Når dyrene drømmer / When animals dream

A fene se érti mit esznek a kritikusok ezen a filmen, napirendre még most sem tértem a 15 jelölés és az 5 elnyert díj miatt. Kétségkívül vannak erényei a filmnek, de számomra azok nem ütik meg azt a mércét, hogy ez a film hivatkozási alap legyen. Létezik az, hogy sokan bedőltek a művészieskedés látszatának? 

Számomra nem jön le ez művészfilmnek. A vicces az, hogy igazából közönségfilmnek sem, akkor már inkább közelebb áll az előző kategóriához. Nagyjából az a baj vele, hogy nincs mögöttes tartalom, a sejtelmes körítés ugyan utalna valamire, de végül is profánná válik. A műfaji (horror) direktség azonban nem csúcsosodik izgalomban, tehát így messze áll egy közönség barát horrorfilmtől. 

Úgy érzem ez az elmulasztott lehetőségek minta filmje. Lehetett volna valami trier-i Antikrisztus mechanizmusra épülő art-horror belőle. Ehhez tulajdonképpen minden adott volt. Elszigetelt falu kis közössége, valamilyen titokkal a háttérben. Emellett pedig ott van egyfajta fizikai átalakulás szerűség, amelyet ha leképeztek volna pszichológiai síkra, akkor egy kitűnő a-ból a b-be tartó történetet kaptunk volna. Azonban végül nem fektettek hangsúlyt a személyiség változására, hozzá teszem igazából nem is lehetett, hiszen a szereplőket nem igazán ismertetik meg velünk. Ehelyett egy hatásvadász technikát alkalmaztak az alkotók, mégpedig a kiközösített és egy "átlagpolgár" közötti szerelmi szál felhasználását valamiféle szimpátia kialakítására. Ezzel kvázi beállhatna az újfajta divathóbortos filmek táborába (szerelmes vámpírok meg miegymás), de ahhoz is kellett volna egy tisztességesen megírt forgatókönyv. 

Visszatérek arra a problémámra, hogy így még mainstream se tud lenni. Ugyanakkor a film második fele profánul az arcunkba csapja a vérengzést, de mintha ott is valami fékmechanizmus működne, hogy azért mégiscsak így illik egy művészfilm esetében. Ha ezt kajálta be a kritika, akkor csak gratulálni tudok. Pedig a fényképezés gyönyörű, akárcsak a zene, amely az elején egy igazi komfort hangulatot teremt az emberben. A hangulatteremtés az egyedüli profizmus ebben a filmben, de történet híján ez sem marad emlékezetes. Jonas Alexander Arnby rendezőnek ez az első filmje, eddig csak rövideket rendezett, amely érezhető ezen az alkotáson. A rövid filmeknél maga a hangulat a meghatározó, de egy nagyjátékfilmnél ez édeskevés. Lars Mikkelsen (Szerelem magyarázat nélkül, 2001) és Sonja Richter (Nyomtalanul, 2014) remek színészek, de karakterük egy cseppet sem volt kidolgozott, olyan érzésem volt mintha valamilyen sorozat szerepecskét alakítottak volna. Jakob Ofterbo-t (Kon-Tiki, 2012) szerencsére mindig örömmel nézem, mert legalább esztétikailag kielégíti az ízlésemet. Ellenben újszerűnek hatott Sonia Suhl a főszerepben, tekintetével teljesen a végéig elhitette velem, hogy ebben a filmben több lesz.

Egyszer nézésnek talán elmegy, de jóval többet gondoltam erről a filmről.

5/10