Itt van ez a csoda Svédországból, amelynek a nevét szerintem érdemes lesz megjegyezni mivel ezzel a debütáló EP-vel igencsak erős kezdésnek lehetünk fültanúi. Ugyan a svéd triónak már tavaly novemberben megjelent egy bemutatkozó video-ja a Hunt dalból, de csak szép lassan kezdték csepegtetni a dalokat. Májusban felkerült a Battles is, illetve ebből a dalból is készült video. Aztán jöttek remix-ek, majd az elmúlt hónapban illetve a megjelenés napján (november 17) vált teljessé a kép. Végül négy dal került a lemezre, a Wolfhour csak a megjelenés napján vált elérhetővé.
A DNKL hangulatvilága eléggé az urbánus éjszakát idézi, sejtető, misztikus, túlvilági, pont ahogy a címéből is sejthető. Erőssége leginkább ebben a hangulatban rejlik, rideg de mégis bársonyosan simogató ahogyan ez az éjszakai feeling körülöleli az embert. A hangulati erősség szinte meghatározza, hogy a dalok igen hasonlóak, de ez egy cseppet sem zavaró illetve négy dal esetén nem is elvárás a heterogenitás. Természetesen vannak nüansznyi különbségek amelyek színt visznek az egészbe, ettől függetlenül a hangulati egység viszi a hátán az albumot. Van itt szintipop, trip-hop, talán az idm címkét is rá lehetne sütni. Ami miatt mégis talán más az átlagosnál, hogy a ritmusokat a maguk old-school jellegénél fogják meg. Érzem rajta street feelinget, rengeteg az organikusra fókuszáló dobképlet, amely kitűnően simul ebbe az andalítóan melankólikus dallamvilágba. A kettő nem üt el, hanem meghatározza ennek a zenének a fluiditását.
A négy dalhoz négy remix készült. Jómagam nem rajongok a remix-ekért, azért pedig pláne nem, ha azokat egy kiadványhoz odabiggyesztik. Itt ez történt, de meglepetésemre a remix-ek is élhetnének külön életet. No nem úgy, hogy az eredetire rá sem lehet ismerni, erről ugyanis szó nincs. Minden dal maradt helye-közel eredeti struktúrában, de a készítő egyénisége eszméletlenül érződik minden egyes darabon. Különösen jól sikerült a Keep Shelly in Athens Hunt remixe. Kitűnően hozza azt az egzotikus lounge hangulatot amiért őket szeretjük, ugyanakkor egy cseppet sem üt el a Hunt kriptikus vonulatától. Úgy látom nem viselte meg a zenekart az énekesnő váltás. A Wolfhour Sunglitters remix-e a maga szétrángatott ütemeivel szintén meggyőző alkotás.
Összességében kezdem érezni mi is ez a DNKL feeling. Kellemesen elvont, merengős, nagyvárosi zene erős hangulati egységben. Teljesen nem tiszta még a kép, de ez még az első EP. Albumnyit ezekből nem tudom hogyan fogadnék, de gyanítom lehet több még a tarsolyukban. Így belegondolva a belassult Phantogram élményét nyújtja, amely cseppet sem baj. Lehetne több még ezekből a jófajta zenékből.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése