Long long way

Nem szeretem azokat az időszakokat amikor nem tudok mit tenni, csak várom a sült galambot. Úgy értem amikor a helyzet olyan, hogy ezt kell tenni. Csinálnám én, de vannak tényezők amelyekhez alkalmazkodni kell. Na ez van már második hónapja és elég erősen frusztrálódom. Azt érzem, hogy átmeneti időszakot élek, és a változás első lépcsője is olyan nehezen megléphető. Ha őszinte akarok lenni, annak is csak félig fogok örülni, ha a mozgó lépcső zárja felold, mert egy nagyon kellemes emléket kell majd akkor elengednem. A döntés végül is meg van már, el kell engednem annak minden szépségével, mert könnyebb lesz az életem. Csak azt nem tudom hova fogok visszavonulni, ha elegem lesz a nyüzsiből, hogyan fogok feltöltődni, mi fogja pótolni a természet végtelen nyugalmát. Gondolom semmi, másképp és máshogyan kell ezeket az élményeket megélnem. A megválás időpontja azonban nem rajtam múlik és ez a rétestészta nyújtás erősen az idegeimre megy. És meg vagyok győződve, hogy ez egy hosszú útnak indulás első lépcsője lesz. Na ettől a tudattól meg teljesen beparázok, de változni kell basszus itt az ideje!