Call Girl

 

Van az amikor, úgy érzem tutira megyek, aztán az első tíz perc után már tudom, hogy nem azt kaptam amire számítottam. Ebből végül is akár jó is kisülhet, mert a kellemes meglepetések mindig emlékezetesek maradnak. Mikael Marcimain svéd rendezőről ezidáig nemigazán hallottam, ami nem is csoda, hiszen többnyire sorozatokat rendezett. A Call Girl az első egész estés filmje. Rendkívül biztató minden szempontból: hetvenes évek végén játszódik, luxus prostituáltak futtatását követhetjük nyomon, virágzik a szociáldemokrácia, politikus ügyfelek, ezzel összefüggésben rejtélyes haláleset, és nem utolsó sorban a svéd gyermekvédelmi rendszer egy részét is megismerhetjük. Tulajdonképpen ez ami értékelhető benne. Nagyon jól megoldották a hetvenes évek látványvilágát, még a legutolsó metró mozgólépcső piros oldalfala is nagyon hiteles volt. A ruhák, a szórakozóhelyek, és végeredményben tükröződött a svéd jólét az egészben. Azonban fejétől bűzlik a hal: a "Bordellhärvan" korszak luxus prostituáltakat igénybe vevő álszent politikusait lekapcsolni akaró titkosszolgálat tisztjének vesszőfutása a rendszerrel sajnos nem tudott lekötni. Egy kicsit unalmas már, hogy minden fejes nyakig benne van a lecsóban, és senkinek nem érdeke, hogy bizalmas információk kiszivárogjanak. Ugyanakkor kiválóan elénk tárták, hogyan is működik egy ilyen prostihálózat, hogyan is zsákmányolják ki, az egyébként is többszörösen kiszolgáltatott gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekeket. De túl sokat akart ez a film, valahogy az ezernyi szálon futás keresztezését nem tudták hatásosan megoldani, tulajdonképpen annak kivárása esett nehezemre úgy, hogy sejthető volt a végkifejlet. Szóval ez nagyon el lett rontva, a rendező még mindig a húzás-nyúzás magasiskoláját megtestesítő sorozatok világában gondolkodik, pedig ha tömörebb lenne a film, még lehet élvezhetőbb benyomást keltett volna. Jó volt látni madame-ként Pernilla August-ot (Dina vagyok, 2002), ő az a svéd színésznő, akinek nemzetközi kitekintéseiben sincs semmi kivetnivaló (Star Wars filmek), valamint David Dencik (A tetovált lány, 2009) hetvenes évek fizimiskáján is jót mosolyogtam. Egy újabb film ez azon a listán, ahol csak a körítés mesteri színvonalú.

4/10