Jason Chung aka Nosaj Thing két éve örvendeztetett meg minket a Home című lemezzel. 2013-ban ez egy igazi csúcs lemez volt, legfőképpen azért tetszett, mert egyfajta ars poetica-nak lehetett értelmezni: igazi szürkületes nagyvárosi zene, optimista kicsengéssel, frankó dallamokkal, no ez Nosaj Thing. Azt sem lehet lemosni róla, hogy vonzódik a science fiction-höz, vagy legalábbis földöntúli dimenziókba kerülünk, egy ugrással már a hiperteret szántjuk. Ehhez az élményhez pedig jócskán hozzájárult az a velőt rázó elnyújtott szinti hang, amely mindig a háttérből tör elő, na ez is a sajátja, ezért is szeretjük.
A Fated viszont eltávolodik attól a biztonsági zónától, amelyet a Home képvisel. Chung a 2009-es Drift-el egy külön univerzumot teremtett, amelyet a Home-mal tökéletesített. A Fated azonban nem teljesen akarja az elődök útját járni. Ezzel nem azt mondom, hogy ez a zene nem földöntúli, és azt sem mondom, hogy a nagyvárosi keretet pastoral-ra cserélte. Erről nincs szó, továbbra is azt szeretné Chung barátunk, hogy egy zajoktól mentes szegregált térben a chill nyugalmát élvezzük. A küldetés ugyanaz és az eszközök lettek mások. Pont emiatt más, jobban mondva felemás a Fated. Eddig is minimál volt a hangzás, de a Fated ebben kenterbe veri az elődöket. Semmi sincs túlbonyolítva, aminek meg van a maga hangulata, a dallamok most is nagyszerűek, azonnal az ember fejében ragadnak. A ritmusképletek azonban véleményem szerint többnyire túlzottan is leegyszerűsítettek. Chung zenéje mindig is a hip-hop-ból táplálkozott, de arra mindig is nagy figyelmet fordított, hogy azokra megannyi réteg épüljön. Ez a dolog a Fated-en nem mindig jön össze. A ritmusok sokszor nyersek maradnak, és nem sok variáció van bennük. Vannak track-ek (Sci, Realize, Varius, UV3, Let You) amelyek nem többek egy hip-hop dalnál, kevés a hozzávaló és nem váltja ki a Nosaj Thing hatást. Ennek az egyszerűségnek is meg van persze a szépsége, mert az album egyébként hallgattatja magát, csak ott van a kontraszt, a múlt hozadéka, amely szintén képviselteti magát a lemezen. Vannak track-ek (Watch, Medic, Erase, Light #5) amelyek pedig minden apró részletében kidolgozottak és inkább illenek az előző két album hangulatához. Éppen ezért érzem ezt a lemezt felemásnak, ott van egyfajta újító szándék kvázi hiper minimál absztrakt hip-hop vonal felé történő elmozdulás, ugyanakkor biztonsági játék gyanánt ott van (szerencsére), amihez a legjobban ért, ez egyszerre sajnálatos és üdvözlendő. Sajnálatos azért mert pont az a legjobb ami már ismerős, és üdvözlendő azért mert így legalább kapunk egy jó albumot és az átlagosság valamint a szerintem félrement kísérleti szándéktól mentik meg a lemezt.
Tulajdonképpen az ég egy adta világon semmi gond nincs ezzel a lemezzel, behúz, sokszor pörög, de ennyi. Ez így akár kevés is lehet egy majdnem tökéletes Home után. Én mégis úgy fogalmaznék, hogy Chung nem tud rossz lemezt készíteni, a Fated valahol ezt bizonyítja. Erre a következtetésre a záró 2K alapján jutottam: zseniálisan el van benne bújtatva a tipikus szinti nyújtás a háttérben, a kvázi megújulást reprezentálva. A Fated egy jó de nem tökéletes lemez.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése