A Halálos mélység (Pioneer, 2013) egy magát véresen komolyan gondoló thriller lenne, a baj csak az, hogy érzésem szerint pont ebbe fulladt bele. Kezdetben ugyanis hozza a zavaros-semminemannaklátszikami alapszituációt. A fokozatos kibontás és a csavaros ráismerések teszik a skandináv krimit oly egyedien élvezhetővé és félig az alapfelállás valóban igaz: nem az aminek látszik. Csak a téma felvetés csavaros, sajnos a történetvezetés igen sablonos lett. Az elején sejthető összeesküvés elmélet igen hamar tisztává válik, és ennyi, nincs több csavar. Utána csak már a főhőst Petter-t alakító Aksel Hennie (Max Manus, 2009. Fejvadászok, 2011.) vesszőfutását nézhetjük azokkal szemben akiknek nem érdeke az igazság felderítése. Ehhez pedig még hozzá járul az is, hogy a kivelmitörténtakésőbbiekben tipusú a lezárása, tehát tisztességesen még ezt sem hozták össze. Ezáltal a vége igen erős hiányérzetet ad, ezt a remek történetet sokkal jobban össze lehetett volna hozni. Ugyanis az alapsztori érdekes. A nyolcvanas években amikor Norvégia megtalálja az olajat mélytengeri búvárokat küld a mélybe, akik a kitermelésben a kétkezi munkáért felelősek. A hosszú kiképzés után merülnek, de történik egy végzetes baleset és egyre több a furcsa körülmény az incidens körül. Petter úgy dönt, hogy utána jár az eseményeknek, tudni akarja bátyjának miért kellett meghalnia.
A sok negatívum között azért akad jó oldala is a fimnek, méghozzá a kitűnő atmoszféra teremtés. Ebben nagyon jó, végig nyomasztó és szinte belülről érezzük a keszonbetegség minden nyomorúságát. Azonkívül a vintage színvilág ahogy keveredik a mélytenger sötét tónusával az is egyedülálló. Azonban a vizualitás oldaláról érkező profizmus kevés ahhoz, hogy egy lebilincselő és hiteles thrillert kapjunk, még akkor is ha igaztörténet csomagolásban kapjuk is meg. Kár érte.....
5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése