2015. október 27., kedd

Joanna Newsom - Divers video


Bárcsak nyitottabb lennék mostanság! Hallanom kellene az albumot! Miért is szeretem én a modoros előadókat?

2015. október 24., szombat



Mai zsákmányom. A krokodilos még mindig mániám, és büszke is vagyok magamra, hogy ezúttal nem barnát vettem!

2015. október 22., csütörtök

Niki & The Dove - Play it on my Radio

Sufjan Stevens - Blue Bucket of Gold remix



Hogy is mondjam?: "lúdbőröztető"!

Kneebody & Daedelus - Drum Battle

Ha valaki azt hinné nincs élet Thundercat vagy Kamasi Washington, vagy akár a Jaga Jazzist után az téved! Jesszus mekkora év ez Jazz-ben!

Kollektivet trailer



Végre jön az új Vinterberg!

2015. október 20., kedd



Green Zone


Ezért már biztos nem költöznék Angliába! Imádom!

2015. október 19., hétfő

Susanne Sundfør - Accelerate video



El is felejtettem, hogy ezt mennyire rongyosra hallgattam. Ideje volt a video-nak!

2015. október 13., kedd

AKASE - Murmur (Ewan Pearson Dub)

AKASE - Murmur

Na erről jól lemaradtam, pedig nagyon állat!!!!

Deerhunter - Living My Life video


Meglepően jó dal lett ez. Az előző teljesen lehangolt. Lehet érdemes lesz megfülelni a lemezt!

2015. október 12., hétfő

Best albums 1994



Dj Cam – Underground Vibes

Dj Krush - Strictly Turntablized

 Portishead – Dummy 

Massive Attack – Protection

Orbital – Snivilisation

The Future Sound Of London – Lifeforms

Biosphere – Patashnik

The Orb - Pomme Fritz

The Prodigy – Music For The Jilted Generation

Skylab - #1

Autechre – Amber

Tori Amos – Under The Pink

The Beastie Boys – Ill Communication

Kristin Hersh – Hips And Makers

Madonna – Bedtimes Stories

Aphex Twin - Selected Ambient Works Volume II.

Wagon Christ - Throbbing Pouch

Jamiroquai - The Return of the Space Cowboy

The Cranberries  - No Need To Argue

Oasis  - Definitely Maybe

Sheryl Crow  - Tuesday Night Music Club

Global Communication - 76:14

Primal Scream - Give Out But Don't Give Up

Everything But The Girl – Amplified Heart

Hatalmas albumok voltak ezek mind!! Irtó sok klasszikus termelődött ki ebben az évben, és stílustól függetlenül mind meghatározó lenyomatai a kornak. Elég csak az éppen pislákoló brit pop-ra (Oasis) gondolni, vagy az éppen egyre népszerűbb acid jazz-ra (Jamiroquai). Ezekre visszagondolva látom, hogy azóta mennyi mindenre hatással voltak. 
Az elektronikus zenei ízlésem is fürdőzött ekkor a jobbnál jobb megjelenésekben. A FSOL egyik legjobb lemeze is ekkor jött ki, a maga monumentalitásával. Bevallom akkor nem is nagyon tetszett (mert inkább raver-kedtem akkortájt), de rá két-három évre beért nálam, és azóta is az egyik személyes kedvencem. Azt sajnálom, hogy Orbital-t album szinten nem hallgattam akkor, mert ez valószínű kenterbe verte volna az akkori Prodigy mániámat. Na ez nem jelenti azt, hogy a Jilted nem személyes kedvenc. Eklektikusságuk ezzel az albummal kezdett kibontakozni, mégis erős volt továbbra is a rave hatása rajta. Kitűnő egyensúly jellemzi, és valami eszméletlen vagányság. 
Dalszerző előadói fronton a legerősebb lemezeket Kristin Hersh és Tori Amos tette le az asztalra. Mindkettő klasszikus, a diszkográfiájukban bizony viszonyítási alapként szoktuk tekinteni őket. Amos a Pink-el elment egy sokkal intimebb irányba, de azért nem tért el teljesen az Earthquakes zenei világától. A Pink ennek ellenére bizony több ponton már kamara pop-ként hatott, elég csak a monumentális Yes Anastasia-ra gondolni. Hersh-nek pedig ez volt az első szólóanyaga, amely igen erős kezdés volt. A helyzet iróniája, hogy ő ezt több alkalommal is képes volt megugrani. Annyira a Bedtime Stories-ért anno nem voltam odáig Madonna-tól. Idő kellett hozzá, és néhány megaciki album, hogy megkedveljem.
A legnagyobb durranás ebben az évben a trip-hop térnyerése volt. Noha én akkor csak a Massive Attack-et ismertem, de nekem ez akkor pont elég volt. A Protection-t rongyosra hallgattuk, noha közel sem volt egy tökéletes lemez. Az idő klasszikussá tette ezt is, és rá kellett jönni, hogy kellettek ekkor a gyenge pontok, hogy később hatalmasabb legyen a kiteljesedés. Mindenesetre ez az album kevésbé volt már hip-hop. A dub, a hip-hop, a jazz, és szimfonikus hatások egyvelege. Később, amikor elkezdtem a trip-hop-pal jobban megismerkedni, akkor sajnáltam már, hogy kimaradt akkor a Dummy, és a Strictly Turntablized. A Portishead és Dj Krush, de még a Skylab is másképpen fogta meg a műfajt, sokkal nyersebben és velőig hatolóbban. Dj Cam pedig már ekkor a jazz oldalt nyomatta, a trip-hop egy újabb arcát hangsúlyozva. Ezek az albumok mind klasszikusok, egymásra is rengeteget hatottak, ami rögtön tetten érhető, ha meghallgatjuk őket. Akárcsak a ritmusok, amelyeket később felfedezhetünk több zenekar, vagy előadó dalában.

2015. október 7., szerda

Choir Of Young Believers - Jeg Ser Dig

Egy cseppet sem vagyok elfogult a nyelv miatt, de ez akkor is nagyon jól szól így együtt. Egy kicsit elment a banda amolyan elektronikusabb indie irányba, de bejövős. Thomas Vinterberg Submarino-ja óta bírom őket, abban veszett hatásos volt a zenéjük!!

Shigeto - Do My Thing

Atyaég! Hová tűntek azok a brutál dallamok!!!!

Iglooghost - Gold Coat (ft. Cuushe)

2015. október 6., kedd


El sem hiszem, idén új Massive Attack!!! Na akkor belehúzok a 94-es albumokba is, mert pont hétvégén pörgettem a Protection-t, ami ugye 1994-es megjelenésű, és megállapítottam, hogy idővel még jobb lett!

Valószínű az utolsó kinti főzés volt az évben. Ja, és egy csepp sem maradt.
Tudom én, hogy elmaradok, de mostanában az "élet" kivesz belőlem mindent. Hogy mi történik velem, ahhoz egy hosszabb bejegyzés kellene, de egyenlőre legyen elég a kiakadásom. A f..szom is kivan a budapesti albérlet piaccal. Ennyi aljas, gerinctelen haszonlesőt a világban nem láttam eddig. Rá kell jöjjek, milyen határtalan naivitásban tudom élni életemet, nem hiába, mindig is a bölcsész dolgok álltak hozzám közelebb. Jelen esetben ez úgy fordítható le, hogy balfaszság, ami engem ebben a témakörben a leginkább jellemez. Kiakasztó, hogy milyen minőséget milyen áron akarnak elsózni, és az is kiakasztó, hogy a sok hülye mint a veszett hiéna veti rá magát, és még a megállapodást is felrúgják néhány ezer forint ráígérés után. Undorító!!! Kell ez nekem? Szar ezt mondani, de a régi életemet akarom!!! (vagy azt azért mégse, vagy mégis?)

2015. október 1., csütörtök

Beach House - Depression Cherry

Valahogy a fene nagy hype elkerülte ezt a lemezt, ami azért valljuk be pozitívum az ilyen magunkfajta álsznob ínyenceknek. Aztán az is igaz, hogy nagyon sokan dicsőítik, újra mesterdarabként illetik ezt a lemezt. Nem igazán akartam vele foglalkozni, de csak azért is leírom az ellenkezőjét.
A Beach House véleményem szerint az a zenekar, akinek a lemezeit sokszor kell meghallgatni, hogy kinyíljanak. Egyik lemezük sem működött impulzusra, de a kitartás eddig mindig meghálálta a dolgot. A legutóbbi két lemezüket tartom egyértelmű csúcspontnak, valahogy a korai minimál korszakkal nem tudtam mit kezdeni. Újabban sajnos úgy működöm, hogy ha nem kapok elég ingert, magam leszek ingerült, úgyhogy a mai minimál zenék lassan bizony az őrületbe kergetnek. Erre jön ez, és megpróbál visszatekinteni arra a korszakra, ráadásul a kevésbé minimál albumjaik hangzásvilágát egy az egyben átveszi. Ez ütötte ki nálam első hallgatásra a biztosítékot olyannyira, hogy be se húztam egy hétig a winamp-ba. Aztán persze beláttam, miként is szokott működni egy Beach House lemez, és szépen ízlelgettem, szinte minden nap meghallgattam. Borítékolható volt, hogy előbb utóbb elkap a feeling, és végül is volt egy pont, amikor megállapítottam, hogy alakul ez. Valahogy megbocsájthatónak éreztem az önismétlést, mert kezdtek a dallamok megragadni. És itt valahol elveszett ez a történet. Sokadik hallgatásra már szinte megerőszakolt az élmény, és be kellett látnom, hogy ez a zenekar is kezd kifogyni a szuflából. Ez a fajta irányváltás valószínűsíthetően nem tudatos, inkább érzem már ezt annak, hogy kifogytak az ötletekből és végre megcsinálták a "beérős" lemezt, amely nem baj, mert azt csinálják amihez értenek. Azonban ez most nem jól sült el, mert teljesen ötlettelen és önismétlő az anyag. Ráadásul az elementáris erő hiányzik a legtöbb dalból, annyira erőtlenek, hogy semmilyen élményt nem okoz. Ez az erőtlenség pedig unalmat vált ki. A helyzetet nehezíti, hogy strukturálatlanok a dalok is, és nincs semmilyen ívük, kettő kivételtől eltekintve (Sparks, PPP). Végig egy témát ismételgetnek, nincsen semmilyen kiteljesedés, csak a tömény középszerűség. Annyira persze vagyok objektív, hogy ezt a negatív indulatot tudom kötni ahhoz a hozzáállásomhoz, amely a minimál zenéket illeti manapság. Számomra ez túlságosan lecsupaszított, puritán, ahhoz pedig markáns egyediséggel kell rendelkezni, hogy a minimál maszlagon keresztül is átütő hatással legyen (csak nem egy Sufjan Stevens, na).
Nem tisztem tovább szekálni az anyagot, de meg kell állapítsam, hogy a Beach House egyre inkább nem az én világom.

5/10

....már most látom, hogy a Twin Peaks folytatást is rühelleni fogom :)...