Spies & Glistrup

"Szex, drog és adózás" ahogyan az első lényegbe vágó visszhangokat lehetett olvasni Christoffer Boe 2013-as komédia-drámájáról. Valóban, e három téma köré végül is az egész történet felépíthető, de Boe a szórakoztatás mellett véleményem szerint valami mélyebbet is meg akart mutatni ezzel a filmmel, amely részben életrajzi, részben fiktív elemekből épül fel. Az elkülönítés feltételezem annak menne olajozottan, aki mélyen beleássa magát e két hóbortos úriember életébe. Mindenesetre a karakterek és maga a történet is karikatúra szerű, még akkor is ha esetleg minden szempontból hitelesnek tekinthető, mindenből a túlzás árad amely megágyaz a komikum számára.

Szex

Simon Spies utazási ügynökség vezető megcsinálja élete üzletét, amikor ügyvédje és barátja Mogens Glistrup segítségével felvásárolnak egy légitársaságot, amellyel megszűnik utazásszervezésük legnagyobb függőségi helyzete. Spies híres arról, hogy nem fukarkodik ha partizásról van szó, szereti a lányokat, a változatosságot és a kettő kombinációját legfőképp. Nem is nagyon foglalkozik mással ezenkívül, az üzleti dolgokat Glistrup intézi. Spies-t a kiapadhatatlan libidója vezérli, amely a mennyiség felé billenti a mérleg nyelvét. Hozzá kell tenni, hogy egy középkorú, marxszakállas, köpcös kujonról van szó, jómagam nem így képzelek el egy "szexgépet". Mégis fallikus témában újat mutatott (etéren azért nem gondoltam volna), a gorillás jelenetet egy ideig biztos nem verem ki a fejemből.

Drog

A minőség és legfőképpen a mennyiség korlátlan élvezete egyenesen vezet az ezirányú ingerek iránti érzéketlenséghez. Spies kiég a testiség és a mértéktelen nihil kánaánjától, amely egyfajta önmaga felé forduláshoz vezet. A módja, ahogy ezt a nihil embere teszi, cseppet sem meglepő. A hatvanas években oly divatos spiritualista (ál)pszichológia felé fordul, amely tudatának kiszélesítését veszi célba. Érdekes módon módosult tudatállapota is tökéletesen megfeleltethető nihilista felfogásának, csak már más dolgok is kellenek ehhez. A mennyiség itt is központi szerepet játszik.

Adózás

Mindeközben Glistrup tudata is tágul, bár ő kimarad mindig barátja hóbortjaiból, ő családos életet él. Teszi ezt úgy, hogy vérszemet kap amikor rájön, hogyan lehet legálisan kibújni a társaságnak az adók megfizetése alól. Ennek komoly ideológiai alapját véltem felfedezni, főként hogy Glistrup mindig hangoztatta, hogy mennyire nem szereti Marx-ot. Az adófizetést tekinthetjük inmorálisnak egy olyan társadalomban, ahol enyhe túlzással az egyenlőség oltárán magát a szabadságot áldozták fel. A fiúk kereskedelmi sikere, amely együtt jár persze az adófizetést legális eszközökkel való kijátszással, a szabadságot azon belül is az egyéni szabadságot kívánja szimbolizálni. A szociáldemokrácia intézményrendszere mediokratikus, ahol az egyének egy állami gépezetben robotolnak. Glistrup ezt a középszerűséget robbantja szét ötleteivel, csak van ezekkel egy bökkenő. Mi történik akkor, ha mindenki szeretne élni egyéni szabadságával?

A két barát tehát igen csak különbözik. Spies habzsolja az életet (van miből), nem gondolkodik, Glistrup pedig otthon van a szabályokban és alakítani szeretné őket. Az ösztön találkozik a felettes énnel. Aztán rájövünk, hogy mégis egyformák, hiszen Glistrup is saját vágyait juttatja érvényre. Az ő "ösztöne" intellektuális és ideológiákból táplálkozik.

Hová vezet vágyaink mértéktelen kielégítése?

Erre így vagy úgy választ kapunk ahogy az események végigpörögnek előttünk. Boe nyilván ezt is megszerette volna mutatni, de véleményem szerint ez a film a barátságot állította a középpontba. A fenti kérdésnek tehát véleményem szerint a barátság dimenziójában van létjogosultsága, választ ebben az értelmezési keretben kell keresni.

Christoffer Boe ezzel a filmjével végképp eltávolodott a transzcendens láttatás eszközétől, amely korábbi filmjeit jellemezte (Rekonstrukció, 2003, Allegro, 2005). Nicolas Bro-val már nem először dolgozik együtt, lassan a Boe múzsája címet is elnyerheti. Külön ki kell emelni Bro és Pilou Asbæk színészi játékát, hiszen két koros (el voltak maszkolva) és igen erős valós egyéniséget kellett megszemélyesíteniük. Asbæk valószínű hetekig gyakorolhatta Spies szemöldök tic-jét és jellegzetes menését. Bro-t most is megtalálta az agilis politizáló szerep, amelyet most is teljes átéléssel adott.

A film különös életrajzi élmény, csak a rendezői munkássággal való összeegyeztetéssel vannak problémáim. Nem tudom, hogy ez most valami rendkívüli izé, vagy Boe elindult egy másik úton. Azt gondolom, hogy Boe már megtalálta az útját, amelyből még mindig számos elágazás lenne. Nem látnám értelmét annak, hogy a mediokrácia útjára lépjen.

6/10