Nem igazán szeretem a kosztümös filmeket, sok van belőlük és igen hasonlatosak. Ennek ellenére nem hagyhattam ki ezt a dán alkotást, jobban mondva dán-svéd-cseh koprodukcióban készült filmet. Nikolaj Arcel rendező nálam eddig még igen csak kimaradt, korábban szemezgettem a Politikai Pókháló (Kongekabale) című politikai thriller-jével, de sohasem tudott igazán lázba hozni, hogy megnézzem.
A film magyarul az Egy veszedelmes viszony címet kapta, a szerintem cseppet sem titkolt hatásvadászat kedvéért. Noha ez a fordítás igen nyakatekert, nem utal eléggé a film lényegére, ugyanis nem szerelmi ármánykodásokról, helyesebben nem csak arról, hanem hatalmi viszálykodásról, eszmerendszerek kialakulásáról, és egy őszinte, tiszta szerelemről szól igazán a film. Caroline Mathilde angol hercegnőt már gyermekkorában hozzáadják VII. Christian dán királyhoz, aki igen szeszélyes természetű, mondhatnánk pszichiátriai beteg, de hol van itt még a pszichiátria kialakulása. Szeszélyessége miatt a dán nemesség kormányoz, a királyi aláírás formalitás. Ebbe a szituációba kerül be Struensee, aki őfelsége orvosa lesz, és megjelenésével Christian állapota javulni, ellenben a nemesi hatalom pedig gyengülni látszik. Struensee titkoltan felvilágosult gondolkodó, mint ahogy a királynő is egészen másképp gondolkodik a dolgokról. Nem lövök le nagy poént, hogy kapunk szerelmet, gyűlöletet, és intrikákat is, de mégsem ezen éreztem a hangsúlyt. Imádtam, hogy szinte előttünk nyert teret Dániában a felvilágosodás, annak minden hozadékával és áldozatával. A Voltaire-i optimizmus sajnos nem volt töretlen, és mint kiderült a Rousseau-i "vissza a természetbe" sem lehet eszköz a szabadságjogok érvényesítésében. Valamit tudnak a dánok, mert kosztümös film ide vagy oda, szinte végig izgalomban tartott. Amikor nem volt pörgés, ott volt a filozófia, ami szinte végig lúdbőrös állapotban tartott. Szinte én is eufórikus állapotba kerültem, amikor Christian magától Voltaire-től kapott levelet. Arról nem is beszélve, hogy a "dánságot" le sem lehetne mosni a filmről, a végén mintha egy mázsás követ raktak volna a mellkasomra, szóval a nyomasztó feeling itt is megvolt annak ellenére, hogy csodaszép színes képeket, gyönyörű tájakat látunk végig a filmben. Talán ez a disszonancia az, amely erősen felértékelte nálam ezt a filmet: a vizuális esztétika és az emocionális de-presszió találkozása.
Nem mehetek el a kiváló szereposztás mellett sem. Mikkel Boe Følsgaard-ról bevallom még sohasem hallottam, de ezt a dilis szerepet pont rá szabták, egy percig sem volt megjátszós. Trine Dyrolm Juliane Marie szerepében megint egy új oldalát mutatta meg, egyszerűen el sem tudtam képzelni ilyesmiben. Egyik kedvenc dán színésznőm a Bűnök (Forbrydelser) óta, eszméletlen dramatikus. Struensee-t Mads Mikkelsen alakította, most is szuperlatívusz mint mindig, tulajdonképpen minden jól áll neki. David Denick szereplése a filmben számomra igen csak meglepő esemény volt, hiszen lassan szinte már meleg skatulyába tömködték szegényt, itt papot alakított.....:)) A királynőt Alicia Vikander játszotta aki eddig többnyire TV sorozatokban játszott, de a film után már az angolok is kölcsön kérték (Anna Karenina, 2012).
Egyértelmű, hogy ez moziban volt az igazi, de nekem erősen többször nézős kategória.
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése