Talán kezdeném azzal, hogy a fene se érti, így karácsony környékén miért erre az érdekességre volt ingerenciám, na de ez legyen az én bajom. Sokban hozzájárult talán az, hogy a szürrealizmus iránt igencsak rajongom, és ez a 2013-as francia-belga-luxemburgi horror valami ilyesmit ígért.
Lynch vagy Trier, de akár Christoffer Boe mindannyian a saját egyéniségük beleolvasztásával másként alkotják meg a valóságon túli realizmust, talán őket kedvelem a legjobban ha vízió szerű képeket szeretnék nézni.
Hélène Cattet és Bruno Forzani filmje az olasz giallo műfaja előtt tiszteleg, amely okot adott arra, hogy a filmnek egyedi világa legyen. Mindezt egy francia újhullámos köntösbe csomagolták, amely talán így egy neo-giallo műfaj megalkotását jelentheti.
A történet baljós víziókkal kezdődik, de talán az első húsz perc még tényleg minden percében a földön jár. Onnantól kezdve, hogy főhősünk Dan Kristensen elkezdi keresni eltűnt feleségét, megnyílik egy másik világ és erősen gondolkoznunk kell azon, hogy amit most látunk az vízió vagy valóság. Ebben nagyon erős a film, szinte végig ezen a határmezsgyén tart minket, hol az egyik, hol a másik oldalra billentve a mérleg nyelvét.
A horrorok általában "történet mesélős" jellegűek, ahol valahonnan eljutunk valahova és ha szerencsénk van még az okokkal is megismerkedünk. Ez a film a hangulatkeltésre összpontosít, és inkább érzelmi mint értelmi síkon mozog. Az pedig a legtávolabb áll tőle, hogy oknyomozást végezzen, mivel az a nagy igazság, hogy nem is nagyon lenne itt minek az okát keresni.
A szürreális álomban megelevenedő ház rémségei azonban több ponton is becsapásnak tűnnek. Noha az elejétől világos, hogy itt értelmet vajmi keveset kell keresni, no de akkor miért alkalmaz mégis lineáris oknyomozós történetvezetést? Miért oldja meg a helyzetet, ha az valójában nem megoldás. Ez közönséges becsapás, amely miatt teljes érdektelenné válik az egész. Kár érte a hangulata és műfaji különlegessége valamint a gyönyörű képek és képmontázsok miatt. A baja végül az lett, hogy nem keltette az az érzetet, hogy ez művészien értelmetlen (az értelmet az alkotó agyában keresd illetve inkább a sajátodban), ennek egyszerűen nincs funkciója, nincs létjogosultsága hiszen a nézőt nézte hülyének.
3/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése