deUsynlige / troubled Water

Nem is értem Erik Poppe 2008-as filmdrámáját hogy is hagytam ki eddig. Persze nem volt nehéz, hiszen magyarországi forgalmazásba sohasem került. A Hawai, Oslo norvég rendezője egy kegyetlen támadást hajtott végre az ember érzelmeire. Kegyetlen, a szó szoros értelmében, hiszen a gyermekeket érintő bármilyen abúzus elsősorban érzelmekre hat, de annak is a közepébe döf, jelen esetben cseppet sem hatásvadász módon. Mi történik akkor, amikor egy kamaszos csíny tragédiába fullad? A pénztárca miatt ellopott babakocsiban szunnyad egy gyermek, de a másik pillanatban már véres fejjel holtan fekszik a patak parton. Kezdhet- e új életet az, akit ugyan a bíróság elítél, és büntetését le is üli, de egy ilyen tragédia nyomja lelkét egész életében?

Ugyanis Thomast elítélték, de egy idő után feltételesen szabadlábra bocsájtják. Mivel Thomas nagyon jól megtanult orgonán játszani, jelentkezik egy templomba, ahol orgonistát keresnek. Az állást meg is kapja, de ahelyett hogy élete végre normális mederbe terelődne, a víz egyre zavarosabbá válik, az emlékek előtérbe kerülnek. Mi történik akkor, amikor egy véletlen folytán a bűnös Thomas és az eltűnt kisfiú édesanyjának a sorsa összefonódik? Vajon képes e az anya megbocsájtani Thomas-nak, látván, hogy a helyi tiszteletes hölgy gyermekét pártfogásába vette és szemmel láthatóan a gyermek is nagyon szereti? Vagy eluralkodik rajta a pánik, és kétségbeesetten próbálja megmenteni a gyermeket (gyermekét)? Vajon képes e megbocsájtani magának Thomas, tudván hogy a tragédia az ő gondatlanságának / szándékosságának az egyenes következménye? Vajon képes e az anya megbocsájtani magának, hogy gyermekét akár egy percre is magára hagyta? Vajon Isten megbocsájt e a gyarló embernek, főleg ha hisz az ember abban, hogy minden okkal van és mindennek célja van? Miért találkozik újra az anya és Thomas sorsa? Miért pont egy templomban kezdhet Thomas új életet? Miért alakul úgy, hogy a lelkésznő gyermeke rajong Thomasért? Ezekre a kérdésekre természetesen nem kapunk direkt választ, de Thomas és az édesanya életének alakulása útmutatást ad mindenhez.

Nagyon tetszett, hogy a történetet két nézőpontból ismerhettük meg (Anya, Thomas), és azt időben nem kapkodva, hanem egymás után. Az is kifejezetten tetszett, hogy a –kvázi- lineáris történetvezetést, megszakította egy-egy emlékezés-flashback, amely mindig az emlékhez köthető asszociált élményből fakadt. Kifejezetten tetszett ahogyan Thomas ellaborálja a fel nem dolgozott traumát, orgonajátéka tele volt érzelemmel, órákig lehetett volna hallgatni.

Trine Dyrholm (anya) alakítására egyszerűen nincsenek szavak, meg merem kockáztatni, hogy korunk legtehetségesebb drámai színésznője.

A "Zavaros víz" a megbocsájtás filmje. A megbocsájtás érzelmileg egy katartikus gesztus, amely a történések, a dolgok elfogadásán, az azokkal történő megbékélésen alapul. Amennyiben a néző erre képes, azon túl hogy épül belőle, katartikus élményhez jut, és így a nagyböjt idején (azon már túl) még meg is tisztul.

9/10