Mount Kimbie - Made to Stray video

Végre itt az első videó a nemsokára megjelenő albumról. Ha átjutunk a féregjáraton kirajzolódik az album dizájn.

Bonobo - First Fires video

Ezzel a számmal nem lehet betelni. Noha a Cirrus képi világa sokkal kísérletibb volt, azért ez is tartogat szép pillanatokat, főleg a fényképezés terén.

Mount Kimbie - Blood and Form

Ha már Zomby, akkor itt van a szintén angol Mount Kimbie májusban megjelenő Cold Spring Fault Less Youth albumáról a második beharangozó a Blood and Form (még jó, hogy nem Blood and Chrome :D ). Imádom a felépítését. Hihetetlen, hogy a minimál mennyire kibontható a végére. A Made to Stray-ben is pont ez tettszett.

Sigur Rós - Ísjaki

A szinte Rammstein-os zúzós Brennistein után, most itt van kontrasztként a hosszú című albumot megidéző Ísjaki. Ezek után fogalmam sincs mi sül ki album szinten. Egy biztos, én még minden hajtásukat le tudtam legelni, remélem ez sem jön vissza.

Zomby - With Love album preview / Soliloquy

Ennyi jó megjelenés ebben az évben, el sem hiszem! A Mount Kimbie után az angol Zomby is bejelentette, hogy június 18-án új LP-vel fog kijönni, amelynek With Love lesz a címe. A cover art még nem ismert, de lentebb látható egy preview montage, amelyből következtetni lehet a dizájnra. Szintén lentebb pedig az első ízelítő az albumról, Soliloquy  címmel.

Beacon - Drive

Új single a Beacon-től az album megjelenése előtt.

Beacon - Feeling's Gone

No azt hiszem ezek után rájuk is odafigyelek.

Daft Punk - Get Lucky

Twilight / Into The Blue

I Lossens Time trailer

Soren Kragh-Jacobsen úgy tűnik visszatér a nehezebb témákhoz, hiszen egy igazi terápiás filmet készített. Hozzánk biztos nem jut el.

Gold Panda - Brazil

A Brazil a beharangozó dal a június 10-én megjelenő Half of Where You Live LP-ről. Gold Panda termékeny mostanság, hiszen nem régen jött ki a Trust EP is. Ami jó hír, hogy nem hasonlatos hozzá, sőt ha az egész lp ilyen lesz, akkor egy erős anyaggal fogunk szembenézni. Kifejezetten bejövős.

Flunk - Love and Halogen

Új single a norvég Flunk Lost Causes albumának megjelenése előtt. Nem tudom mire számítsak, ez kifejezetten punnyasztós. Nem is értem ez miért is lett single. Végül is kellemes, de nem szeretném az albumot is ezzel jellemezni.

Into The White

Valahogy úgy van, hogy nem igazán kedvelem a háborús filmeket, sőt az ellenállási mozgalmas filmekkel is hadilábon voltam sokáig. A skandináv mániám kezdetben inkább csak érfelvágós drámákra korlátozódott (a fő csapás most is ez). Aztán egy pár évvel ezelőtt megnéztem egy dán ellenállós filmet (Láng és Citrom), és azóta bevállalósabb vagyok akár ilyen témával is. Rájöttem ugyanis, hogy műfaji jellegzetességek nem szabnak határt a "skandináv érzésnek", persze vannak kivételek, de ezek most nem érdekelnek. Azért nem, mert az Into The White norvég "háborús" film ugyan nem mestermű, de egy igen szórakoztató, elgondolkodtató félutas közönségfilm lett. Tulajdonképpen a háborús címke nem is fedi a kategorizálást, mert amit látunk itt bő másfél órában, az egy nagyon tisztességesen összerakott kamaradráma. A szó szerint az, a forgatókönyvet nem sokban kellene átírni ahhoz, hogy egy stúdiószínházban is bemutassák. Hozott mindent amit ilyenkor kell: merész alapszituáció, ebből eredő konfliktusok, azok megoldási stratégiái, váratlan fordulatok. A tanulságot mindenki levonhatja magának, de én mindig örömmel nézek olyan filmet, amely az emberségességet állítja középpontjába, amely jelen esetben igen abszurd is lehet. Az alaptörténet ugyanis az, hogy Norvégiáért az angol és a német seregek háborúznak. A német repülőt lelövik, a túlélők pedig a fagyos norvég vidéken belevetik magukat a fehérségbe. Egy kis vadászkunyhó menedékére lelnek, de nem számítanak arra, hogy angol szintén túlélő katonák vendéglátói lesznek. A túlélés nyilván összefogást követel meg, amely ebben az alapszituációban halmozottan nehéz történet. Ami számomra katartikussá tette a filmet, hogy kitűnően bemutatja, hogy a katona is emberből van, függetlenül attól melyik oldalon áll. Hasonló élettörténetekkel a hátuk mögött, hasonló vágyakat kergetve, de különböző ideológiával vannak megfertőzve, de a semmi közepén ez nem számít, csak az ember van ott, társadalmi konvenciók nélkül. A skandináv humor már az alapszituáció szintjén is működött, hiszen inkább elképzelhetőbb lett volna az, hogy az első pillanatban lepuffantják egymást.

A norvég fagyos-havas táj fényképezése magával ragadó volt, elhagyatottságát jelentősen hangsúlyozta az auditív ingerek kizárása, a mély csend, miközben a szél hordja a havat. 

A szereposztás nemzetközi és parádés volt, noha kiemelkedő alakítás szerintem nem volt a filmben, de a színészek ettől függetlenül ügyesen oldották meg a feladatot. Florian Lukas (Goodbye Lenin), David Kross (A felolvasó), Stig Henrik Hoff (Max Manus) és Rupert Grint (Harry Potter) alakították a főbb szerepeket.

Azt gondolom, külön erénye a filmnek, hogy szélesebb közönség réteg számára is befogadható módon kommunikál, noha art eszközökkel is manipulál. Kár, hogy Magyarországon ennek sem volt különösebb visszhangja.

8/10

Uskyld - All That Matters Is Past

A film amely után azt kérded magadtól mit is láttál. Merthogy thrillert ígértek, aztán kiderült, hogy introspektív drámát látunk. Végül is nincs ezzel gond, szeretem azokat a filmeket, amelyek a lélek bugyraiban lubickolnak, ahol az esemény metafora, avagy egy személyiségrajz, amely által világossá válik mi is történik valójában. Ez a Sara Johnsen által rendezett norvég filmdráma egy naturális kompozíció abban az értelemben, hogy egyszerre reprezentálja a természet mindenhatóságát, ebből eredő gyönyörűségét, és a kegyetlenségét is. Az egyé válás eufóriája keveredik ezáltal a szét váláshoz kötődő szorongással, és ez a kettős hatás erősen az emberre nehezedik, miközben próbálja megfejteni a történetet. Ebben a narrátor van a néző segítségére. A történetvezetés világos, érthető, a kockákat jól össze lehet illeszteni. A film elején lelövik a poént, amely ez esetben szükséges, és az idő múlásával sejthetjük, hogy mi állt a cselekmények hátterében. A sejtésen van a hangsúly, hiszen ezúttal konkrét válaszok nem lesznek. Gyilkos, avagy áldozat, nem más mint egy kislány, ahogy a narrátor fogalmaz. Ez a ködösített gondolatvezetés keretbe foglalja a filmet, de azt gondolom enélkül is kikövetkeztethetőek az okok és hatások.

Egy testvérpárt találnak holtan az erdőben, mellettük egy nőt, aki gyenge de még életben van. A nyomozónő (narrátor) pedig megpróbálja kideríteni mi is történt. Egyszerű krimiséma. Sajnos a történet lassan halad előre, amelyet nem kárpótol a meseszép helyszín, és a végkifejlet (a történet eleje) felé haladás várakozási feszültsége sem.

A gyermeki ártatlanság ideális, paradicsomi állapotát újjáépíteni mélyen az erdőben, szerelem és szenvedély által,  lehetetlen küldetés mert múltunk rabjai vagyunk. Ugyan az erdő oltalmat ad, de nem véd meg minket a vadtól, magunktól, múltunktól.

6/10

Dancing Suns - Dancing Suns video

Save the last dance for me........Nina-val nem tudok tök elfogult lenni, de ez a szám az elejétől a végéig tiszta lúdbőr. Ja és a master eszméletlen jót tett neki.

ÁtólaZéig

Sohasem gondoltam, hogy ekkora macera egy tanulmányt megjelentetni egy szakmai folyóiratban. A főszerkesztő maximálisan támogat, de a lektori vélemények kiütötték a biztosítékot. Oké belátom ez most nálam biztos büszkeségi kérdés, de emberből vagyok és nem esik jól a durva kritika. Különben egy szavam se lehet, mert eddig egyszer dobták vissza, de olyan átdolgozási feltételekkel, hogy jobb ha újat írok. Na azt biztosan nem fogok, lehet nem volt egyértelmű hol is vannak a határaim. Az a duma viszont durva, hogy ezt ne kutasd, inkább kutasd azt. Én tudom hogy nem bírom a kritikát, de könyörgöm legalább építő jellegű lenne. Még szerencse, hogy a másik véleményezés azért hasznos volt, de megfelelni mindennek akkor sem tudok. Örülök, ha magamnak meg tudok felelni és azt hiszem ez a fontos. Szóval napok óta nyomom az ipart és megszületett a Version 2.0, amit az imént küldtem el a folyóiratnak. Remélem nem egy évig fűrészeljük a fingot, és eljutunk végre ÁtólaZéig.

Bonobo - Transits

Egyszerűen nem megy ki a fejemből, egész nap ezt pörgettem. Egyébként át kellett írjam a kritikámat is egy kicsit, ugyanis nem olyan vészes a helyzet mint gondoltam.

in concert; 2013

Na ezen tuti ott lennék, istennőfétisem ott tuti kiélném. Egyébként a BOUNTY album formájában júniusban lát napvilágot. Várjuk....

Dancing Suns - Rain video

Egy újabb single a Dancing Suns-tól. Ez sorrendben a harmadik a The World és a Tarnished után. A Goldmine állítólag 04.13-án jön ki. Természetesen én már a korábbi demót is meghallgattam, és azt gondolom, hogy jó eséllyel lesz benne ez az év albumai között. Érdekes, hogy a Rain-re esett a választás, ugyanis a Tarnished is spagetti westernes hatásokban fürdött, és jelen dalnál sincs ez másként. Valami eszméletlen gazdag a hangszerelés, duzzad az élettől az egész. Jesszus, már majdnem egy féléve Goldmine lázban égek, most már nagyon akarom a végeredményt. Kár, hogy ez csak egy hangulatvideó lett.

ADULT. - Idle (Second Thoughts)

A The Way Things Fall az ADULT.-től 2013.05.14-én jön ki, és persze a Ghostly-tól.

Should Be Higher

Tegnap hangversenyen voltunk. Én nem tudom mi van most velem, de iszonyatosan érzékenyek az érzékeim. Volt egy gordonka szóló, amely eszméletlen emocionális hatást gyakorolt. Már magától átélhető volt a darab, lúdbőr ezerrel. De látni azt, hogy a művész a meghatódásig átéli a művet és valahol egy másik univerzumban van, helyesebben azt teremti meg, az még jobban spanolta az embert, totális katartikus élményt teremtve. A legjobban a sex-hez lehet hasonlítani: minél jobban élvezi a másik, te annál jobban fel vagy húzva. Tisztában vagyok azzal, hogy ez az érzéktágulás nálam a kis diétám egyenes következménye. Ugyan nem szeretek fogyózni, de ezt a részét kifejezetten szeretem. Ilyenkor minden nagy hatással tud rám lenni, mindent sokkal hevesebben tudok megélni. Ez a legolcsóbb pszichoaktív szer. Igazából meddig lehet ezt fokozni? Amíg megvilágosodok? Ááá!, szerintem addig, amíg be nem nyomok egy Dobos-t és át nem rágom magam valami cubákon. Na ez inkább valószínű forgatókönyv. De addig is úgy egy öt kilóval már ki leszek egyezve (persze mínuszban).

Bonobo - The North Borders

Bonobo idei albuma nagy várakozást keltett, miután a Cirrus beharangozó dal alapján zeneileg úgy tűnt, hogy határokat dönget. Az említett dal elkanyarodott az egyébként "bécsi iskola" által ihletett hatásoktól, és nyitott az intelligens tánczene felé. Valószínűsíthető volt, hogy elindul azon az ösvényen amelyet már Burial, vagy éppen Four Tet már kitaposott. Az albumot végighallgatva azt kell mondjam, hogy hangzásra gyökeres változás nem következett be. A cirka egy óra hossza hamar elrepül, mert hogy igen kellemes szerzemények sorakoznak egymás után. Ez az a fajta downtempo, amelyet utazás közben nagyon szívesen hallgat az ember. Kikapcsol, kirángat a hétköznapokból, és kétségtelenül komfortérzetet biztosít. Az album változatos mind ritmusban, mind dallamvilágban, de közel sem egységes. Számomra annyira heterogén, hogy szinte már hasad. Olyan érzésem van, hogy biztonsági játékot hallunk olyan módon, hogy a dalok egy része kifejezetten újító, olyan ahogy a downtempo-nak szólnia kell napjainkban, illetve ott van a többi track amely- kvázi- rutin szerűen keletkezhetett, amelyet megszokhattunk már tőle. Az album nagyobb része pedig ilyen. Egyrészt tőle is hallottunk már hasonlót és másoktól is. Bár az is igaz, hogy a vonósok becsempészése nagyon jót tesz a track-eknek. Másrészt a dalok kisebbik része pedig kifejezetten kirobbanó. Azt kell mondjam, ha ezek egy EP-n kijöttek volna, az egy brutális korong lett volna. Érdekes, hogy a vokális dalok erősek nagyon, zeneileg is többnyire ezek tolják ki a határokat. Kifejezetten erős és hatásos kezdés a First Fires, amelyben Grey Reverend működik közre, amolyan hidegrázós elektro-ballada. Az Erykah Badu-val felvett Heaven for the Sinner hömpölygő tribe basszusai teljesen magával ragadják az embert. A Szjerdene közreműködésével felvett Transist és Towers, valamint a Know You és a Cirrus képviseli még a már említett új irányvonalat.

Azon kevesek közé tartozom, akik előnyben részesítik az album koncepciót, azonban jelen esetben ez az album nem egységes, két részre oszlik. Amennyiben ettől a bipoláris helyzettől elvonatkoztatok, és megpróbálom élvezni a Bonobo sablonos track-eket is, akkor egész kellemes élményt nyújt a lemez. Tulajdonképpen csinálja amihez ért (azt viszont profi szinten), és nyit új világok felé. Azért reméljük legközelebb megtalálja helyét, és egy egységes, teljesen friss hatást keltő koronggal tér vissza. Találgatni lehet mi lehetett a célja ezzel Bonobo-nak, de végül is mindegy, csak át kell az embernek adnia magát az auditív élvezeteknek.

7/10

Bonobo - First Fires

Bonobo - Heaven for the Sinner

deUsynlige / troubled Water

Nem is értem Erik Poppe 2008-as filmdrámáját hogy is hagytam ki eddig. Persze nem volt nehéz, hiszen magyarországi forgalmazásba sohasem került. A Hawai, Oslo norvég rendezője egy kegyetlen támadást hajtott végre az ember érzelmeire. Kegyetlen, a szó szoros értelmében, hiszen a gyermekeket érintő bármilyen abúzus elsősorban érzelmekre hat, de annak is a közepébe döf, jelen esetben cseppet sem hatásvadász módon. Mi történik akkor, amikor egy kamaszos csíny tragédiába fullad? A pénztárca miatt ellopott babakocsiban szunnyad egy gyermek, de a másik pillanatban már véres fejjel holtan fekszik a patak parton. Kezdhet- e új életet az, akit ugyan a bíróság elítél, és büntetését le is üli, de egy ilyen tragédia nyomja lelkét egész életében?

Ugyanis Thomast elítélték, de egy idő után feltételesen szabadlábra bocsájtják. Mivel Thomas nagyon jól megtanult orgonán játszani, jelentkezik egy templomba, ahol orgonistát keresnek. Az állást meg is kapja, de ahelyett hogy élete végre normális mederbe terelődne, a víz egyre zavarosabbá válik, az emlékek előtérbe kerülnek. Mi történik akkor, amikor egy véletlen folytán a bűnös Thomas és az eltűnt kisfiú édesanyjának a sorsa összefonódik? Vajon képes e az anya megbocsájtani Thomas-nak, látván, hogy a helyi tiszteletes hölgy gyermekét pártfogásába vette és szemmel láthatóan a gyermek is nagyon szereti? Vagy eluralkodik rajta a pánik, és kétségbeesetten próbálja megmenteni a gyermeket (gyermekét)? Vajon képes e megbocsájtani magának Thomas, tudván hogy a tragédia az ő gondatlanságának / szándékosságának az egyenes következménye? Vajon képes e az anya megbocsájtani magának, hogy gyermekét akár egy percre is magára hagyta? Vajon Isten megbocsájt e a gyarló embernek, főleg ha hisz az ember abban, hogy minden okkal van és mindennek célja van? Miért találkozik újra az anya és Thomas sorsa? Miért pont egy templomban kezdhet Thomas új életet? Miért alakul úgy, hogy a lelkésznő gyermeke rajong Thomasért? Ezekre a kérdésekre természetesen nem kapunk direkt választ, de Thomas és az édesanya életének alakulása útmutatást ad mindenhez.

Nagyon tetszett, hogy a történetet két nézőpontból ismerhettük meg (Anya, Thomas), és azt időben nem kapkodva, hanem egymás után. Az is kifejezetten tetszett, hogy a –kvázi- lineáris történetvezetést, megszakította egy-egy emlékezés-flashback, amely mindig az emlékhez köthető asszociált élményből fakadt. Kifejezetten tetszett ahogyan Thomas ellaborálja a fel nem dolgozott traumát, orgonajátéka tele volt érzelemmel, órákig lehetett volna hallgatni.

Trine Dyrholm (anya) alakítására egyszerűen nincsenek szavak, meg merem kockáztatni, hogy korunk legtehetségesebb drámai színésznője.

A "Zavaros víz" a megbocsájtás filmje. A megbocsájtás érzelmileg egy katartikus gesztus, amely a történések, a dolgok elfogadásán, az azokkal történő megbékélésen alapul. Amennyiben a néző erre képes, azon túl hogy épül belőle, katartikus élményhez jut, és így a nagyböjt idején (azon már túl) még meg is tisztul.

9/10