Amikor vége van valaminek, általában az ember nem mutat közönyt, hanem ha félve ugyan, de kíváncsi arra, hogyan is alakul a jövője. Nem tudom miért, talán azért mert már második hete megy a nihil, de én egy pici izgalmat sem érzek, még az sem zavar, hogy a hónapok alatt fenntartott bizonytalanság sem vált kristály tisztává az év végére. Szóval még az is lehet, hogy jövőre tovább pihenek a kelleténél, bár ezt nem gondolnám. A városi legendák által felvázolt jövőkép azonban cseppet sem biztató, úgyhogy a közönycsapdámat most kezdem megérteni. Nem mondom, hogy nem teszek az ellen, hogy ne sodródjak az árral, de egyenlőre mégis ez történik és nem látom, hogy ezidáig kapálózásaimnak volt e valami értelme. Szóval így vagy úgy de mégis változás van folyamatban, amelyet gyűlölök mert megöli a harmóniát amelyet én sokra tartok. Itt a kérdés az, hogy a fejem fölött változnak a dolgok, vagy én változtatom ezeket. Nem vagyok a predesztináció híve abban a viszonylatban, hogy ne számítanának a cselekedeteink, a döntéseink az életben. Másrészről meg hiszem, hogy van egy általános rendezőelv amely ad egy determinisztikus "sorsfonalat". Szóval a döntések határozzák meg az utat, még akkor is ha valaki úgy dönt, hogy hagyja magát sodródni. Itt az a baj, hogy semmi hangulatom momentán ilyenekkel szembe nézni, de ha nem teszek semmit is szembe nézek vele. Legjobb lett volna struccnak születni!!
Ezt az érzést ismerem, mert én is hasonló szituációban tengődök most. Kivárok, hátha megfontoltnak tűnök. :D
VálaszTörlésAz igazság az, hogy nálam a kivárás már nem vezet eredményre, muszáj lesz érdekeimet képviselni, különben a levét iszom meg az elkövetkező időszakban. A jó hír az, hogy nem kellett "kényszer pihenőre" menjek, de nem jó irányba kavarodnak a bürokratikus örvények. Ha őszinte vagyok magammal akkor az a legjobb ha kilépek belőle, de még nem most van itt az ideje.....de közben dolgozni lehet rajta.
VálaszTörlés