Az igazság az, hogy rettentően vegyes érzések fogtak el, amikor először meghallgattam ezt az albumot. Vegyesek mert imádtam az éteri hangfekvést, az álmodozós hangulatot, és a 60-as éveket, ugyanakkor szkepticizmussal töltött el, hogy ez úgy szól mintha Tame Impala lenne. Aztán többszöri hallgatás után ez a negatív gát már kezdett oldódni, de miért is? Szóval adott Melody Prochet francia dalszerző énekesnő, az ő angyalian bájos túlvilági hangjával. Ez tulajdonképpen az ő szóló projektje, egyébiránt a My Bee's Garden énekesnője. A másik összetevő pedig Kevin Parker, a Tame Impala frontembere, aki a zenei hatásokért felel. Ugyan nem tudom Prochet kisasszony zenekara milyen zenét játszott, de jelen esetben a produkcióra erősen rányomja a bélyegét Parker hatása. Ennek ellenére alapvetően mégsem a rock zene felől közelít az album. Ha az összhatást jellemezni akarnám, azt mondanám, hogy a 60-as évek popvilágát megidéző dream pop-ot hallgatunk, amely kémhatását tekintve igen savas. A pszichedelia, a savas effektezés, a 60-as évek életérzés a dream pop-pal elegyedve, egyértelmű varázsgomba feelinget kölcsönöz a produkciónak, és Melody hangja tökéletesen passzol hozzá. Az album egyenletes színvonalú, ezen kívül még változatos is. Érdekes, hogy többszöri meghallgatásra el lehet vonatkoztatni az Impalás hatástól, márcsak azért is mert itt- ott inkább Chemical Brothers-Gallagher fedezhető fel, az utolsó track tiszta Let Forever Be. A Cyrstallized-ot dinamizmusa, agyon savazása miatt, a Some Time Alone, Alone-t pszicedelikus rock szerű hangzása miatt, a Quand Vas Tu Rentre-t kísérleties dream pop-ja miatt lehet nagyon szeretni, de kiemelkedő még a You Won't Be Missing the Part of Me savas chill-je miatt. Egy profin összerakott produkció ez, csak azt nem tudni, hogy ebben hol is van Melody Prochet maga, és talán ez az egy negatívum amit az albummal kapcsolatban meg tudok említeni. Kezdésnek viszont igen erős.
7,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése