Fasandræberne Teasertrailer

Jaj! Az idegeim sem túl jók.......

Iamamiwhoami - vista

Nem tehetek róla, de nekem ezek a művészieskedő koncepciók nagyon bejönnek. Fura de ez a projekt mindig a fallikus szimbólumokhoz lyukad ki. Az előző érában a szőrös izé, most meg ezek a hegyes-jeges témák meg latex cuccos??? Ja, rossz az aki rosszra gondol.

Everyday robots

Néha elgondolkozom azon, hogy hová tűnik az életem. Sokszor úgy érzem droidként múlatom napjaimat valami előre gyártott program szerint. Az igazság az, hogy nagyon fárasztóak a mindennapok és az a gáz, hogy teljesen eluralkodik a közöny. Ez nem jó sem a munkában, sem a magánéletben. Az egy dolog, hogy a folyton cserélődő munkatársak megismerésére semmilyen energiát nem fordítok (nem szép, de már kurvára nem érdekel), a legnagyobb gáz inkább az, amikor hozzám közel álló emberek visszajelzik, hogy "magasról szarok" rájuk. Na itt elgondolkodtam egy pillanatra, és tényleg úgy érzem, hogy szociális kapcsolataim ápolására egyre kevesebb energiám van. Valóban nem vagyok nyitott és nem csak az újra, de az egyébként energiákat adó régiekre sem. Ez talán a mindennapi közöny eluralkodása lehet, talán korral járhat (ettől az utóbbi időben nem szakadok el) vagy talán egy általános elégedetlenség magammal, vagy a világgal. Aztán még mielőtt elmerülnék önmagam ürességében történik ismét egy tragédia, amely rádöbbent arra, hogy mennyire hagyom magam a sekélyesség irányába sodródni, miközben bizonyosságot nyerek arra, hogy valakinek igen is szüksége van rám. Tehát ismét szemben vagyok azzal, hogy a nehezebbik útnak van értelme. Talán így az életemet is megtalálom, de jobban örülnék ha a sors kegyesebb jeleket küldene a továbbiakban. Tény, hogy vaksi vagyok de túl sokat nem bírok. Most meg kéne fogadnom, hogy ápolom szociális kapcsolataimat mert erősen úgy néz ki, hogy a droidságból ez az egyetlen kiút.

Taylor McFerrin feat. Nai Palm - Antidote

Talán nem véletlen a hangzás, kezdem ezt megszokni a Brainfeeder-től. A future soul és hip-hop elegye vegyül itt tökéletesen a jazz, elektronika és progresszív dob mintákkal. A bemutatkozó lp az Early Riser nevet viseli majd, és júniusban jön ki. Biztató a dolog.

Machinedrum - aeolia

Nagyon old-school Machinedrum. Ezért a hangzásvilágért teljesen odáig vagyok, nem hiába volt tavaly nagy kedvencem a Vapor City album. Gyerekek! Észrevettétek, hogy egy ideje a kilencvenes évekre retrózunk?

Sisyphus - Take Me

Napok óta hallgatom a Sisyphus albumot. Ez az aktuális kedvencem róla bár tény, hogy az albumon ez a leghomogénebb dal. Egy kicsit muris ahogy Sufjan hangja a lágy elektronikába olvadva Jónsi-t idézi. Maga az album is muris, és megér majd egy misét, elég annyi most, hogy nem lehet komolyan venni de mégis véresen komoly (elég csak a fenti track-et meghallgatni). Döbbenten állok azelőtt, hogy a kritika nem szereti....hülyék ezek???

Neneh Cherry - Everything video

Kétség kívül ez a legfurább dal a lemezen. Végül is a klip-je is fura lett, de annyira nem is történik benne semmi. Szerencsére ez a Blank Project albumról nem mondható el, fordulatos és izgalmas. Ez egyébként az album záró dala.

Pioneer / Halálos mélység

A Halálos mélység (Pioneer, 2013) egy magát véresen komolyan gondoló thriller lenne, a baj csak az, hogy érzésem szerint pont ebbe fulladt bele. Kezdetben ugyanis hozza a zavaros-semminemannaklátszikami alapszituációt. A fokozatos kibontás és a csavaros ráismerések teszik a skandináv krimit oly egyedien élvezhetővé és félig az alapfelállás valóban igaz: nem az aminek látszik. Csak a téma felvetés csavaros, sajnos a történetvezetés igen sablonos lett. Az elején sejthető összeesküvés elmélet igen hamar tisztává válik, és ennyi, nincs több csavar. Utána csak már a főhőst Petter-t alakító Aksel Hennie (Max Manus, 2009. Fejvadászok, 2011.) vesszőfutását nézhetjük azokkal szemben akiknek nem érdeke az igazság felderítése. Ehhez pedig még hozzá járul az is, hogy a kivelmitörténtakésőbbiekben tipusú a lezárása, tehát tisztességesen még ezt sem hozták össze. Ezáltal a vége igen erős hiányérzetet ad, ezt a remek történetet sokkal jobban össze lehetett volna hozni. Ugyanis az alapsztori érdekes. A nyolcvanas években amikor Norvégia megtalálja az olajat mélytengeri búvárokat küld a mélybe, akik a kitermelésben a kétkezi munkáért felelősek. A hosszú kiképzés után merülnek, de történik egy végzetes baleset és egyre több a furcsa körülmény az incidens körül. Petter úgy dönt, hogy utána jár az eseményeknek, tudni akarja bátyjának miért kellett meghalnia.

A sok negatívum között azért akad jó oldala is a fimnek, méghozzá a kitűnő atmoszféra teremtés. Ebben nagyon jó, végig nyomasztó és szinte belülről érezzük a keszonbetegség minden nyomorúságát. Azonkívül a vintage színvilág ahogy keveredik a mélytenger sötét tónusával az is egyedülálló. Azonban a vizualitás oldaláról érkező profizmus kevés ahhoz, hogy egy lebilincselő és hiteles thrillert kapjunk, még akkor is ha igaztörténet csomagolásban kapjuk is meg. Kár érte.....

5/10

Percussions (aka Four Tet) - Sext/Ascii Bot/Blatant Water Cannon

 

Hát azt hiszem egy szavunk sem lehet! Végre újra alaposan kidolgozott track-ek! Zene füleimnek! Április 28-án pedig két kiadvány is kijön. Ezek után azért várós.

Lucy trailer

Ez most komoly? Annyira idétlennek érzem, hogy már érdekel. Luc Besson jó volt a fénykorában, és mindig jól választott női főszereplőt, szerintem Scarlet-tel sem nyúl mellé....de ez a sztori????

Xeno & Oaklander - Interface

Kezdem sajnálni, hogy a pesti fellépésükön nem voltam ott. Bár nem tudom mi lehet a setlist-jükben, hiszen nem sok saját szerzeményük van eddig. Ami keveset ismerek az nagyon tettszik, a Par Avion lp pedig június 24-én jön ki.

Com Truise - Subsonic video

A februárban megjelent Wave 1 EP első videója. Magától a korongtól többet vártam, mert az első morzsák alapján úgy tűnt, elmegy egy pop-osabb irányba. Végül nem így történt, viszont így csak hozta a megszokott színvonalat akárcsak ez a vizuál itt.

Daphni & Owen Pallett - Tiberius

ÁÁÁ!!Hát ez nagyon beteg!

Future Islands - Singles

Mi is ez a Future Islands? Bevallom őszintén én nem nagyon hallottam ezidáig róluk, noha a Singles már a negyedik albumuk. Amikor az év elején kijött a Seasons (Waiting on You) videója, már akkor éreztem, hogy érdemes odafigyelni erre a formációra. A klasszikus slágeresen felépített patetikusság fogott meg leginkább elsőre, de hamar rájöttem, hogy az igazi motor máshol keresendő.

Ez a baltimore-i csapat alapvetően szintipop-ot játszik, teszi ezt úgy, hogy nem kíván rétegzenének hatni. Ez pop a javából. A hatások alapvetően természetesen a nyolcvanas évekből táplálkoznak, annak is a mainstream oldaláról. Nem is nagyon akar ez másképpen megszólalni, kis túlzással ez az album pont így szólt volna, ha a nyolcvanas években jön ki. Egy kicsit A-Ha, egy kicsit Prince, egy kicsit Pet Shop Boys, tehát a hangzás egyfajta old school nyolcvanas évek pop. A zenekar motorja mégsem ez, hiszen manapság a nyolcvanas évekből merítkezni nem nagy szám. 

A zenekar dalszerző énekese Samuel T. Herring mondhatni a lelke a produkciónak. Ő egy igazi egyéniség, amely aktívan alakítja a dalokat. Dalszerzői munkája látszólag klisés (ahogyan a pop) mégis két egyszerű sorban hatalmas mélységeket képes elénk tárni. A Song for Our Grandfathers-t hallatán rég mélyre rakott emlékek törtek elő, és egyébként egy közepes számocska így extatikus élményhez juttatott. Emellett pedig ott van Herring sajátos előadói stílusa, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hatalmas energiák vannak ebben az emberben, olyan mint az aksi töltő, csak éppen életkedvet olt a hallgatójába. Herring egyébként is amolyan tesztoszteron bomba, ránézésre nem nagy szám, mégis van egyfajta kisugárzása, amely a produkcióin keresztül is manifesztálódik. A hangszíne jellegzetes, alapvetően mély, magasodván pedig rekedtes. Legjobban David Bowie vs. Bruce Springsteen hasonlattal írható le, csak hogy a nyolcvanas éveknél maradjunk. A kedvencem az, amikor ez a napalm robban, amikor elkapja az ékszíj, amikor egy kicsit megőrül. Ilyenkor mintha Dodó kacsába oltott Taz nyilvánulna meg. Eleinte ezen mosolyogtam, de aztán nagyon ráéreztem. 

Az album igazi erős energiabomba, igazi felpörgető motiváló zene, amely tele van életigenléssel. Noha a pátoszba emelkedő refrének jellemzőek az albumra és a ritmikus szinti pop is hozzá járul az élményhez, mégis ez az energia Herring-ből árad és ez viszi el az albumot.

Az album tíz dalával és negyven akárhány percével az ideális pop lemez tartományában mozog. Egyenletes színvonalú, minden egyes dal egy külön felfedezni való világot takar, éppen ezért egy percre sem üti fel a fejét az unalom. Teszi ezt úgy, hogy semmi művészieskedő szándék nincs mögötte, a maga pop-os egyszerűségükben (verzé-refrén) szólalnak meg a dalok. A Spirit a végletekig vitt patetikussága, a Back in the Tall Grass a minimalizmusa, a Like The Moon pedig lúdbőröztető szentimentalizmusa miatt a kedvencem. Sok ilyen felpörgető zenét szeretnék még hallani, abban pedig már biztos vagyok, hogy az év legjobbjaiban ott lesz a helye.

8/10

Pioneer poster

Idén sem lesz hiány skandináv thriller-ekből. Itt van például ez. Olajkutatás, összeesküvés elmélet és tuti, hogy nem lesz elszúrva. Várom!

WIFE - Heart is a Far Light

Az Altar of Plagues James Kelly-je solo-ban? Hát ez érdekes lesz tudván a black metal gyökereket, bár a dalban annyira nem érzem az áthajlást. Ez bizony elborult elektronika.

Illum Sphere - Embryonic (Legowelt remix)

Fragrances Introspective

Idén is jönnek ki illatok, amelyekre már csak azért is odafigyelek mert kedvenceim továbbgondolásai is vannak köztük. Ezenkívül persze biztos akad befutó, de a túlkínálatban már egyre nehezebb eligazodni, így aztán gyakran maradok a régi beváltnál. Íme néhány amely 2014-ben jön ki:

Boss Bottled Unlimited

A Boss Unlimited az egyik többször vásárolt nagy kedvencem a Boss Bottled legújabb inkarnációja. Ez egy fougere-fás illat, amely jó jel lehet az esetleges eredetiség faktorra. Egyébként amennyire rajongtam a Boss Orange illatáért mégis azt kell mondjam nem veszem többé. A válasz egyszerű: rajtam sajnos parfümtemető. A fougere illatok azonban általában jól párolognak rajtam.

Dolce Gabbana Light Blue Discover Vulcano Pour Homme

Ez egy másik tavaszi-őszi kedvencem módosított kotyvaléka. Itáliai citrom, gyömbér jelenik meg fejillatban, szívjegye a ciprus, levendula, míg az alap a cédrus és a vetiver. Nem túl biztató a dolog, mivel az eredeti is ezen összetevők elegye (nyilván más arányban és helyen).

Fan di Fendi Pour Homme Assoluto

A Fan di Fendi aromás-fűszeres flanker-je. A Fendi-re nemrég figyeltem fel az egyedi formavilág miatt. Ez az illat akár ígéretes is lehet mert eredetije inkább bőrös-fás jegyekkel bír.

Kenzo Homme Night

Hú Kenzo-t még akkor használtam amikor minden második fickón ez volt (kb 10 éve). Akkor szerettem, de azt hiszem csak egyet használtam el. Ez a változata az éjszakai csábítás jegyében leginkább aromás-fűszeres.

Salvador Dali Silver Sun Pour Homme

A Silver Sun egy orientális-fougere illat. Ez a kombináció nagyon érdekes, ugyanis az illatnak mélynek és lehengerlőnek kell lennie, ugyanakkor a központi témája a napsütés, tehát feltételezem, hogy szikrázó napfényben is viselhetőnek kell lennie. Az ámbra és a bőr mellett gyümölcsös összetevői is vannak (körte??, citrom). Ez mindenképpen biztatónak ígérkezik.

Valentino Uomo

Ez az illat is érdekes lehet. Úgy látom nem egy egyszerű fás-fűszeres illat. A vélemények fel melegített tejről, forró csokiról, kávéról, csokoládéról írnak. Érdekes lehet ha ezek ugranak be sokaknak. Biztos a méhek is szeretnék. Jómagam a tömény édest megenni és bizonyos szituációkban magamra tenni is szeretem, ugyhogy egy próbát megér (legfeljebb szaladni kell a legközelebbi vízhez fejest ugrani).

És a végére hagytam az YSL illatokat. Ezeket imádom máson, de rajtam még egy se működött szóval ezeket speciel nem magamnak venném meg.

Yves Saint Laurent Kouros Eau de Toilette Tonique

Az eredeti Kouros-t az Oxford Street-en egy parfümériában végre meg tudtam szaglászni, nálunk ugyanis már csak online tartják. Hát nem igazán éreztem még ehhez fogható brutális vadkan illatot, nem éppen nevezhető kis finomnak. Ennek ellenére mégis ízlett, csak típust kell hozzá párosítani. Ez az illat egy nyári változata az 1981-es eredetinek, úgyhogy szerintem semmi különös. Ahogy az eredeti illatban a tömény macskahugyszag végül egy macho szexepillé alakult, az mindenképpen érdekes jelenség volt (az illatmintától két hétig "illatozott" a kézipoggyász).

Yves  Saint Laurent L'Homme Sport

Hát ennek is ki kellet jönnie. A L'Homme persze verhetetlen (máson). A Sport egy aldehides-fűszeres illat. A sport illatokra sokáig csak legyintettem, de az utóbbi időben azért ért egy-két kellemes meglepetés főleg az Issey Miyake háza táján. Ebből okulva azért erre is kíváncsi vagyok.

Kelis - Runnin' (Machinedrum remix)

Teaser Inga

Nymphomaniac (2. bejegyzés)

Előre bocsájtom a film ketté szakítása a filmélmény rovására megy. Ugyanis egységben látva kristályosodik ki a vélelmezett alkotói szándék. A második rész magamévá tétele után kezd világossá válni a metaforikus világa a filmnek, amely az első részben sejtetett de mégis üres audio-vizuális keretrendszer maradt. Haladva azonban a történésekkel végül is ez a keretrendszer megtelik tartalommal, amelyet jól esik visszavonatkoztatni az első részre. Mégis így az egész megtörik, noha az egyben négy órás játékidő sem könnyítené meg a film „emésztését”. Lehet választani melyik a kevésbé rossz megoldás, ha már így alakult. Talán mégis ez, de akkor nem szabad sok időt hagyni a két rész között, hogy könnyebben álljon egységes egésszé. 

Másrészről akár ezt is tekinthetnénk a tudatosan jól felépített neurotikus koncepció elemének is akár, hiszen ez a film a végletes ellenpontok közötti csapongás filmje. Ezeknek az ellenpontoknak a legdirektebb megnyilvánulása (tudatosan vagy sem) a két részre osztás, noha tartalmában a második rész nem fordul ellenkezőjébe, mégis a sodródás és a tudatos felvállalás között meghúzódó árok egy profán ellenpontot hoz létre, amely a két rész közötti alapvető különbségre világít rá. Ugyanakkor az ellenpontok között meghúzódó feszültség tartja össze a koncepciót, tehát a végletek ugyanazt a lényeget képezik le, ha úgy tetszik különböző aspektust testesítenek meg. Ezeket megfogalmazhatjuk nagyon egyszerű filozófiai alapvetésekkel, ahol a materiális és a szellemi egymás mellett elfér, sőt egymás nélkül nem tudnak létezni, mint ahogyan a világosság a sötétség nélkül sem. Ebből a megvilágításból tehát a filmet nem is a kauzalitás felől kell megközelíteni, hanem sokkal inkább rendszerben értelmezést feltételez. Éppen ezért a filmmel kapcsolatos korábbi bejegyzésem központi kérdése (miért történik amit látunk, mi a célja) okafogyottá válik. Nyilván fontosak a miértek, de annál sokkal fontosabbak azok a motívumok, amelyek segítenek leképezni az univerzális egységet. 

Látszólag képet kapunk a főhősnő (vélhetőleg az alkotó) szerelemhez (effektíve szexualitáshoz) fűződő viszonyáról. A szexualitás van a középpontban (erről szól a történet), tehát ezen kiindulási alapon keresztül jutunk el a neurotikus személyiséget foglalkoztató központi gondolathoz, hiszen a film ismét egy selfterápiás keretek közé helyezett öngyógyítási fázis lehet, reméljük ezúttal az utolsó. 

A film tele van képi metaforákkal. Az egyik leggyakrabban előforduló közülük a fa. Mára már elcsépelt lehet az utalás, de nyilvánvaló, hogy az élettel lehet összefüggésben (életfa), noha a filmben a lélekfa kifejezés hangzik el gyakran. Az ember megkeresheti a természetben a lélekfáját, intuíció útján tudni fogja melyik az övé, saját életét fogja felfedezni benne. Félelmetes a pillanat amikor Jo (Charlotte Gainsbourg) megtalálja lélekfáját, ahogyan ráismer saját magára, saját életére és a fa valóban reprezentálja mindezt. 

Az élet mozgató ereje pedig ott van a természetben, a szexualitás körbe vesz minket, ott van a bimbózó bokrok (!) ágain is. Hogyan lehet az, hogy találkozik két végletes személyiség? Ugyanazon az értelmezési síkon (szexualitás) a két végpontot testesítik meg. A két végpont (asszexualitás-nimfománia) pedig egységben tartja a lényeget. Ezért van az, hogy (látszólag) Seligman (Stellan Skarsgard) és Jo megértik egymást. Jo a materiálisban van otthon (élvezetek hajszolása), addig Seligman az ideológiákban keresi az esszenciát. Azonban mindkettőjük élete a keresésről szól inkább, mint a megnyugvásból. A film végére még az is kiderül, hogy tudatos választáson alapul mindkettőjüknél minden, és végtére is szenvednek helyzetüktől, de másképpen nem tudnak élni. 

Ami elénk tárul az a végtelen magányosság, amelyet a film vége kifejezetten nyomatékosít. Nem feltétlenül a társadalom által kivetettség ami hangsúlyos, sokkal inkább a társadalommal való szembemenés tudatos választásán van a főhangsúly. 

Számomra így állt rendszerbe a történet, Trier önmaga motivációit jeleníti meg a filmben, akár úgy is fogalmazhatunk, hogy ez Trier élete, története. Ebben a keretben pedig az életműösszegzést megjelenítő jelenetek is értelmet nyernek. 

A végére pedig egy erősen szubjektív megjegyzés: a film szimbolizmusa kétségkívül mesteri, de ugyanakkor mesterkélt is számomra, a film a maga grandiozitásával elég alaposan túl lett gondolva, a kevesebb több lett volna.

5/10

Tori Amos on the making of Unrepentant Geraldines

Kezdem beleélni magam, hogy ez az éra be fog jönni. Mondjuk Tori kisasszony elég zsákbamacska, úgyhogy csínyán bánok ezekkel az elragadtatásokkal.

Tycho - L

Beigazolódott a sejtésem, Tycho is Moby nyomdokaiba lépett és ez már az X-edik biztonsági játéka. Sajnos az én érdeklődésemet nem köti le az "ugyanazthallgatommáscsomagolásban". Ez így sajnos már unalmas számomra, legalább is album formátumban. Az a szerencse, hogy azért van néhány nagyszerű track a lemezen, de ennyi.