Steppeulven trailer

Nem tudom mi van ezekkel a dánokkal, jövőre ez lesz a második retrofilm (a Kapgang mellett). Remélem nem lesz tömeggyártás, mert elég ebből kevés is a csömörhöz. A Steppeulven-t egyébként Ole Christian Madsen jegyzi, aki mögött olyan filmek állnak mint a zseniális Láng és Citrom ( Flammen og Citonen, 2008), a dogma-klasszikus Szerelem magyarázat nélkül (Kira's Reason, 2001) vagy a drog-zsánerfilm Angyalok pörgésben (Nordkraft, 2005). Ugyan az utolsó egy-két filmje már nem nagyon hozott lázba és témája igazából ennek se, de ugyebár a dánoknál sohasem lehet tudni. Mindig az üt amire legkevésbé számítunk. Legyen így!

Truth About Men / Zűrös viszonyok

Azért még mindig akad olyan, amelyet pótolnom kell. Nikolaj Arcel (Egy veszedelmes viszony, 2012) 2010-ben készült filmdrámája a dán hagyományok ellenére nem mellkasra ülős, finomabb eszközökkel tárja elénk az egyébként letaglózó tanulságokat. Ez azért jó így, mármint a közönségbarátabb tálalás, már csak azért is mert feloldozást ad az egyébként igen fajsúlyos témával szemben. Az oldottabb történetmesélés tehát a legeltaláltabb eszköz a filmben. Értjük a helyzet súlyosságát de kellő iróniával fűszerezettek a szituációk, amely által szinte saját magunkon tudunk mosolyogni mikor egy egy helyzet zűrös viszonyokat idéz fel bennünk. Egyéni életünk értelmének kutatása periodikusan bizonyos élethelyzetekben újra és újra előtérbe kerül. Sokszor gondolkodunk el azon, hogy boldogok vagyunk-e, vagy azon, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy boldogok legyünk. Sokszor azon is elgondolkozunk, hogy mi lett volna ha akkor nem azt a döntést hozom, mennyire alakult volna másképpen az életem. 

Ugyan ezen kérdésekre konkrét válaszokat nem kapunk a filmtől, de Mads (Thure Lindhart) egyéni sorsán keresztül bizonyos érzelmek előtörnek az emberben és ezek az érzelmek adhatnak fényt, mutathatnak utat. A végső jelenet tanulsága döbbenetes, pedig csak egy egyszerű beszélgetés két ember között akik régen látták egymást és arról érdeklődnek, hogy egyébként boldogok e az élettel. Különös érzéseket váltott ez ki, és ugyan a filmnek vége lett, de az ember a saját "filmjére" csak ezután vonatkoztat és ha van kedve, gondolkozhat a film központi kérdésén....már ha érdemes. 

Mads egy tízéves kapcsolatnak vetett véget, nem gondolta, hogy a kispolgáriság középszerűsége jelentené számára a boldogságot. Munkájával is szakít (forgatókönyvírás), és élete fő művét készül megírni. A boldogság keresése új kapcsolatokkal, inspiráló ötletekkel jár, azonban megannyi csalódással, és szeretett barátok elvesztésével is szembe kell nézni. Mads számára az a kérdés, hogy ezeket a tapasztalatokat hogyan tudja idealizáltságához megfeleltetni, vagy inkább el tud e oda jutni, hogy mi is fontos igazán (az életben). Ez a néző számára is komoly asszociációs munka, de hála az iróniának szórakozva láthattunk neki saját filmünk elemzéséhez. A film biztonságos keretet ad a történésekhez, hiszen eleje, közepe és vége van. Ezek kapaszkodók, amelyek abban segítenek, hogy ne sodródjunk el a történések tengerében. A baj csak az, hogy az élet struktúrája nem kiszámítható. De lehet így van ez jól........

7/10

3096 nap / 3096 Tage

Natascha Kampusch fogva tartásának első filmes adaptációját készítették el a németek. A film forgatókönyvének írásához pedig felhasználták Kampusch naplóját is. A történéseket felszínesen ismertem ugyan, a híradásokból nyomon követve, azonban igen megrázó és drámai töltetű események voltak, amikor Nataschának sikerült megszöknie, és sok-sok év után nyilatkozott a sajtónak. Egy kicsit akkor már nekem is sok volt, tragédia ide-oda, de már az egész bűzlött a celebdögségtől. Ezért kifejezetten kíváncsi voltam, hogy milyen filmes adaptáció születik ebből a tragédiából.

Nos, nem elég hiteles, vagy egyszerűen nem jó. A film érthetetlen okok miatt elmegy a néző mellett. Az egyetlen struktúra amely egyben tartja filmet, az idő tényező. Cirka másfél óra alatt ugyanis azt látjuk, hogy mi is történt Nataschával fogvatartásának 3096 napja alatt. A legnagyobb hibája ez a filmnek, ugyanis kisebb-nagyobb ugrásokkal a szemünk elé tárják, hogy Wolfgang Priklopil (Thure Lindhart) hogyan rabolja el, hogyan és milyen körülmények között tartja fogva a gyermeket, illetve az hogyan szabadul meg a fogságból, és milyen speciális kapcsolat szövődik kettőjük között. Tulajdonképpen ennyi és kész. A jelenetek elnagyoltak, a párbeszédek végletesen egyszerűek (Szent Ég mindenki irodalmi angolban nyomta), olyan érzésem volt mintha infantiliseknek készítették volna az egészet. Nem ismertük meg Wolfgang motivációit, nem láttatják velünk személyiségét, nincs személyiségrajz, esetleges jellemfejlődés. Ugyanez elmondható Natascha esetében is, bár nála gyenge próbálkozást éreztem ezen a téren de nagyon ingerküszöb alattinak minősíthető. Ebből adódóan az érzelmek ábrázolása számomra egy cseppet sem volt hiteles, és ami nagyobb baj, hogy semmilyen érzelmet nem váltottak ki a karakterek. Nem éreztem együtt, nem éreztem szimpátiát, néha egy kis dühöt talán, de azt is csak azért mert gyermekbántalmazást láttam. Ezáltal emocionálisan a film egy légüres térben stagnál, amely a történet nézők elé tárásának szándékát hiteltelenné teszi.

Valamennyire a színészi játék húz a filmen. Kétségkívül Thure Lindhart amit ebből ki lehetett hozni, azt ő ki is hozta. Viszont sem neki, sem Trine Dyrholm-nak (Natascha anyja) nem állt jól az irodalmi angol, meg egyébként sem értem, hogy egy német nyelvű környezetben játszódó történetet, német filmként miért kellett angol nyelven leforgatni??

Gyenge és hiteltelen adaptáció, talán ha másnak adták volna a rendezést, egy igazi lúdbőröztető drámát láttunk volna.

3/10

Daisy Diamond

 

Simon Staho 2007-es nagyjátékfilmjét eddig igen csak hanyagoltam. Tettem ezt a témája miatt, nem bírom a gyermekeken elkövetett agresszió bármilyen megnyilvánulását. Azonban nem tudtam elmenni amellett, hogy Noomi Rapace alakítását ebben a filmben többen is méltatták. Bevallom végül a kíváncsiság legyőzte az ódzkodásomat. Az utóbbi időben általam megnézett skandináv filmekkel az volt a bajom, hogy kevésbé hatott az érzelmekre, a külsőségek kezdték átvenni a tartalom helyét. Ebben az esetben a legkevésbé sem igaz ez a megállapítás, most aztán tényleg kaptam egy vérbeli dán filmdrámát, amely mellkasomra nehezedve fog flashback-elni még egy darabig, amíg meg nem emésztem azt amit láttam. Annyi bizonyos nem fog a kedvenceim közzé tartozni, de ilyen mély és összetett filmet rég láttam már. Anna Koppenhágába érkezik, hogy színészősznő lehessen, újszülött gyermekével járja a meghallgatásokat, nem tudja a gyermeket kire bízni. A pici gyermekként viselkedik, állandóan sír, anyatejet szeretne, ami Annának nincs. Anna belefárad abba, hogy nem tud pihenni, szerepet tanulni, és hogy mindenhonnan elküldik a pici miatt.  Van egy gyenge pillanat és megtörténik a tragédia: a gyermeket a fürdőkádba fojtja.....és az igazi történet még csak innen kezdődik. Van egy jól felépített dramaturgia, amely egyrészről azért érdekes mert a szerepek, amelyeket tanul, a saját életére vonatkoztathatóak. Ebből adódóan fel kell ismernünk, hogy most szerepet játszik, vagy valós történés részese. Ezekből a szerepmonológokból lehet összerakni Anna magánéletét, hogy miért jött Koppenhágába, milyen körülmények vezettek a tragédiához. A magány a kulcsfogalma a történetnek, elég csak a szerepmonológokra gondolni, ezeket arcra közelített beállítások által látjuk-halljuk. Nincs senki aki kíváncsi lenne Annára, így ő egyre csak halad a lejtőn lefelé: pornót vállal, beáll prostinak. Ironikus, hogy aki mégis kíváncsi lenne rá, az egy exprosti madame, aki történetesen férfi, helyesebben transszexuális, és vélhetően gyengéd érzelmeket érez Anna iránt. És ott van neki a mindent átható bűntudat. Mi lehet a megoldás? ......Nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek egy szerepen keresztül, amely a saját életem....

A Bergmani hatások végig jelen vannak. Közeli beállítások, Noomi minden arcrezdülését látni. Monológok, heves érzelemmel átitatott párbeszédek, kevés helyszín. Direktebben pedig Bergman szelleme ott van, amikor Anna mozit néz, mindig Bergman film megy. Ezeknek a filmes jelenteknek a párbeszédei is mind-mind Anna történetére vonatkoztathatóak....a hideg futkosott a hátamon.

A lejtmenetben pedig kaptunk minden perverziót, így nem kétséges mivel van a siker útja kikövezve.

Noomi Rapace alakítása nem hiába volt méltatva, a valóság-szerep  kettősséget kiválóan hozta, akárcsak a Babycall-ban tette. Úgy látszik ezek a szerepek találják meg: nem véletlenül. Fürödtünk jobbnál jobb mellékszerepekben is. David Dencik és Trine Dyrholm perverz alakításai csak megerősítik bennem azt, hogy napjaink legjobb skandináv színészeivel van dolgunk. Feltűnt még kisebb szerepekben Stine Stengade, Jens Albinus és Thure Lindhart is...belőle kaphattunk volna többet is.

Végeredményben a skandináv filmművészet múltja és jelene találkozott úgy a filmben, hogy nem vált öncélúvá a koncepció, tudott történetet mesélni és érzelmeket kiváltani, de nagyon nehéz film, és csak is erős idegzettel bírható.

7/10

3096 trailer

Keep the Lights On

 

Ira Sachs filmjét már nagyon vártam a beharangozó alapján. Amerikai független filmesként már több játékfilmet, de rövidfilmeket is rendezett. A Keep the Lights On akár lehetne egy önvallomás is, hiszen Eric, az egyik főszereplő dokumentumfilm rendező, szerves része a new york-i művészeti életnek. Szubkulturális kutatást végez több évtizedre visszamenőleg melegek körében. A téma választást nem igazán értem. Mert akár lehet a melegségről filmet forgatni New Yorkban, de ez túl tág perspektíva amelyhez nehéz történetszálat rendelni. A próbálkozás megvolt, kaptunk egy szerelmi történetet. Helyesebben, annak nyűglődő részét. Eric és Paul ugyanis kezdetben boldogok, de Paul kábítószerproblémája indukál némi feszültséget, amely egy se veled se nélküled spirálba teljesedik ki, hogy végül valamilyen következtetéssel, vagy tanulsággal álljunk fel a képernyő elől. Aki már volt ilyen kapcsolatban az (sajnos) utólag már tudja, hogy jobb minél hamarabb kiszállni, és bocsánat a kispolgári gondolkodás miatt, de én egyéb tanulságot nem tudtam a végén levonni. Úgy érzem a meleg, és a kábítószeres téma nem szolgált semmilyen célt azon felül, hogy talán még van valaki, aki felkapja a fejét e témák hallatán. Töredelmesen bevallom én felkaptam a fejem, de sajnos ezek körítésnek maradtak, tartalmilag semmit sem adott a filmhez. Egyébiránt természetesen az emberben megvan a kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy végül hová is jutunk, a film le is kötött emiatt de számomra az alkotói indítékra sűrű köd ereszkedett, ez azt eredményezte, hogy a film kohéziója szétesett. Láttunk egy sztorit izgalmas hozzávalókkal, értelem nélkül. Igazából a látókörömbe a skandináv vonatkozás nélkül nem is került volna be, de szerencsére Thure Lindhart és Paprika Steen játékában itt sem kellett csalódni. A film egyik nagy erénye egyébként, hogy a melegséget nem sztereotíp módon tálalja, nincsenek trafók és hajtű dobálók sem, tehát próbált a mindennapi élethez közeli kontextust teremteni. Az erős filmélmény sajnos messze áll tőle.

5/10

Keep The Lights On Poster & Trailer

Flammen

Keep the Lights On

Ezek nem gatyáztak a trailer-rel, rendesen megkapjuk. A Sundance Fesztiválon mutatták be, nálunk nem tudom műsorra tűzik e. Annyi biztos, Thure Lindhardt (Angyalok Pörgésben, Láng és Citrom, Angyalok és Démonok, Testvériség) most is kihívást jelentő szerepet vállalt el. Remélem lesz olyan ütős mint a Broderskab (Testvériség).Várós.