Lisa Langseth neve a tavalyi Tiff fesztivál kapcsán jutott el hozzám. Ott ugyan egy másik filmjével az aktuális Hotell-el (2013) volt jelen, de mivel egy friss svéd rendezőről van szó, itt nem volt akadály az egyenlőre nem túl terjedelmes életművet az elejéről kezdeni. A Tiszta (Till det som är vackert) a rendezőnő első filmje, amelyet 2009-ben készített. Előtte egy short volt még, majd 2013-ban jött az említett Hotell. Felmerül a kérdés, hogy a svédeknél miben lehet más egy női rendezés, illetve a filmgyártásban kiemelkedő helyet elfoglaló országban lehet e más univerzumot teremteni, vagy legalább kitűnni valamivel a gyártó sorról legördülő filmek közül?
A kérdésre igen nehéz megtalálni a választ a Tiszta kapcsán. Azon is elgondolkoztam, hogy talán nem is adekvát a felvetés. Kell e egyáltalán kitűnni? A film élménye nem segít ezekben a válaszokban. Nem igazán tiszta még a kép, hogy merre is. Langseth ügyesen bánik a sejtetéssel, ugyanis nem igazán tárja elénk a múlt traumáit, csak a jelen van és annak történései. Egy-egy elszólásból, gesztusból lehet következtetni, miért is tartunk ott ahol, de az is egyértelmű, hogy ez nem a miértek filmje. Tulajdonképpen ez teljesen koherens az Alicia Vikander (Anna Karenina, 2012) által megszemélyesített Katarina egyéniségével. A lány tagadja a múltat és egyetlen célja van, mégpedig a túlélés. A saját lábán akar megállni, különb életet szeretne mint amilyen adatott családjának, barátjának és végső soron neki is. Arra is csak következtetni lehet, hogy valami kábítószer használat lehet a múltban, mert időnként Katarina megjelenik egy szociális munkásnál. Egy véletlen folytán aztán recepciós lesz egy koncertteremben, ahol viszonya lesz a karmesterrel.
Elég hamar kiderül, hogy nem működik a múlt tagadása, hiszen abból építkezünk, azok vagyunk. Az is sejthető, hogy választani életet nem lehet, a kettő közötti szakadék (mivel átjáró nincs) viszont elnyel mindent.
Amit látunk tehát egy ideál kergetése, egy világ ami a lány fejében létezik áll szemben a valósággal. Erre Adam (Samuel Fröler) a karmester többször is felhívja a lány figyelmét mindenféle idézet formájában.
A filmben a klasszikus zene központi helyet foglal el. Katarina fanatikus zene hallgatóvá válik, mindig klasszikus zenét hallgat. Mi a zene funkciója egyáltalán, illetve a filmben? A zene univerzum, egy olyan hely ahová a lélek jár megpihenni, ahol csak szépség van, ahol egyek lehetünk a mindenséggel. Katarina hátrányos helyzetű családból származik, anyja alkoholista, ő ebből ki szeretne törni. A zene elkülöníti őt ebből a kontextusból, különccé válik kortársaitól és családjától. Saját univerzumot alkot, amely csak az ő fejében létezik. A zene egyfajta menedék, ahol megélheti érzelmeit, ahol úgy érzi otthon van. A bökkenő csak az, hogy ez az ő valósága, az igazi valóság pedig ettől jóval kegyetlenebb.
Alakulhat e egy viszony számára jól egy nős és gyerekes, egyébként a hivatásban pedig sikeres emberrel? Részesülhet e ezáltal a hőn áhított boldogságban? Sajnos erre a film megnézése nélkül is tudjuk a válaszokat.
Tehát a skandináv filmekre jellemző pszichológiai aspektust alkalmazta a rendező ebben a filmjében. A témát már ezerszer feldolgozták, azonban ahogyan a zene által, annak sejtetett funkcióiból vezeti le a dolgokat az mindenképpen újszerűként hat. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben gyönyörű extatikus pillanatokat kapunk Rachmaninyov-tól, Beethoven-től úgy, hogy nem billen sohasem a hatásvadászat oldalára. Alicia Vikander maga a fiatalság és szépség, el lehet azokban a tekintetekben veszni. Amennyiben nem lenne meg a kisugárzás, ez persze csak esztétikum maradna. Ahogy a természetességet megformázza az maga a művészet. Egy percig sem csodálkozom azon, hogy Rapace kisasszony után ő a svédek második export cikke. Egyenlőre nem látok még Langseth-nél stílust, lehet első filmnél ez még nem is kritérium, azonban eme kezdése arra jó volt, hogy lássuk mire érzékeny: a nők realitáshoz való viszonyára!
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése