Végre megjött a drága. Szerencsére már a negyedik munkanapon megérkezett, és hát nincs más hátra, mint tesztelni az édest. Viselve fogja megmutatni az igazi arcát, most elég legyen annyi, hogy ebben is van levendula, méghozzá a szívjegyben. Még ugyan nem éreztem ki belőle, de majd idővel összeáll a kép. Igazi téli illatnak ígérkezik. Fogok róla írni.
Nekem brutálisan bevált az új DIESEL. Ilyen parfümöm nem volt még, amit már napok óta használok, és még mindig egész nap érzem magam, és még az esti zuhanyzás után. Ez a parfüm levakarhatalan szerencsére. Bárcsak mind ilyen lenne. A többi parfümömet 10 perc után nem érzem már.
VálaszTörlésAkkor most találtad meg azt a típusú illatot, amely jól működik a bőröddel. Nézd meg milyen illat és jegyezd meg, aztán ezekből próbálj! Rajtam inkább a fás illatok párolognak jobban. Állítólag ez is tartós, de igazi tesztre még nem került sor. Nekem egyébként a Paco Rabanne Invictus-om olyan, hogy még a hajmosás után is párolog a fejemről, de az tavasz-őszi.
VálaszTörlés