Bonobo - The North Borders

Bonobo idei albuma nagy várakozást keltett, miután a Cirrus beharangozó dal alapján zeneileg úgy tűnt, hogy határokat dönget. Az említett dal elkanyarodott az egyébként "bécsi iskola" által ihletett hatásoktól, és nyitott az intelligens tánczene felé. Valószínűsíthető volt, hogy elindul azon az ösvényen amelyet már Burial, vagy éppen Four Tet már kitaposott. Az albumot végighallgatva azt kell mondjam, hogy hangzásra gyökeres változás nem következett be. A cirka egy óra hossza hamar elrepül, mert hogy igen kellemes szerzemények sorakoznak egymás után. Ez az a fajta downtempo, amelyet utazás közben nagyon szívesen hallgat az ember. Kikapcsol, kirángat a hétköznapokból, és kétségtelenül komfortérzetet biztosít. Az album változatos mind ritmusban, mind dallamvilágban, de közel sem egységes. Számomra annyira heterogén, hogy szinte már hasad. Olyan érzésem van, hogy biztonsági játékot hallunk olyan módon, hogy a dalok egy része kifejezetten újító, olyan ahogy a downtempo-nak szólnia kell napjainkban, illetve ott van a többi track amely- kvázi- rutin szerűen keletkezhetett, amelyet megszokhattunk már tőle. Az album nagyobb része pedig ilyen. Egyrészt tőle is hallottunk már hasonlót és másoktól is. Bár az is igaz, hogy a vonósok becsempészése nagyon jót tesz a track-eknek. Másrészt a dalok kisebbik része pedig kifejezetten kirobbanó. Azt kell mondjam, ha ezek egy EP-n kijöttek volna, az egy brutális korong lett volna. Érdekes, hogy a vokális dalok erősek nagyon, zeneileg is többnyire ezek tolják ki a határokat. Kifejezetten erős és hatásos kezdés a First Fires, amelyben Grey Reverend működik közre, amolyan hidegrázós elektro-ballada. Az Erykah Badu-val felvett Heaven for the Sinner hömpölygő tribe basszusai teljesen magával ragadják az embert. A Szjerdene közreműködésével felvett Transist és Towers, valamint a Know You és a Cirrus képviseli még a már említett új irányvonalat.

Azon kevesek közé tartozom, akik előnyben részesítik az album koncepciót, azonban jelen esetben ez az album nem egységes, két részre oszlik. Amennyiben ettől a bipoláris helyzettől elvonatkoztatok, és megpróbálom élvezni a Bonobo sablonos track-eket is, akkor egész kellemes élményt nyújt a lemez. Tulajdonképpen csinálja amihez ért (azt viszont profi szinten), és nyit új világok felé. Azért reméljük legközelebb megtalálja helyét, és egy egységes, teljesen friss hatást keltő koronggal tér vissza. Találgatni lehet mi lehetett a célja ezzel Bonobo-nak, de végül is mindegy, csak át kell az embernek adnia magát az auditív élvezeteknek.

7/10

Bonobo - First Fires

Bonobo - Heaven for the Sinner