Welp / Cub

Jonas Govaerts belga rendezőről ezidáig nem nagyon hallottam, pedig elég komoly rövidfilmes múltja van. A Welp az első játékfilmje, és lévén horrorról van szó, nagy fába vágta a fejszéjét. Goaverst hiába van fizikailag közel a franciákhoz, ezen a filmen nem nagyon érződik a francia hatás, sőt tulajdonképpen elég nemzetközi alkotás ez, inkább hajaz az amerikai "független" horrorokhoz. Nem baj ez, mert alapvetően rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy gondolkoztat, de dramaturgiailag sajnos nem tud elszakadni a sémáktól. Helyesebben pont annyira szakad el, mint az említett amerikai fajták. Éppen ezért nem találni a film mögött egyedi stílust, vagy rendezői világlátást, de ez azért megbocsájtható egy első filmnél. 

Ehelyett viszont teremt egy elég feszült atmoszférát, amelyet egyrészt az ismeretlen vadon indukál, másrészt pedig maga az alaptörténet. A főszereplő gyermek, valamint a táborozó gyermekek kiszolgáltatottsága, és végeredményben kálváriája az ember legősibb ösztönére hat, mégpedig a gondoskodási ösztönre. 

Ebből adódóan hatalmas feszültségeket kelt a mozi, mégsem engedi ezeket a felszínre jutni, éppen ezért a mellkasra ül nagyon a történet. Nagyon hosszú az előkészítés, és kevés az a cselekmény, amelyben a feszültség oldódni tudna. Kevés a klasszikus üldözős és vérengzős jelenet, kevés időt hagytak neki, vagy pedig tudatosan ezt a felépítést szánták a filmnek. A vége felé válik világossá, hogy egy kapcsolati kötelék kialakulásának vagyunk szemtanúi, de ez sem nagyon hatja meg az embert, mert nincs benne emocionális töltet, nincs megfelelően előkészítve.

Ami viszont meglepő, hogy a gyermekszínészek nagyon természetesen játszanak. Nincs megjátszás, pont úgy működnek, mint a cserkész táborozók. Klikkek vannak, ha kell összetartanak, illetve szekálják is egymást az adott esetben. Főhősünk természetesen peremhelyzetben van, amire ő nagyívben tesz, pont úgy ahogy a hús-vér társadalmi beilleszkedési zavarral küzdő gyermekek. Ezzel szemben a felnőttek karakterei elég sematikusak, a carpe diem és a negatív tulajdonságaik szinte jelzik, hogy hullaniuk kell.

Ami miatt mégsem írnám le teljesen ezt a filmet az, hogy a gyermekkori magatartászavart elég objektívan mutatja be. A deviáns gyermek mindenáron próbál kötődni, és végtére is ez lesz a veszte. Ha ebben a gondolatmenetben tekintünk a filmre akkor jól működik, csak az kár, hogy eszközhasználatban nem törekedett az egyediségre.

6/10