Eléggé készen vagyok mostanában. Nemrég nyeltem be valami bacit , amely fizikálisan is bizonyítja, milyen fájó is tud lenni az élet. Amióta bevállaltam egy másik állást is, folyamatosan szippant lefelé a mélység, a folyamatos dementálódás, és a lassan neurózisba kiteljesedő szorongás. Jogosan tettem fel a kérdést, hogy kell e ez nekem. Miután a testem is felmondta a szolgálatot és halál bacisan napok óta csak fetrengek, rá kell jöjjek semmi értelme azt erőltetni, ami nem megy. Az elején is tudtam, hogy nehéz dió dilisekkel kínlódni, de azt egy percig sem gondoltam, hogy érzékeny lelkecském nem bírja a gyűrődést. Egyébként meg azt is bevallom, hogy a tehetetlenség miatti frusztráció, a megtervezhetetlenség, és a folyamatos fenyegetések végképp kiütötték a biztosítékot. Így aztán még mielőtt én is megjárom a pszichiátriát, jobbnak láttam bedobni a törölközőt, igaz írásban még csak a jövő héten teszem meg. Szóval a világ nem dől össze, mert egyébként jóval komfortosabb kliensekkel dolgozom, de azt sem gondoltam soha, hogy ennyire fogok újra vágyni rá, hogy ezerrel csak egy dologra koncentrálhassak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése