The Prodigy - The Day is My Enemy

Valahogy úgy alakult, hogy viszonylag korán lecsengett nálam a The Prodigy láz. A Fat of the Land volt az utolsó albumuk, amelyért még Isten igazából rajongtam. Ez nem most volt, talán 1998-ban. Ami engem illet, a személyes kedvencem az 1992-es Experience és a két évvel későbbi Music for the Jilted Generation. Számomra a The Prodigy inkább amolyan rave ikon féle, amelyből rengeteg korabeli formáció merített. Aztán persze kiderült, hogy a bandán belül is rengeteg fajta ízlés találkozik, az 1998-as anyag komplexitása már reprezentálta is azt. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy kevés az a zenekar, akinek szinte minden szubkulturából van rajongója. Ugyanúgy hallgat Prodigy-t a raver, a rocker, vagy éppen a hip-hop-ot hallgató. Számomra a The Prodigy tehát kultzenekar, ezért is fáj, hogy rég elvesztettem őket.

A The Day Is My Enemy esetében sem tudom azt mondani, hogy újra meggyőztek. Azt érzem, hogy ez már a harmadik album, amelyen sikertelenül idézik meg kultusz nagyságukat. A hangzást ezúttal old school-osra vették, ám az is tény, hogy stílusra igen csak változatos az album. Azonban nem jóízű retro amit hallunk, hanem nosztalgia. A zenekar beragadt a kilencvenes évek hangzásvilágába. Ez a hangzás egy cseppet sincs újraértelmezve, ismerősen hat, de azért mert már hallotuk. Számomra a régi szép idők olcsó nosztalgiájának tűnik, és egy cseppet sem érzem vagánynak már, hanem inkább kínosnak. Sokat gondolkoztam az album létjogosultságáról. Ez egy album a rajongók szomjának oltására? Ez egy album, amellyel lenyomhatják az aktuális fesztivál időszakot. Más lehetőség sajnos nem jut eszembe, mert a zenekar már nem is egy helyben toporog, hanem jelen kiadványukkal egyenesen saját ikonságukat rombolják földig. Pedig tisztelegni is lehetett volna előtte, akár úgy is, hogy csinálnak egy retro lemezt. Arra jutottam végül, hogy mégis csak magamévá teszem azt a gondolatot, hogy ez egy fesztivállemez. Minden egyes dal erre van kitalálva, minden egyes dal felpörög és mindegyik őrült a maga módján. Ezekkel valóban lenyomható egy szezon, és az is valószínű, hogy akkor és ott értő közönséget talál. Azonban ez az anyag nem időtlen, tehát akkor és ott működik. Azonban ha nem csak egy álsznob fanyalgó van a közönség soraiban, akkor ez az album a felejtésre kárhozódik, mert ezek az állatok inkább vágyják meghallgatni az Out of Space-t, a No Good-ot vagy a Poison-t, mint a Medicine-t vagy az Ibiza-t.

3/10