Bárcsak nyitottabb lennék mostanság! Hallanom kellene az albumot! Miért is szeretem én a modoros előadókat?
2015. október 27., kedd
2015. október 24., szombat
2015. október 22., csütörtök
Kneebody & Daedelus - Drum Battle
Ha valaki azt hinné nincs élet Thundercat vagy Kamasi Washington, vagy akár a Jaga Jazzist után az téved! Jesszus mekkora év ez Jazz-ben!
2015. október 21., szerda
2015. október 20., kedd
2015. október 19., hétfő
Susanne Sundfør - Accelerate video
El is felejtettem, hogy ezt mennyire rongyosra hallgattam. Ideje volt a video-nak!
2015. október 13., kedd
Deerhunter - Living My Life video
2015. október 12., hétfő
Best albums 1994
Dj Cam – Underground Vibes
Dj Krush - Strictly Turntablized
Portishead – Dummy
Massive Attack – Protection
Orbital – Snivilisation
The Future Sound Of London – Lifeforms
Biosphere – Patashnik
The Orb - Pomme Fritz
The Prodigy – Music For The Jilted Generation
Skylab - #1
Autechre – Amber
Tori Amos – Under The Pink
The Beastie Boys – Ill Communication
Kristin Hersh – Hips And Makers
Madonna – Bedtimes Stories
Aphex Twin - Selected Ambient Works Volume II.
Wagon Christ - Throbbing Pouch
Jamiroquai - The Return of the Space Cowboy
The Cranberries - No
Need To Argue
Oasis - Definitely
Maybe
Sheryl Crow - Tuesday
Night Music Club
Global Communication - 76:14
Primal Scream - Give Out But Don't Give Up
Everything But The Girl – Amplified Heart
Hatalmas albumok voltak ezek mind!! Irtó sok klasszikus termelődött ki ebben az évben, és stílustól függetlenül mind meghatározó lenyomatai a kornak. Elég csak az éppen pislákoló brit pop-ra (Oasis) gondolni, vagy az éppen egyre népszerűbb acid jazz-ra (Jamiroquai). Ezekre visszagondolva látom, hogy azóta mennyi mindenre hatással voltak.
Az elektronikus zenei ízlésem is fürdőzött ekkor a jobbnál jobb megjelenésekben. A FSOL egyik legjobb lemeze is ekkor jött ki, a maga monumentalitásával. Bevallom akkor nem is nagyon tetszett (mert inkább raver-kedtem akkortájt), de rá két-három évre beért nálam, és azóta is az egyik személyes kedvencem. Azt sajnálom, hogy Orbital-t album szinten nem hallgattam akkor, mert ez valószínű kenterbe verte volna az akkori Prodigy mániámat. Na ez nem jelenti azt, hogy a Jilted nem személyes kedvenc. Eklektikusságuk ezzel az albummal kezdett kibontakozni, mégis erős volt továbbra is a rave hatása rajta. Kitűnő egyensúly jellemzi, és valami eszméletlen vagányság.
Dalszerző előadói fronton a legerősebb lemezeket Kristin Hersh és Tori Amos tette le az asztalra. Mindkettő klasszikus, a diszkográfiájukban bizony viszonyítási alapként szoktuk tekinteni őket. Amos a Pink-el elment egy sokkal intimebb irányba, de azért nem tért el teljesen az Earthquakes zenei világától. A Pink ennek ellenére bizony több ponton már kamara pop-ként hatott, elég csak a monumentális Yes Anastasia-ra gondolni. Hersh-nek pedig ez volt az első szólóanyaga, amely igen erős kezdés volt. A helyzet iróniája, hogy ő ezt több alkalommal is képes volt megugrani. Annyira a Bedtime Stories-ért anno nem voltam odáig Madonna-tól. Idő kellett hozzá, és néhány megaciki album, hogy megkedveljem.
A legnagyobb durranás ebben az évben a trip-hop térnyerése volt. Noha én akkor csak a Massive Attack-et ismertem, de nekem ez akkor pont elég volt. A Protection-t rongyosra hallgattuk, noha közel sem volt egy tökéletes lemez. Az idő klasszikussá tette ezt is, és rá kellett jönni, hogy kellettek ekkor a gyenge pontok, hogy később hatalmasabb legyen a kiteljesedés. Mindenesetre ez az album kevésbé volt már hip-hop. A dub, a hip-hop, a jazz, és szimfonikus hatások egyvelege. Később, amikor elkezdtem a trip-hop-pal jobban megismerkedni, akkor sajnáltam már, hogy kimaradt akkor a Dummy, és a Strictly Turntablized. A Portishead és Dj Krush, de még a Skylab is másképpen fogta meg a műfajt, sokkal nyersebben és velőig hatolóbban. Dj Cam pedig már ekkor a jazz oldalt nyomatta, a trip-hop egy újabb arcát hangsúlyozva. Ezek az albumok mind klasszikusok, egymásra is rengeteget hatottak, ami rögtön tetten érhető, ha meghallgatjuk őket. Akárcsak a ritmusok, amelyeket később felfedezhetünk több zenekar, vagy előadó dalában.
2015. október 7., szerda
Choir Of Young Believers - Jeg Ser Dig
Egy cseppet sem vagyok elfogult a nyelv miatt, de ez akkor is nagyon jól szól így együtt. Egy kicsit elment a banda amolyan elektronikusabb indie irányba, de bejövős. Thomas Vinterberg Submarino-ja óta bírom őket, abban veszett hatásos volt a zenéjük!!
2015. október 6., kedd
Tudom én, hogy elmaradok, de mostanában az "élet" kivesz belőlem mindent. Hogy mi történik velem, ahhoz egy hosszabb bejegyzés kellene, de egyenlőre legyen elég a kiakadásom. A f..szom is kivan a budapesti albérlet piaccal. Ennyi aljas, gerinctelen haszonlesőt a világban nem láttam eddig. Rá kell jöjjek, milyen határtalan naivitásban tudom élni életemet, nem hiába, mindig is a bölcsész dolgok álltak hozzám közelebb. Jelen esetben ez úgy fordítható le, hogy balfaszság, ami engem ebben a témakörben a leginkább jellemez. Kiakasztó, hogy milyen minőséget milyen áron akarnak elsózni, és az is kiakasztó, hogy a sok hülye mint a veszett hiéna veti rá magát, és még a megállapodást is felrúgják néhány ezer forint ráígérés után. Undorító!!! Kell ez nekem? Szar ezt mondani, de a régi életemet akarom!!! (vagy azt azért mégse, vagy mégis?)
2015. október 1., csütörtök
Beach House - Depression Cherry
Valahogy a fene nagy hype elkerülte ezt a lemezt, ami azért valljuk be pozitívum az ilyen magunkfajta álsznob ínyenceknek. Aztán az is igaz, hogy nagyon sokan dicsőítik, újra mesterdarabként illetik ezt a lemezt. Nem igazán akartam vele foglalkozni, de csak azért is leírom az ellenkezőjét.
A Beach House véleményem szerint az a zenekar, akinek a lemezeit sokszor kell meghallgatni, hogy kinyíljanak. Egyik lemezük sem működött impulzusra, de a kitartás eddig mindig meghálálta a dolgot. A legutóbbi két lemezüket tartom egyértelmű csúcspontnak, valahogy a korai minimál korszakkal nem tudtam mit kezdeni. Újabban sajnos úgy működöm, hogy ha nem kapok elég ingert, magam leszek ingerült, úgyhogy a mai minimál zenék lassan bizony az őrületbe kergetnek. Erre jön ez, és megpróbál visszatekinteni arra a korszakra, ráadásul a kevésbé minimál albumjaik hangzásvilágát egy az egyben átveszi. Ez ütötte ki nálam első hallgatásra a biztosítékot olyannyira, hogy be se húztam egy hétig a winamp-ba. Aztán persze beláttam, miként is szokott működni egy Beach House lemez, és szépen ízlelgettem, szinte minden nap meghallgattam. Borítékolható volt, hogy előbb utóbb elkap a feeling, és végül is volt egy pont, amikor megállapítottam, hogy alakul ez. Valahogy megbocsájthatónak éreztem az önismétlést, mert kezdtek a dallamok megragadni. És itt valahol elveszett ez a történet. Sokadik hallgatásra már szinte megerőszakolt az élmény, és be kellett látnom, hogy ez a zenekar is kezd kifogyni a szuflából. Ez a fajta irányváltás valószínűsíthetően nem tudatos, inkább érzem már
ezt annak, hogy kifogytak az ötletekből és végre megcsinálták a "beérős"
lemezt, amely nem baj, mert azt csinálják amihez értenek. Azonban ez most nem jól sült el, mert teljesen ötlettelen és önismétlő az anyag. Ráadásul az elementáris erő hiányzik a legtöbb dalból, annyira erőtlenek, hogy semmilyen élményt nem okoz. Ez az erőtlenség pedig unalmat vált ki. A helyzetet nehezíti, hogy strukturálatlanok a dalok is, és nincs semmilyen ívük, kettő kivételtől eltekintve (Sparks, PPP). Végig egy témát ismételgetnek, nincsen semmilyen kiteljesedés, csak a tömény középszerűség. Annyira persze vagyok objektív, hogy ezt a negatív indulatot tudom kötni ahhoz a hozzáállásomhoz, amely a minimál zenéket illeti manapság. Számomra ez túlságosan lecsupaszított, puritán, ahhoz pedig markáns egyediséggel kell rendelkezni, hogy a minimál maszlagon keresztül is átütő hatással legyen (csak nem egy Sufjan Stevens, na).
Nem tisztem tovább szekálni az anyagot, de meg kell állapítsam, hogy a Beach House egyre inkább nem az én világom.
5/10
....már most látom, hogy a Twin Peaks folytatást is rühelleni fogom :)...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)