Ez a fajta summázás persze elég egysíkú, mert ettől persze jóval több érték szorul a filmbe, de az alapja mégis ez.
Hogy egy teljesen közhelyes morális látásmód is legyen a filmben, lehet gondolkozni életről, halálról, kulturális különbségekről (indiánok), de ez elveszik a történetben, illetve pont olyan mértékben van jelen, amelyet egy átlag amerikai fogyasztó még képes befogadni. A moralizálást jelen esetben Iñárritu nem nyomta túl. Hiába Dicaprio szenvedéstörténete, színészi játéka nem jön át igazán. Ez Hardy-ról is elmondható. Előző filmjeihez képest gyenge a karakterábrázolás. Egyszerűen két dimenzióban létezik a film ebből a szempontból. Dicaprio a jó fiú, míg Hardy a bad boy. Nincs hiteles személyiségrajz, nem épülnek a karakterek, végig konstansok maradnak. Egyszerűen nem tudjuk ezeket a karaktereket szeretni, együtt érezni velük, vagy izgulni értük. A naturalizmus elidegenítő jellege, és a történet hihetetlenbe hajló giccsözöne pedig még inkább rásegít erre.
Nem lesz emlékezetes ez a film, mert sajnos nem áll egységes egészbe. A túltolt túlzás mind tartalmában és formájában jelen van, de nincs lelke a filmnek, amelytől szerethető lenne, amelytől emlékezetessé válna.
5/10
