Maribou State - Otherside feat. Holly Walker video

 

Ela Minus - Broken video

 

Tamino - Sanctuary feat. Mitski

 

Mogwai - God Gets You Back video

 

Björk: The CORNUCOPIA Interview

 

 

2019-ben volt szerencsém a Cornucopia turné londoni állomásán jelen lenni. Björk, mint "mature" előadó is tud újdonsággal szolgálni. Lehet, hogy nem a studió felvételeken keresztül válik ez nyilvánvalóvá, hanem inkább a koncertélményen keresztül. Az aktuális hangzásvilágának megfelelő daltranszformációi zseniálisak, éppen ezért sajnálom, hogy a későbbi Cornucopia koncertek kimaradtak, amikor a "gombás album" dalai is repertoárba kerültek. Azért egy "begombázott" Human Behavior biztos "oda szórja a spórát"!!

FKA twigs - Striptease video

 

 

JE T'AIME - Unbroken Sleep video

 

Maribou State - All I Need

 

Floating Points - Fast Forward

 

 

Nagyon örülök, hogy bepótoltam a tavaly szeptemberben megjelent Cascade albumot. Brutál erős kortárs elektronika.

Severance season 2 trailer

 

Silo (2. évad, 2024-2025)

 

Amiben erős volt az első évad, abban ez az évad is rendkívül erős maradt. Amiben gyenge volt, nos talán azt még fokozta is. Szerencsére a koncepció, a megvalósítás és a színészi játék a negatívumokat is képes kompenzálni. A Silo egy bitang jó sorozat, egy tökéletes felütéssel, rengeteg misztikummal. Klausztrofób, de mégis emberi, mert emberi drámákról szól egy posztapokaliptikus világban. "Juliette él" ez már ebben az évadban nem kérdés, akármennyire próbálják az "igazságot" elfedni, titkolni, dolgokat meg nem történtté tenni. A zűrzavar, amit Juliette (Rebecca Ferguson) hátrahagyott egyre inkább eszkalálódi látszik, célegyenesben van a lázadás, amely az egész Silo létét fenyegeti. Két szálon fut a cselekmény, az egyik a lázadás szál a Silo-ban, a másik pedig Juliette szála. Jules élete pedig gyökerestől felfordul attól, amit felfedez. Sok számára a kérdés, de sok minden helyére is kerül, így rájön, hogy vissza kell menjen a Silo-ba, mert ha nem teszi, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ez a két szál kezdetben részenként elkülönül (első két rész), majd szerencsére perspektíva váltás történik és el kezd ugrálni a két helyszín között, reflektálva mindig a másik helyszín történéseire. És megéri kitartani, akár több évadon keresztül is? Azt mondom mindenképp, mert annyira profik az alkotók akár a történetvezetésben, akár misztikum kibontásában, akár a képi világban, hangulatteremtésben és bónuszként a színészi játék is kiváló. Vesszőparipám a karakterek megismerése, a karakterfejlődés, nos itt bőven hagynak időt erre is. Miben volt más ez az évad, mint az előző, melyek az erősségei? A történetmesélés helyszíneit már említettem, két helyszín titkai tárulnak elénk. Megismerünk új szereplőket, ezáltal, illetve múltjuk megismerése által pedig közelebb kerülünk az "igazsághoz" is. Sims bíró és a felesége karakterfejlődése zseniális, bár továbbra is nehéz szeretni Sims-et, mégis jó látni mikor a gépezet fenntartása mögött ott vannak az emberi tulajdonságok, ott van az emberség. A polgármester Bernard (Tim Robbins) karaktere azért valljuk be elég negatív volt az első évadban, de szerencsére itt kikristályosodnak jellemvonásának mozgatórugói, mellesleg egy perc alatt válik esendővé, sajnálhatóvá, már-már "szimpatikussá". És persze ott van a hatalmas mindfuck élmény az évad végén, aztán rájössz, hogy minden ott hevert az orrod előtt, voltak utalások, voltak furcsaságok, amelyeket nem tudtál hova tenni, aztán - egy részük legalább is - a helyére kerül. Az egész évad során lassan vannak adagolva az információ morzsák, van idő emészteni őket (egyébként kell is), és a záró részben ott van a fordulat, amely sok mindenre ad magyarázatot és amitől egyébként el száll az ember agya. Na és az az utolsó 3 perc!!! Szóval igen, nézni kell, mert így tökéletes egy évadzáró, így lehet a népet megvezetni, hogy aztán a következő évad pár középszerű részével csalódjon egy kicsit, aztán ismét bedobnak egy mindfuck élményt. Akkor jöjjön a negatívum: akár az előző mondatom az is lehetne, hiszen mostanra látom ez a helyzet. Az évad első két része bitang erős volt, de sajnos a közepe felé elég erős lejtmenet volt, lassúnak éreztem (élethelyzetek, karakterek bemutatása), már majdnem unatkoztam. Az utolsó harmad aztán megint belehúzott, mikor már sejteni lehetett mire fog kimenni a szezonzáró. Tehát igen, nyúzzák, mint a rétestésztát, de sorozatról beszélünk, ez műfaji korlát (mondjuk, ha három résszel kevesebb, akkor az arányok sem lennének eltolódva). Egy biztos ebben az évadban a relikviáknak, a számoknak és a helyszíneknek nagy jelentősége van, és ha az évad végén kialakított vélekedésünk megerősíteni látszik a következő évadban, akkor nem kérdés, hogy az utóbbi évek egyik legjobb posztapokaliptikus sci-fi-jével van dolgunk.

7,5/10

A boldogság íze (Smagen af sult, 2021)

  

H.R. Boe (Christoffer Boe) 2020-as filmdrámája már eléggé eltávolodik a korai filmek "Lynch-i" ábrázolásmódjától. Ahogy haladunk a filmográfiában (ide nem értve a sorozatokat) egyre inkább azt érzem, hogy az iró-rendező nem hogy megtalálta volna az egyéni stílusát, hanem valamilyen okból adódóan elvesztette, vagy leginkább elengedte azt. A legutolsó filmje, amely tobzódott a groteszkben, a szürrealizmusban a 2011-es Beast volt, és anno már azt sem találtam egy Rekonstukció (Reconstruction, 2003) vagy egy Minden rendben lesz (Alting Bliver Godt Igen, 2010) színvonalához felérő filmnek. Aztán a Spies & Gilstrup-el (2013) végképp eltávolodott ettől az ábrázolásmódtól, majd a 64-es betegnapló (Journal 64, 2018) Q ügyosztály történetével végképp nem értettem mi is történt. A Boldogság Ízével ennek ellenére nincs elveszve semmi. Felfogtam, valami miatt az általam kedvelt ábrázolásmód a múlté, nosza akkor próbáljuk élvezni azt, amit most nyújt. És lám csodát, ezt kanyar nélkül meg lehet tenni. Remek egyensúllyal megírt filmdrámát kaptunk (ami egyébként a dánoknál nemzeti védjegy), amiben Tobias Lindholm volt segítségére, aki remek forgatókönyveket tud írni, nem mellesleg rendezői vénája sem utolsó. Egy Michelin csillagra hajtó házaspár történetét látjuk azon az úton, ahol megvalósítják álmaikat. Ennek ellenére nem gasztropornót látunk, hanem egy házasság hanyatlását. Pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyönyörködjünk az ínycsiklandó ételek látványában. Minél inkább gomolyognak a felhők a család felett, annál esztétikusabb képeket látunk az ételekről, alapanyagokról, illetve úgy egyáltalán. A fényképezés, a kamerahasználat, az operatőri munka zseniális ebben a filmben. A színek használata, a kontrasztok, mintha a film egy fine dining lenne. Mindezt úgy alkalmazza, hogy kontrasztot képez a drámai eseményekhez. Ami mégis betalált nálam az, hogy a tökéletesre megkomponált képek szinte az emelkedettségig fokozva vannak, ezáltal egy-egy pillanatra elrugaszkodik a valóságtól és beszűrődik egy ici-pici szürrealizmus. Ezeknek konkrét funkciója talán a sorsfordító pillanatok meghatározása, mégis inkább mint esztétikai élmények voltak ezek jelentősek (pl. gombatelep az erdőben). Külön dícséretet érdemel az, hogy megvezet minket a film, érezni is a közepétől, hogy nem azt nézzük, amit látunk. A végén a csavar ezt elég földbe döngölősen tudtunkra is hozza, így a maga tanulságával katartikus lezárást kap a történet. Nikolaj Coster-Waldau számos alkalommal bizonyította már, hogy hatásosan tud drámai szerepeket is játszani, így korántsem akarom a mainstream jelzőt ráakasztani. Katrine Greis-Rosenthal-ról hirtelen egy másik közismert svéd színésznő ugrott be, nem ismertem eddig, de figyelni fogok rá ezentúl. Összegezve minden ellenérzésem ellenére H.R. Boe új filmje megérintett, nem látom ugyan mit és hogyan akar láttatni, de még mindig érdemes rá figyelni.

7/10

  

WTF!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!???????????

A fúrótorony - 2. évad- (The Rig - season 2 - 2025.)

 

Van ez a sorozat, amelynek eszméletlen jó alapkoncepciója van, jó adagban adagolják a feszültséget, és kellőképpen misztikus ahhoz, hogy ne tántorodj el a következő résztől. Adott ismét egy fúrótorony (az első évadban a cselekmény nem ezen játszódott), amely jelen esetben az Északi Sark közelében található, ott van még mindig az "Ős"-ként nevezett entitás, amely a tömeges kihalás fenyegetését üzente az emberiségnek. A második évadban igen erős az energiaipar világfelosztó összeesküvés elmélete is, amely nem riad vissza az emberáldozatoktól sem. Tehát amit itt látunk, egy korábban már bevált recepteket tartalmazó nagy olvasztó tégely, hiszen sok minden bevillanhat számunkra. Az első évad erősen Lovecraft-i jellegű volt, és ez erre az évadra már annyira nem volt jellemző. Ellentétben eszünkbe juttatja a The Thing-et, az Underwater-t (Árok), a Spehere-t (Gömb), de az összeesküvés elmélet miatt az Alien-t is, hiszen itt is van egy rejtélyes cég. Ebben az évadban érdekes módon kevésbé hangsúlyos az "Ős" megismerése, ellentétben a "céges" szálat rendkívül erőssé tették ezáltal sokkal inkább thrillerbe hajló keretet adtak a történetnek. A misztikum ott van a háttérben és mindig annyi van adagolva belőle, hogy fenntartsa a néző érdeklődését. Egyébiránt egész sokat megtudunk az entitásról, megjelenésének inditékáról és a róla való vélekedésben is hoz fordulatot a sorozat és ezt kitűnően szembeállítja a "cég" inditékaival. Szóval többnyire ez az egyveleg működik, és most jön a de. A forgatókönyv hibái sajnos elég mocskosul belepiszkálnak az összképbe, olyannyira, hogy vannak pontok amikor azt érzi a néző, hogy valami zs kategóriás filmet néz. Azt gondolom, hogy egy Siló-ban vagy egy Constellation-ben (csak hogy a tavalyi-idei termésből említsek jókat) ilyen sohasem fordulhatott elő és éppen ezért nem is tud ezeknek a sorozatoknak a szintjére emelkedni. A fentebb vázolt előnyei elvitathatatlanok, és félre értés ne essék egy élvezhető, érdeklődést kitűnően fenntartó misztikus "dara" sorozatról van szó, de úgynevezett "művészi" érték hiányában inkább hajlik a középszerű kategóriába. A húzónév egyébként az az Ian Glen, akit leginkább a Trónok Harcából, vagy a Silóból ismerhetünk. Az évad lezárása egyébként oly módon lett megoldva, hogy ha a folytatást nem rendelik be, akkor is kaptunk egy viszonylag kerek egészt (bár titkon guilty pleasure-ként én reménykedem, hogy a folytatásban láthatjuk a harcot a túlélésért).

6,5/10

Spelling - Portrait of My Heart video

 

Throwning Muses - Summer of Love video

 

Doves - Cold Dreaming video

 

Ennek a dalnak teljesen Radiohead és Zero 7 házassága hangulata és hangzása van. Ha ilyesmi lesz az album is, biztos imádni fogom.

Dűne: Prófécia (1. évad)

 

Megvan a CW Dinasztiája? Na, akkor ezt keverjük egy jóadag science fiction-nel és egy kis Trónok Harca hangulattal. A képlet végtére is nagyon egyszerű. Az alkotók fogtak egy - az ötletfoszlányaikhoz illeszkedő - franchaise darabot, amely jelen esetben a Dűne előzménytörténete. Nagy hangsúlyt fektetnek a különböző viszályokra, intrikákra, adnak hozzá egy jó adag sötét futurizmus hangulatot, amely minden részletben gazdagon megjelenik (pl. építészet, díszletek, kosztümök). Emellett pedig nagy gondot fordítanak arra, hogy pörögjön a történet. Tulajdonképpen ez egy jól sikerült sorozat. Az arányokon érződik, hogy patikamérleg szerint lettek beállítva. Talán ez felhozható akár hibaként is, mert én személy szerint jobban igényelném a cselekmények mozgatórugóinak részletes kibontását. A karakterek bemutatása egy picit sekélyesebb az én olvasatomban, bár a másik oldalról pedig lehet pont annyit mutat, amely elengedhetetlen a történet szempontjából. Talán nem is szükséges itt nekem akadékoskodni, mert szerintem erős ez a sorozat hangulat-, univerzumteremtés terén is, éppen ezért ennyi hibát jómagam el tudok nézni neki. Azért ismerem a "fanyalgók" véleményét, hogy ezt az egyébként Dűne fanok által nem közkedvelt történetet is kiforgatták az alkotók. Én nem olvastam ezt az előzménytörténetet, de kifejezetten szimpatikus mindig számomra, amikor az alkotók hozzányúlnak a történethez és egy önmagában megálló alkotást hoznak létre (ld. Alapítvány sorozat is). Persze lehet vitatkozni azon, hogy köszönőviszonyban sincs az "eredetivel", de jelen esetben szerintem ennek nincs túl sok értelme. Emily Watson hatalmas benne és nagyon vártam már, hogy Travis Fimmel-t is viszontlássam. Egyedül az nem világos még, hogy direkten kapcsolni akarják e a történetet a Dűne filmek idővonalába (ez egyébként kihívás lenne tekintve, hogy 10.000 évvel a Dűne filmek előtt játszódik).

8/10

Mogwai - Fanzine Made of Flesh video

Dűne Prófécia poster

  

Egész ígéretes így első blikkre. Remélem ez a dinamizmus és látvány megmarad a végéig.

Birodalom: Exodus (Riget: Exodus, 2022)

 

Van-e létjogosultsága annak, hogy 25 év után folytassanak egy sorozatot? Két évadnyi rémséget van e ennyi idő távlatában fokozni? Az elhunyt szereplők karaktereivel mit is lehet kezdeni? Nem, nem a Twin Peaks-ről beszélek, noha minden egyes kétség, amelyet az előbbiekben megfogalmaztam szinte szó szerint illene rá. Egyáltalán véletlen ez a párhuzam, vagy tudatos szenzáció keltés? Amikor Lars Von Trier-ék elkészítették 1994-ben, majd 1998-ban a Birodalom első két évadát, már akkor nyíltan felvállalták, hogy maga a Twin Peaks nagy hatással volt rájuk, de szerencsére a "misztikus szappanopera" jelleg volt az, amelyet Trier a saját képére formált. Mindenesetre ezt a "két évad után 25 év múlva harmadik évad" dolgot továbbra sem tudom hova tenni, legyen szarkazmus és lapozzunk. Szerencsére Trier bácsit nem kellett ezúttal sem félteni, olyan fantasztikus húzással oldotta meg a folytatás dolgot, hogy egy percig sem kellett ezzel a továbbiakban foglalkozni, magától érthetően lehetett átadni magunkat a borzongtató élménynek. Tulajdonképpen nem zajlik semmi más, minthogy a megkezdett történet végre lezárást kap, ergo itt a Lynch-i vonaltól élesen eltért, mert míg Lynch a maga harmadik évadával alkotott egy újabb agymenést, addig Trier inkább egy "rajongói" folytatást készített. Még mielőtt mindenki azt hinné, hogy ez akkor egy jól csúszó daraévad, hát akkor ki kell ábrándítsak mindenkit. Amit itt látunk az egy art mozi köntösébe (leginkább dogma film szerű) bújtatott kőkemény társadalomkritika, amely az abszurditást eszközét használja a hatás elérése érdekében. A történet misztikus jellege pedig ürügy a fentiek megmutatására. Az abszurd humor a maximumra van tekerve ezúttal is, amely egy kontrasztot képez két ellenpont között, a jó és a rossz, a világosság és a sötét, az egyén és a közösség viszonya, a valóság és képzelet (másik valóság), a tudomány és miszticizmus között. Eszméletlen gyorsasággal kapjuk szembe a gúnyt, a provokációt (nacionalizmus, woke jelenség, vallás, önirónia), ehhez persze járnak az epizódok végén Trier mesteri kommentjei, amely közel sem szájbarágást jelent ezúttal sem (igaz ehhez az arcát ebben az évadban nem adja, csak a cipőjének az orrát, amely alul kilóg a leeresztett függöny mögül). A stílusjegyek mesteri házasítása tehát a Birodalom, a kórházi dráma, a fekete komédia, a horror és a társadalmi reflexió van jelen. Ezúttal talán a horror elemek kerülnek érzéseim szerint a háttérbe, és talán pont ezért kevésbé emészthetőbb mint elődjei (a könnyen befogadhatóságtól természetesen azok is távol álltak). És hát a végső konklúzió, a befejezés is zseniális, minden értelmet nyer (természetesen "Birodalmas" befejezést kapunk, ahogy a többi évadban is), mögé látva pedig megérthetjük mi a fenét is néztünk három évadon keresztül (ismétlem a sorozatbeli események ehhez csak ürügyet szolgáltatnak). A Birodalom nagy hátránya a nehezen emészthetőség és az időbeli elnyújtás kombinációja. A szereplőgárda zseniális. Több régi szereplőt láthattunk újra karaktereikben, de az új szereplők rendkívül színesítették az évadot (Bodil Jørgensen, Mikael Persbrand, Lars Mikkelsen, Nicolas Bro, Tuva Novotny, Nikolaj Lie Kaas, Danica Curcic). Mellékszereplőként pedig láthattuk Udo Kier-t, Willem Dafoe-t, Alexander Skarsgård-ot is. Az egészben az a legjobb, ha megnézed azt érzed, hogy Trier bácsi belőled is gúny űzött.

7/10

ASH poster

 

 

Hogy mi van? Flying Lotus filmet rendez? Végül is kisfilmet már láttunk tőle. Egyenesen sci-fit? Hát, szóhoz sem jutok...

Mindenki utálja Johant (Alle hater Johan, 2022)

 

Egy újabb abszurd komédia, kevésbé tragikus tálalásban. Noha az alaptörténet mind két szegmenst magában hordozza. Johan szülei a 2. világháborúban hidak robbantásával védték meg szigetüket a megszálló csapatoktól, csak éppen egy alkalommal rossz időben tették ezt, így a kisközösség kiközösítette őket. A leszármazott sem úszta meg a kirekesztést, főleg, hogy hasonló hobbija volt mint szüleinek, mindent és mindenkit szeretett szétrobbantani. A kirekesztés igen abszurd formáival találkozhatunk a filmben, mégsem érezzük a drámai hatást, noha a történések sokszor indokolnák azt. Ehelyett az abszurditás komikumába süppedhetünk, és élvezhetnénk a komikus helyzeteket, ami nem könnyű pont azért, mert érzelmileg távol tartja a nézőt. Ehhez kellene némi dráma a szó szoros értelmében, ehhez kevés a drámai események sorozata. Fura egy érzés ez, néha tényleg együtt lehetett Johannal érezni, főleg, amikor az emléktáblán, amelyet a háborús hősöknek emeltek, nincsenek rajta szülei nevei, ugynakkor hála Pål Sverre Hagen-nek (Max Manus, 2008), aki játékával egyébként elviszi a filmet a hátán. Mégis a következő pillanatba már olyan ismételten más abszurd helyzet teremtődik, hogy egyszerűen pont idő nincs ezeket az érzelmeket megélni. Ahogy elnézem Hallvar Witzø rendező munkásságát, eddig inkább sorozatok rendezésével foglalatoskodott, és így akár összeállhat is a kép, hiszen dramaturgiailag valóban hajazott a film egy sorozatra. Másik oldalról pedig a rendező első játékfilmje ez, amelyben még keresi saját ízét. Ebből a szempontból Witzø még biztosan a keresés fázisában tart, ami nem rossz, sőt egyébként mégis van valami érthetetlen dolog, ami megfog a filmben, hiszen napokkal később is eszembe jut. Azonban az eszemmel mégis azt kell mondjam, hogy nem emelkedik ki a kortárs skandináv filmek tengeréből, ugyanakkor érdemes a szemünket ezen a néven tartani, mert ha megérkezik nála a saját recept, akkor kellemes moziélményen túl, maradandó értéket is fog tudni teremteni.

6/10