Kapgang poster

Steppeulven trailer

Nem tudom mi van ezekkel a dánokkal, jövőre ez lesz a második retrofilm (a Kapgang mellett). Remélem nem lesz tömeggyártás, mert elég ebből kevés is a csömörhöz. A Steppeulven-t egyébként Ole Christian Madsen jegyzi, aki mögött olyan filmek állnak mint a zseniális Láng és Citrom ( Flammen og Citonen, 2008), a dogma-klasszikus Szerelem magyarázat nélkül (Kira's Reason, 2001) vagy a drog-zsánerfilm Angyalok pörgésben (Nordkraft, 2005). Ugyan az utolsó egy-két filmje már nem nagyon hozott lázba és témája igazából ennek se, de ugyebár a dánoknál sohasem lehet tudni. Mindig az üt amire legkevésbé számítunk. Legyen így!

Best Songs 1991

Cece Peniston – Finally

  Enigma – Mea Culpa

Salt ’n’ Pepa - Let's Talk About Sex

The Shamen - Move Any Mountain

Lisa Stansfield – Change

C+C Music Factory – Gonna Make You Sweat

The KLF - 3am Eternal / Last Train to Trancentral

LaTOUR - People Are Still Having Sex / Blue

Electronic - Get The Message

Bingo Boys - How To Dance

Crystal Waters- Gypsy Woman

Rozalla - Everybody's Free

Naughty By Nature - O.P.P

Snap - Mary Had a Little Boy

Pet Shop Boys - Where The Streets Have No Name

Janet Jackson - Love Will Never Do (Without You)

Nomad - (I Wanna Give You) Devotion

Massive - Unfinished Sympathy

Orbital – Belfast

The Future Sound Of London - Papua New Guinea

Opus III - It's A Fine Day

The Prodigy – Charly

Bizarre Inc - Playing With Knives

Extreme – More than Words

Roxette – Joyride / Fading Like a Flower (Every Time You Leave)

U2 - The Fly

Moby – Go

Seal – Crazy

La Style - James Brown is Dead

Mariah Carey – I Don’t Wanna Cry

Michael Jackson - Black or White

PM Dawn - Set Adrift On a Memory of Bliss

Marky Mark & The Funky Bunch - Good Vibrations

Chris Isaak - Wicked Game

Divinyls - I Touch Myself

Lenny Kravitz - It Ain't Over 'till It's Over

Cathy Dennis - Touch Me (All Night Long)

Simply Red - Something Got Me Started / Stars

Queen - The Show Must Go On

Black Box - Strike it Up

Red Hot Chili Peppers - Give it Away

Így év vége felé még mindig listázgatós kedvemben vagyok. Azt gondoltam folytatom a kilencvenes évek összeállítást a 91-es dalokkal. Ahogy így elnézem rengeteg fajta zenét hallgattam ekkor. Alapvetően még mindig elég pop orientált a dalok többsége, de egyre jobban kezdett érdekelni az elektronikus zene, ekkor főképpen a techno. Érdekes, hogy akkor tájt még azért hip-hop-ot is sokat hallgattam, de ide nem írtam be csak egyet és a Massive Attack-et, akik akkor Massive néven nyomultak pacifizmusuk kinyilatkoztatása miatt. Viszont érdekes módon ebben az évben csak egy nyál ballada volt (Mariah Carey) úgyhogy fejlődöm. Összességében jó dalok voltak ebben az évben, sokat ki is hagytam mondjuk Bryan Adams-et, Guns 'n' Roses-t, de valahol ízlésem határát korlátozni kellett.

Blue Six - Anhedonia (feat.Aya)

Jay Denes Blue Six projektje a 2000-es évek elejétől nagy kedvencem. A Beautiful Tomorrow-t (2002) és az Aquarian Angel-t (2007) rongyosra hallgattam anno. Egy kicsit meg is lepett, hogy idén november végén kijött az új album Signs and Wonders címmel. Ez az első ízelítő róla, amely úgy kanyarodott vissza a lágyabb Aquarian Angel hangzásvilágához, hogy közben funky-san újszerűnek hat. Az album első hallgatásra picit egysíkú, de ezt éreztem a 2010-es Noesis-sel kapcsolatban is elsőre.

L'étrange couleur des larmes de ton corps

Talán kezdeném azzal, hogy a fene se érti, így karácsony környékén miért erre az érdekességre volt ingerenciám, na de ez legyen az én bajom. Sokban hozzájárult talán az, hogy a szürrealizmus iránt igencsak rajongom, és ez a 2013-as francia-belga-luxemburgi horror valami ilyesmit ígért. 

Lynch vagy Trier, de akár Christoffer Boe mindannyian a saját egyéniségük beleolvasztásával másként alkotják meg a valóságon túli realizmust, talán őket kedvelem a legjobban ha vízió szerű képeket szeretnék nézni.

Hélène Cattet és Bruno Forzani filmje az olasz giallo műfaja előtt tiszteleg, amely okot adott arra, hogy a filmnek egyedi világa legyen. Mindezt egy francia újhullámos köntösbe csomagolták, amely talán így egy neo-giallo műfaj megalkotását jelentheti.

A történet baljós víziókkal kezdődik, de talán az első húsz perc még tényleg minden percében a földön jár. Onnantól kezdve, hogy főhősünk Dan Kristensen elkezdi keresni eltűnt feleségét, megnyílik egy másik világ és erősen gondolkoznunk kell azon, hogy amit most látunk az vízió vagy valóság. Ebben nagyon erős a film, szinte végig ezen a határmezsgyén tart minket, hol az egyik, hol a másik oldalra billentve a mérleg nyelvét.

A horrorok általában "történet mesélős" jellegűek, ahol valahonnan eljutunk valahova és ha szerencsénk van még az okokkal is megismerkedünk. Ez a film a hangulatkeltésre összpontosít, és inkább érzelmi mint értelmi síkon mozog. Az pedig a legtávolabb áll tőle, hogy oknyomozást végezzen, mivel az a nagy igazság, hogy nem is nagyon lenne itt minek az okát keresni.

A szürreális álomban megelevenedő ház rémségei azonban több ponton is becsapásnak tűnnek. Noha az elejétől világos, hogy itt értelmet vajmi keveset kell keresni, no de akkor miért alkalmaz mégis lineáris oknyomozós történetvezetést? Miért oldja meg a helyzetet, ha az valójában nem megoldás. Ez közönséges becsapás, amely miatt teljes érdektelenné válik az egész. Kár érte a hangulata és műfaji különlegessége valamint a gyönyörű képek és képmontázsok miatt. A baja végül az lett, hogy nem keltette az az érzetet, hogy ez művészien értelmetlen (az értelmet az alkotó agyában keresd illetve inkább a sajátodban), ennek egyszerűen nincs funkciója, nincs létjogosultsága hiszen a nézőt nézte hülyének.

3/10

Iamyank - Flow video

Lucy

Reszkető ujjakkal nyomtam meg a play gombot, de végül is csak rá szántam magam. A megosztó kritikák, főleg a negatív visszhang eléggé elkeserített, de rengeteg minden szólt amellett, hogy megnézzem. Többek között Scarlet Johansson, aki a tengerentúli felszínes intellektualitás kitűnő mintapéldájává vált. Ennek ellenére szeretem a filmjeit, tulajdonképpen jól csinálja amit csinál, úgyhogy elmondható, hogy mostanra megkedveltem, mint színésznőt.

A Lucy (mármint a szerep) egy picit meglepett engem. Mostanában olyan szerepeket játszott, ahol az emberi tényező került a középpontba, ahol az emberség, az empátia és a szeretet dominált. A Lucy ennek ellenkezője, ugyanis az elején igencsak emberi Lucy, a végére emberfeletti lesz, vagy legalábbis emberidegenül gépies.

A történet igen csak banális, tele érdekes logikai bukfencekkel és áltudományos magyarázkodásokkal. Az első ilyen (csak a hülyék kedvéért) az állatos kommentelés, ahol gyönyörű természeti képek formájában fordíthattuk le magunknak mi is történik (azért valljuk be ez igencsak rendhagyó, bár bugyuta megoldás volt). A másik Norman professzor (Morgan Freeman) beemelése a történetbe, aki tudományosan is megmagyarázza nekünk a dolgokat, ha esetleg nem tudnánk követni mi is történik valójában. Azért erre természetesen szükség is volt, hiszen a megannyi logikai bukfencet és ellentmondást muszáj volt egy normális mederbe terelni. Ez lenne a kötelező fanyalgás.

Ugyanakkor az is elmondható, hogy az egész történet mégis egyben van, és ezek a fentebb leírt tudatos bakik igen csak hozzá járulnak ehhez. Tehát akármennyire is gagyi a történet áltudományos háttere, mégis van egyfajta varázsa, egyben mégis működik az egész. Nekem kifejezetten tetszett ez a National Geographic-os képi világ a maga állatos, vagy prehisztorikus magyarázó funkciójával. Tulajdonképpen nem is nagyon volt idő arra, hogy a film negatívumának címkézett dolgaival foglalkozzunk, hiszen a cirka másfél óra olyan gyorsan elrepült, mint maga Lucy élete. Besson kitűnő érzékkel ellensúlyozott. A film mozgalmas és akciódús volt, egy percre nem hagyott minket nyugodni. Igazából egyébként ez a szerencsénk, így legalább a történésekre (és nem annak hátterére) tudtunk fókuszálni. Amolyan guilty pleasure nálam, szóval nekem ez a meredek sztori is bejött, persze nem az, hogy a hasban kiszakadt kék portól lett főhősnőnk szuperintelligens, hanem egyébként amilyen témát felvetett, az igenis aktuális a mai sci-fi irodalomban. Az, hogy ez az intelligencia mire képes, hogy teren-időn keresztül jár, majd ahogyan a végén az egészet szintetizálja az utolsó jelenetben, az szerintem zseniális minden áltudományos volta ellenére is.

Egyben van ez, és úgy szórakoztat, hogy elgondolkoztat, miközben persze mosolygunk a banalitásokon, de ez így kerek. 

Besson többször is bizonyította már, hogy lehet egy európai szuperprodukció konkurense az amerikainak. Tette ezt mindig amolyan fricskával, tipikusan amerikai eszközökkel, de mégis egyéni szájízre szabva. Ez a film is ilyen, ezt is szeretjük.

7/10

Iamamiwhoami - Shadowshow video

A végére teljesen rabja lettem a Blue-nak. Nagyon fog hiányozni! Ezt a dalt nem értem hogy hagytam ki az év végi összesítésből. Pótolom!

Képzelt szerelmek / J'ai tué ma mère

Furcsa jelenség ez a Xavier Dolan. Tetszik a stílusa, elementáris őszinteség sugárzik minden képkockából. Ráadásul olyan író-rendező, aki elhiteti velünk, hogy ezek a filmek róla szólnak. Legalábbis én ezt éreztem a Megöltem anyámat (J'ai tué ma mère, 2009) és jelen film kapcsán is. Furcsa ez, de talán még egy alkotó nem érte el, hogy ez a képzet alakuljon ki bennem, annak ellenére egyébként, hogy ezek nem életrajzi filmek. Szóval Dolan eddig valahogy úgy néz ki, hogy pofátlanul őszinte és ezt bizony egyenest az arcunkba kapjuk.

A 2010-es Képzelt szerelmek (Les amours imaginaires) a második filmje és ebben sem kanyarodik el a fő csapásiránytól. Jelen esetben is ő alakítja a főszerepet, illetve a főszereplők egyikét, amely csak nyomatékosítja a fentebb leírt képzetemet filmjeivel kapcsolatosan. Azonban ennek profán érzelmi áradatnak van egy hátulütője. Amikor valami ennyire direkt, határozottabb attitűdöt vált ki az emberből. Amennyiben az ember azonosulni tud a történetével, szereplőinek személyiségével, szimpatizálni tud velük akkor nincs gond, átütő élményt tud nyújtani. A baj csak ott van, ha ez az azonosulási törekvés nem teljes, vagy esetleg sikertelen, ilyenkor ellenérzés alakul ki, és rossz szájízzel gondolhatunk a filmre. 

Tulajdonképpen ez a probléma már előző filmjében is meg volt. Egyben volt a történet, hitelesek voltak az érzelmek és a reakciók, de nehéz volt azonosulni a főhősökkel, azok extremitásig fokozott emocionális kitöréseik miatt.

A Képzelt szerelmek esetében is hasonló az eset, bár itt a hisztéria mellőzve lett. Ebben az esetben egy nem klasszikus értelemben vett szerelmi háromszögben megjelenő érzelmi vívódásoknak lehetünk szemtanúi. A klasszikus szerelmi háromszög alaphelyzete is extrém, de ebben a helyzetben a képbe egy abszurd faktor keveredik. Az alapszituáció egyszerűen annyira abszurd, hogy az ember egyszerűen nem hiszi el, hogy létezik olyan, hogy három ember ebbe bevonódik. Ráadásul ez az abszurd alaphelyzet csak a történések során válik világossá, de nem kell nagy tudomány egyébként a kikövetkeztetéséhez. Számomra ez egy elidegenítő faktor. Szintén hiteles minden reakció, minden emóció őszintének hat és jelen esetben is hatásosan tudja Dolan ezeket elénk tárni. A baj csak ott van, hogy egy fikarcnyit sem lehet azonosulni, egyrészt az "extrémül hülye" történet miatt, másrészt - és ezzel összhangban - a szereplőkkel sem működik az azonosulás. Az egy dolog, hogy szimpátiát nem vált ki egyik sem, de azáltal váltanak ki ellenérzést ahogyan viselkednek, gondolkoznak és amilyen helyzetbe kerülnek. Érdekes ellentmondást érzek újból, de ez a disszonancia a Képzelt szerelmek esetében sokkal erősebb mint előző filmje esetében. Másrészről pedig nincs azzal baj ha nem alakul ki szimpátia, a lényeg, hogy hatást vált ki: jelen esetben nálam unszimpátiát. Azért az megjegyzendő, hogy cseppet sem sematikusan ér el hatást a nézőben, hiszen itt nem negatív hősök idézték elő bennem az ellenérzést.

A vizualitásra most sem lehet panasz, imádni valóak a videoklip szerű vágások és megszakítások a film folyamán, amelynek egyértelműen hangulat teremtő (és fokozó) funkciója van. A zenére sem lehet panasz. Van itt egy kis Wagner és Bach, hogy átérezzük a patetikusságot. Aztán amikor hirtelen megszólalt a Pass this on (The Knife) a házibulin nem hittem el, hogy még humora is van ennek a csókának. De a Fever Ray balladája is hatásvadászat nélkül tudott működni.

Szóval ugyanazt érzem, mint a múltkor: működik is meg nem is. Jelen esetben inkább nem, de ettől függetlenül nem lehet leírni a filmet, mert ez is mocskosul őszintén jön át (lehet engem ez rémít meg).

6/10

Best Albums 2014

Sisyphus - Sisyphus ; St. Vincent - St. Vincent ; Damien Rice - My Favourite Faded Fantasy ; Mogwai - Rave Tapes ; Lisa Stansfield - Seven ; Flying Lotus - You're Dead ; Xeno & Oaklander - Par Avion ; Future Islands - Singles ; Sia - 1000 Forms of Fear ; Lusine - Arterial ; Iamamiwhoami - Blue ; FKA twigs - LP1 ; Vessel - Punish Honey, Inga Liljeström - Two Dangers

St. Vincent - Birth In Reverse video

Végre egy újabb hivatalos video az albumról. Annyi bizonyos, hogy az idei St.Vincent album az év legjobbjai közt lesz nálam. Noha ez a dal nem a kedvencem, azonban szinte ordított róla, hogy ennek video szükségeltetik. Az mondjuk meglepő, hogy első single-ként még csak most kapott klippet.

Best Songs 2014

Beacon - Only Us

Bonobo - Pelican

Caribou - Our Love

Com Truise - Subsonic

Damien Rice - The Greatest Bastard / Colour Me In

Damon Albarn – Hostiles

DNKL – Warm Dark Night

FKA twigs – Two Weeks / Hours

Flying Lotus – The Boys Who Died in Their Sleep / Siren Song

Future Island – Seasons (Waiting on You) / Spirit

I Break Horses – You Burn

Iamamiwhoami – Fountain

Illum Sphere – Embryonic / Spectre Vex

Inga Liljeström – Crestfallen

Lana Del Rey – West Coast

Les Sins – Bother

Lisa Stansfield – The Conversation / The Rain

Lusine – Arterial

Machinedrum – 2 B Lvd / Boxoff

Mogwai  - No Medicine for Regret / Deesh

Mono/Poly – Ra Rise

Neneh Cherry – Out of the Black / Spit Three Times

Phantogram – Black Out Days / Fall in Love

Röyksopp – Monument

Sia – Chandelier

Sysiphus – Alcohol

St. Vincent – Bring Me Your Loves

Taylor McFerrin – Decisions

Thievery Corporation - Sola in Citta

Tori Amos – Oysters / Unrepentant Geraldines / Dixie

Tycho – Montana / Awake

Vessel – Anima

Xeno & Oaklander – Sheen

Dolce&Gabbana Pour Homme

Akkor tegnap végül is ez is megérkezett. Már régen használtam, kb. tíz éve. A jó múltkorában a moziban megéreztem valakin, illetve a múlt hónapban pedig ajándékként megrendeltem a Pour Femme Intense-t is, tehát elég impulzus ért ahhoz, hogy újra kedvet kapjak hozzá. Anno elhasználtam belőle vagy két üveggel, de egyre "divatosabb" lett, aztán már zavart, hogy egyre többen használják. Szerencsére mostanra már nem az a sláger illat, végre újból tényleg csak az használja, aki tudja is viselni. Igazi joker ez az illat, mert viselhető elegánsban és lazában is. Számomra most a hétköznapok illata lesz, vagyis napi használatra tervezek vele. 

Annyi azonban bizonyos, hogy nem csak a külső változott 2012-ben. Az üvegről lekerült a kis táblácska és a kupak kék szín - ezüst combo lett, a fekete-ezüst helyett. Az illat is más egy kicsit, mintha ebben a felfújásnál a levendula erőteljesebb lenne és esküszöm valami citrusosság is bújt bele. Az 1994-es első változatba inkább a dohány dominált. Elég tartós, bár a hatóköre elég visszafogottra sikerült. Na de pont ez kell a hétköznapokra, jó ez még így is! Bár ha magamra maradok sem értem, mi a fenének kell egy régi bevált recepthez hozzápiszkálni?

Erről jut eszembe! Így az év végi listázgatások mintájára illene már készítenem parfümökből egy all time favourite listát. Remélem azért ezzel nem fürdök be úgy, mint a So 90's-al!

Tricky ft. Blue Daisy - Palestine Girl video

Best Videos 2014

Beacon - L1 EP

A Beacon decemberben megjelenő ep-je ugyan most sem kavarja fel az állóvizet, de egyértelműen fejlődik a hangzásviláguk. Ezt a fajta belassult melankóliát nagyon kedvelem, amit ők képviselnek. Azonban a tavalyi lp-jük a The Way We Separate annyira szenvedősen egyhangú volt, hogy rövidsége ellenére is túl sok volt. Egy valamit megtanulhattunk, hogy hangulatteremtésben nagyon erősek és ezzel alapvetően nem is volt gond. Imádtam a legtöbb dalt a lemezen, de sajnos nagyon egyformák voltak.

Egy égy elteltével mi változhat? Nos ez eleve ep, tehát nincs az a probléma, hogy hogyan is töltjük ki a játékidőt. Az ep-nél pedig szinte megengedett a homogenitás, általában mindig egy adott koncepciót jár körbe. Alapvető változás zeneileg most sincsen, hiszen hozzák a mostanában egyre divatba jövő "post-r'n'b-s hangzást, amelyet kitűnő érzékkel öntenek nyakon kellő mennyiségű melankóliával. Valahol a trip-hop-ból, az elektronikából merít ez a zene, de eszközként az absztrakt r'n'b-t használja, így az egész hangzásvilágnak van egy egyedi íze. Valahol Arca, vagy FKA twigs is hasonlóval próbálkozik, de azokban az esetekben is több komponensű az egyedi hangzás. Mégis vannak itt nüansznyi változások, amelyek mindenképpen értékelendőek. Már csak azért is, mert mintha a tavalyi lp homogenitását korrektúráznák ez alkalommal. Ep ellenére ez sokkal változatosabb mint amit várunk egy ilyen mini albumtól. Természetesen ez is a tavalyi lp-hez viszonyítva jelenthető ki. A ritmusképletek variálása az első olyan tényező, amely egyértelmű fejlődést mutat. Az andalítón keresztül a szinte drum'n'bass-ig fokozódó pörgésig megtalálható itt minden. A legnagyobb különbség mégis az, hogy jelen ep-n sokkal komplexebb dalok kaptak helyet, mint a tavalyi lp-n. A dalok felépítésével bátran mertek játszadozni jelen esetben a fiúk, és nem csak egy szimpla verzé-refrén-verzé felépítést kapunk.

Mondanivalóban úgy látom ez a szeparáció-fétis szolgáltatja még mindig az ihletforrást. Nem is tudom lehet ez a brooklyn-i élet ennyire magányos és elszigetelt. Mondjuk alapvetően ezzel nekem nincs bajom, mert ez nagyon jól áll a fiúknak, viszont túl sok bőr azért erről nem húzható le.

Tagadhatatlan a kapcsolatuk a képzőművészettel. A design most is viszi a hátán az anyagot, installációkban nagyon otthon vannak. Kellemes év végi hallgatni való.

7/10

Best Album Covers 2014