Filmz

A dán lány / The Danish Girl

Valahogy azt érzem, hogy a szerző nem pontosan azt szerette volna elérni, hogy ez a film közönségbarát címkét kapjon. Az igazság az, hogy a körülötte megszületett hype, és a film "könnyedebb stílusa" azt eredményezte, hogy a film jól csúszott mindenféle népnek, főleg a queer közösségnek. Pedig ebben azért van több annál, hogy "szimpla" kultfilm legyen egy közösség számára, mivel szépen végig követ egy folyamatot, amely a végéig hihető és hiteles tud maradni. Azonban kevésbé tud elszakadni a történetmeséléstől, és ebből adódóan hiányzik, ami mögötte van. Mindig csak pedzegetnek anamnesztikus hátteret, de sohasem néznek a mélyére. Tény, hogy emiatt sokkal fogyaszthatóbb, de sikeresen növelte azon filmek számát, amelyek sok feltételnek szerettek volna megfelelni, de pont emiatt lettek jellegtelenek. A szórakoztatás faktor tökéletes, és a színészi játék el is viszi a hátán a filmet. Ami viszont meglepő, hogy nem a főszerepet alakító Eddie Redmayne (Lili) kiemelkedő, noha hitelesen adja a testben-lélekben átalakuló személyiséget, hanem a Gerda-t alakító Alicia Vikander kényszeríti térdre az összes szereplőt. Noha a hölgyeménnyel kapcsolatban elfogult vagyok, de a végsőkig kitartás, az elfogadás, a szeretet és tisztelet megformálása egyszerűen zseniális esetében. Ha belegondolunk végül is Tom Hooper hozta, amit szokott, szórakoztatva csöpögtet mondanivalót, és e film esetében tökéletesen megoldotta, hogy nem lett az egész szenzációhajhász, noha a hype egy kicsit nagyra sikerült körülötte.

6/10

Sötét erdő / The Forest

Na erről a filmremekről nem érdemes sokat beszélni, és nem azért mert látni kell, hanem pont az ellenkezője miatt. Az alapsztori is klisékkel terhelt, a megvalósítás ötlettelen, a játékidő ehhez túlnyújtott. Végül is a végén átverve éreztem magam, annyira semminek nézték a filmet nézőket, és ez egy akkora fatális hiba, amelyet nem engedhet meg magának egy alkotó sem. A fölöslegesen izgultam végig érzés (egyébként nem) azért mély frusztrációs nyomot hagy az emberben. Ezt inkább meghagyom a munkának, vagy a magánéletnek, ott legalább akár meg is élhetem a semmit (ha kell).

2/10

The Danish Girl trailer

Imádom ezt a nőt!!!

Ex Machina

Alex Garland első rendezése közel sem korszakalkotó, pedig az első visszajelzések erre engedtek következtetni. A mesterséges intelligencia élni és tapasztalni akarását, már ezerszer feldolgozták. Oké, ezt félre tesszük, nem probléma, hiszen ez egy nagyon érdekes és ellentmondásosan emberi téma. Garland tulajdonképpen a teremtett oldaláról fogta meg a problémát, és az csak hab a tortán, hogy ha belemegyünk a látottak pszichológiájába, tulajdonképpen az egész a teremtőről szól. Ezzel a fajta "Janus arcúsággal" is játszottak már korábban alkotók, de Garland elég erősen bevisz minket a susnyásba, úgy gondoljuk, hogy valami újat látunk, a vége felé meg leesik a tantusz, hogy mégis a szokásos klisé történet kerekedik ki belőle. Akármennyire élveztem a film minden percét, nem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy ennek a filmnek a vége erősen el lett szúrva. Ugyan érzem azt, hogy végig próbálják pengeélen táncoltatni a mesterséges intelligenciával kapcsolatos érzéseinket, mert hogy a főszereplők érzései gyakorlatilag bennünk vegyülnek.  Nathan az Isteni ebben a történetben, Caleb pedig az emberi. Mindkét gondolkodásmód érvényes és aktuális a kérdéskörben. Az Isteni tényező kiiktatásával azonban nem marad számunkra más, mint szembenézni ősi ösztöneinkkel. Az emberi tényezőben pedig ott van egy csomó minden ami nem tökéletes: félelem, harag, agresszió, amely mind az életben maradást segítik elő, és emellett persze ott van a szeretet is. Mégis végül kiderül, hogy a szerzők ezúttal is az előbbi szegmenst domborítják ki, és egyszersmind az érzéseink törékeny egyensúlya is felborul ezáltal. Ettől a ponttól kezdve nehéz Ava-ra szimpatikus karakterként gondolni, noha minden tette megérthető. Szóval az a bajom ezzel, hogy egy tipikus "teremtő" ellen fordulás sztorivá nőtt ki egy potenciálisan érdekes felütésű történet. Noha minden részlet szinte aprólékosan kidolgozott, mégis ezzel a húzással én blöffnek érzem a filmet. Spike Jones Her-je (bár az op.rendszer volt) kitudott törni "a bármi áron élni akaró gép" kliséjéből, a "Krisztusi megváltás" egy új dimenziót hozott be a sci-fi-k világába. Az Ex Machina azonban nem akart ebből a körből kitörni, csak eljátszotta, hogy ezt fogja tenni. Ez a film tulajdonképpen ettől működik, ez a mozgató rugója. Emiatt azonban nem szerethető véleményem szerint, ami viszont a hibája. Ezzel az ellentmondással én nem nagyon tudok mit kezdeni. Kellemes esti szórakozás volt.

(Alicia Vikander-rel nem lehet betelni, jelen esetben főleg esztétikailag, bár jómagam inkább színészi kvalitása miatt kedvelem. Szóval ha a természet nem babrált volna, asszem ő lenne a típusom.)

6/10

Ex Machina poster

Ex Machina trailer

A robotnő pedig nem más mint Alicia Vikander. Azt sohasem mondtam, hogy irritál, ha egy skandináv színész egy jó sci-fi-hez adja a nevét....sőt! Most már csak jó sci-fi-nek kell lennie!

Hotell

Meg kell mondjam őszintén antiOscar lázban égek, úgyhogy végre ismét volt egy jó indok, hogy a legújabb skandináv termésekből csemegézzek. Ezúttal a tavalyi Tiff-en feltűnt Lisa Langseth Hotell (2013) című filmjét választottam. A svéd filmekkel kapcsolatban mindig bizonytalan vagyok, mert középszerűt szinte sohasem készítenek. Ebből adódóan vagy nagyszerű filmélmény, vagy felejthető kimenete van a dolognak. Langseth első filmjével a Tisztával (Pure, 2009) nem teljesen győzött meg, hiszen Alicia Vikander felejthetetlen alakításán túl csak arra lehetett következtetni, hogy a női lélek működése érdekli (ez sok iró-rendezőt foglalkoztat), azon belül is az alkalmazkodó készség határait feszegette, helye-közel egyedies eszközökkel (zene mint idill). A kérdés az, mi az útja a rendezőnek?

Megérző készségem most sem hagyott cserben, mert a Hotell is a női lélek megfejtésének a filmje. Valószínű, hogy évek óta foglalkoztatja a rendezőt ez a téma. A félelmetes pedig az, hogy ismét az idillből, a lélek kis elzárt szobácskáján keresztül közelíti meg a dolgokat. Azonban itt az idill nem a zene, amely az ép személyiség határain belül nyújt orvosságot a neurózisnak. Itt az idill a trauma utáni hárítás állapota, amely ugyan megpróbál meg nem történtté tenni, de nincs benne az a pillanatnyi feloldódás amely a zenében a Tiszta esetében megvolt. Erika (Alicia Vikander) hárításán keresztül értelmezzük az eseményeket, amely nem egyszerű feladat, mert az ő torzított valósága megérthető, de csak számára érthető. Langseth kitűnően alkalmazza a kivetítés vagy tükör funkció eszközét, amelyen keresztül egyre közelebb kerülünk Erika személyiségéhez, egyre jobban érthetővé válnak viselkedésének mozgató rugói. A tükör funkció az önsegítő csoport által jelenik meg, ahol mindenkinek megvannak a maga problémái, és ezeken az egyéni problémákon keresztül jutunk előrébb, megannyi mulatságos coming out-okon keresztül, még viccesebb problémakezelési módozatokig. Szerencsére maga a film nem teljesen akarja komolyan venni magát, hiszen maga az alaptörténet is rendhagyó: az önsegítő csoport ott hagyja terapeutáját és a maga kezébe veszi a dolgokat. Bizonyára sokan elgondolkodtunk már azon, hogy milyen lenne holnaptól más valakinek lenni. Ki lépnénk fizikai és társadalmi környezetünkből, megszabadulnánk minden kötelezettségünktől, szerepünktől. Erika ezt úgy fogalmazza meg, hogy egy hotelben teljesen más emberré tudunk válni, más emberként ébredünk fel másnap, hiszen az a valóság, amelyet mi közlünk ott magunkról, minden mást a hotel falain kívül hagyunk. A női lélek hotelje itt tehát az idill, ide vonul vissza a csoport, minden éjjel egy másik hotelba. Mindeközben azonban ott nyomaszt minket Erika tragédiája. Egy kicsit hasonló ez az Idióták alapszituációjára, de ott a főhősnő tragédiáját csak a végén tudjuk meg. Jelen esetben azonban a film elején megtörténik a baj, nyilván ezért küldi Oskar a férjet alakító Simon J. Berger (Call Girl, 2012) feleségét a csoportba. Hiába történnek az abszurdabbnál abszurdabb események mégsem tudunk az egészen felszabadultan kacagni, mert nyomaszt minket a valódi valóság. Aztán szerencsére megtörténik az acting out, kitörnek az érzelmek, nyitott könyvé válik Erika is a többiek számára, ekkorra már szükség van erre a katarzisra. Abszurditásban csúcs a film, hiszen az egyéni problémák lassan mindenkinél megoldódnak és csak várjuk, hogy Erika is révbe érjen.....

Ezt a filmet mindenképpen beépíteném a terapeuták képzésébe, a csoportdinamikai modellezés mintapéldánya, amelybe bele van csempészve a szakma felé a fricska (abszurd problémamegoldások).

Alicia Vikander ismét hitelesen adta vissza a poszttraumás neurózist megélő nő szerepét. Fiatal kora ellenére nem érzek semmiféle modorosságot játékában, elképesztően természetes, született őstehetség. Kezd a legújabb kedvencemmé válni. A Rikard-ot alakító David Dencik (A tetovált lány, 2009) ismét csak azt bizonyította, hogy egyszerűen nincs olyan szerep, amelyet ne tudna hitelesen, mesterien vissza adni. Dencik-et egyébként már egy jó pár éve nyomon követem, az egyik kedvencem, és azt tisztelem benne, hogy ezidáig nem amerikanizálódott, ellentétben az ő korabeli skandináv férfi színészek többségével.

A Hotell tehát hasonló elődjéhez a Tisztához, de ez a rendező érdeklődési köréből fakad. Egyértelműen meggyőzőbb és erősebb alkotás ez, ahol nem csupán csak sodródtunk az események által, hanem közben értelmeztünk, emésztettünk és végig szorongtunk, miközben keserédesen mosolyogtunk.

7/10

Tiszta / Pure

Lisa Langseth neve a tavalyi Tiff fesztivál kapcsán jutott el hozzám. Ott ugyan egy másik filmjével az aktuális Hotell-el (2013) volt jelen, de mivel egy friss svéd rendezőről van szó, itt nem volt akadály az egyenlőre nem túl terjedelmes életművet az elejéről kezdeni. A Tiszta (Till det som är vackert) a rendezőnő első filmje, amelyet 2009-ben készített. Előtte egy short volt még, majd 2013-ban jött az említett Hotell. Felmerül a kérdés, hogy a svédeknél miben lehet más egy női rendezés, illetve a filmgyártásban kiemelkedő helyet elfoglaló országban lehet e más univerzumot teremteni, vagy legalább kitűnni valamivel a gyártó sorról legördülő filmek közül?

A kérdésre igen nehéz megtalálni a választ a Tiszta kapcsán. Azon is elgondolkoztam, hogy talán nem is adekvát a felvetés. Kell e egyáltalán kitűnni? A film élménye nem segít ezekben a válaszokban. Nem igazán tiszta még a kép, hogy merre is. Langseth ügyesen bánik a sejtetéssel, ugyanis nem igazán tárja elénk a múlt traumáit, csak a jelen van és annak történései. Egy-egy elszólásból, gesztusból lehet következtetni, miért is tartunk ott ahol, de az is egyértelmű, hogy ez nem a miértek filmje. Tulajdonképpen ez teljesen koherens az Alicia Vikander (Anna Karenina, 2012) által megszemélyesített Katarina egyéniségével. A lány tagadja a múltat és egyetlen célja van, mégpedig a túlélés. A saját lábán akar megállni, különb életet szeretne mint amilyen adatott családjának, barátjának és végső soron neki is. Arra is csak következtetni lehet, hogy valami kábítószer használat lehet a múltban, mert időnként Katarina megjelenik egy szociális munkásnál. Egy véletlen folytán aztán recepciós lesz egy koncertteremben, ahol viszonya lesz a karmesterrel.

Elég hamar kiderül, hogy nem működik a múlt tagadása, hiszen abból építkezünk, azok vagyunk. Az is sejthető, hogy választani életet nem lehet, a kettő közötti szakadék (mivel átjáró nincs) viszont elnyel mindent.

Amit látunk tehát egy ideál kergetése, egy világ ami a lány fejében létezik áll szemben a valósággal. Erre Adam (Samuel Fröler) a karmester többször is felhívja a lány figyelmét mindenféle idézet formájában. 

A filmben a klasszikus zene központi helyet foglal el. Katarina fanatikus zene hallgatóvá válik, mindig klasszikus zenét hallgat. Mi a zene funkciója egyáltalán, illetve a filmben? A zene univerzum, egy olyan hely ahová a lélek jár megpihenni, ahol csak szépség van, ahol egyek lehetünk a mindenséggel. Katarina hátrányos helyzetű családból származik, anyja alkoholista, ő ebből ki szeretne törni. A zene elkülöníti őt ebből a kontextusból, különccé válik kortársaitól és családjától. Saját univerzumot alkot, amely csak az ő fejében létezik. A zene egyfajta menedék, ahol megélheti érzelmeit, ahol úgy érzi otthon van. A bökkenő csak az, hogy ez az ő valósága, az igazi valóság pedig ettől jóval kegyetlenebb. 

Alakulhat e egy viszony számára jól egy nős és gyerekes, egyébként a hivatásban pedig sikeres emberrel? Részesülhet e ezáltal a hőn áhított boldogságban? Sajnos erre a film megnézése nélkül is tudjuk a válaszokat.

Tehát a skandináv filmekre jellemző pszichológiai aspektust alkalmazta a rendező ebben a filmjében. A témát már ezerszer feldolgozták, azonban ahogyan a zene által, annak sejtetett funkcióiból vezeti le a dolgokat az mindenképpen újszerűként hat. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben gyönyörű extatikus pillanatokat kapunk Rachmaninyov-tól, Beethoven-től úgy, hogy nem billen sohasem a hatásvadászat oldalára. Alicia Vikander maga a fiatalság és szépség, el lehet azokban a tekintetekben veszni. Amennyiben nem lenne meg a kisugárzás, ez persze csak esztétikum maradna. Ahogy a természetességet megformázza az maga a művészet. Egy percig sem csodálkozom azon, hogy Rapace kisasszony után ő a svédek második export cikke. Egyenlőre nem látok még Langseth-nél stílust, lehet első filmnél ez még nem is kritérium, azonban eme kezdése arra jó volt, hogy lássuk mire érzékeny: a nők realitáshoz való viszonyára!

6/10

Hotell trailer

 

Ez így egész érdekesnek tűnik, főleg hogy itt mindenki totál antiszociál. Ráadásul Alicia Vikander (Royal Affair, 2012) játssza a főszerepet. Várós kis vígjáték-drámának néz ez ki Lisa Langseth (Pure, 2009) svéd rendezőtől.

En kongelig affære / A Royal Affair

 

Nem igazán szeretem a kosztümös filmeket, sok van belőlük és igen hasonlatosak. Ennek ellenére nem hagyhattam ki ezt a dán alkotást, jobban mondva dán-svéd-cseh koprodukcióban készült filmet. Nikolaj Arcel rendező nálam eddig még igen csak kimaradt, korábban szemezgettem a Politikai Pókháló (Kongekabale) című politikai thriller-jével, de sohasem tudott igazán lázba hozni, hogy megnézzem. 

A film magyarul az Egy veszedelmes viszony címet kapta, a szerintem cseppet sem titkolt hatásvadászat kedvéért. Noha ez a fordítás igen nyakatekert, nem utal eléggé a film lényegére, ugyanis nem szerelmi ármánykodásokról, helyesebben nem csak arról, hanem hatalmi viszálykodásról, eszmerendszerek kialakulásáról, és egy őszinte, tiszta szerelemről szól igazán a film. Caroline Mathilde angol hercegnőt már gyermekkorában hozzáadják VII. Christian dán királyhoz, aki igen szeszélyes természetű, mondhatnánk pszichiátriai beteg, de hol van itt még a pszichiátria kialakulása. Szeszélyessége miatt a dán nemesség kormányoz, a királyi aláírás formalitás. Ebbe a szituációba kerül be Struensee, aki őfelsége orvosa lesz, és megjelenésével Christian állapota javulni, ellenben a nemesi hatalom pedig gyengülni látszik. Struensee  titkoltan felvilágosult gondolkodó, mint ahogy a királynő is egészen másképp gondolkodik a dolgokról. Nem lövök le nagy poént, hogy kapunk szerelmet, gyűlöletet, és intrikákat is, de mégsem ezen éreztem a hangsúlyt. Imádtam, hogy szinte előttünk nyert teret Dániában a felvilágosodás, annak minden hozadékával és áldozatával. A Voltaire-i optimizmus sajnos nem volt töretlen, és mint kiderült a Rousseau-i "vissza a természetbe" sem lehet eszköz a szabadságjogok érvényesítésében. Valamit tudnak a dánok, mert kosztümös film ide vagy oda, szinte végig izgalomban tartott. Amikor nem volt pörgés, ott volt a filozófia, ami szinte végig lúdbőrös állapotban tartott. Szinte én is eufórikus állapotba kerültem, amikor Christian magától Voltaire-től kapott levelet. Arról nem is beszélve, hogy a "dánságot" le sem lehetne mosni a filmről, a végén mintha egy mázsás követ raktak volna a mellkasomra, szóval a nyomasztó feeling itt is megvolt annak ellenére, hogy csodaszép színes képeket, gyönyörű tájakat látunk végig a filmben. Talán ez a disszonancia az, amely erősen felértékelte nálam ezt a filmet: a vizuális esztétika és az emocionális de-presszió találkozása.

Nem mehetek el a kiváló szereposztás mellett sem. Mikkel Boe Følsgaard-ról bevallom még sohasem hallottam, de ezt a dilis szerepet pont rá szabták, egy percig sem volt megjátszós. Trine Dyrolm Juliane Marie szerepében megint egy új oldalát mutatta meg, egyszerűen el sem tudtam képzelni ilyesmiben. Egyik kedvenc dán színésznőm a Bűnök (Forbrydelser) óta, eszméletlen dramatikus. Struensee-t Mads Mikkelsen alakította, most is szuperlatívusz mint mindig, tulajdonképpen minden jól áll neki. David Denick szereplése a filmben számomra igen csak meglepő esemény volt, hiszen lassan szinte már meleg skatulyába tömködték szegényt, itt papot alakított.....:)) A királynőt Alicia Vikander játszotta aki eddig többnyire TV sorozatokban játszott, de a film után már az angolok is kölcsön kérték (Anna Karenina, 2012).

Egyértelmű, hogy ez moziban volt az igazi, de nekem erősen többször nézős kategória.

9/10

A Royal Affair / Egy veszedelmes viszony Trailer

Aztaa! És még hamar is ideér: novemberben.