Erre a visszatérésre igen kevesen gondoltak, bevallom igazán én sem. Szeptemberben a semmiből bejelentére került, hogy megjelenik végre a harmadik album. Nyolc évi kihagyás után történt ez meg, ráadásul úgy, hogy az egyébként 2006-ban megjelenő 9 című albuma igen megosztó lett, és a kritika sem magasztalta az egekig. Nyilván nem ismételte meg a 2002-es O receptjét, de hát ez így van jól. Titkon mindenki remélte, hogy visszatér a debütáló album hangzásvilágához és azt hiszem ha nem is teljes egészében, de ez a kívánság teljesült.
A My Favourite Faded Fantasy több egy átlagos "singer-songwriter" (az ő esetében ugye a "trubadúr a gitárjával" képpel festhető le a helyzet) megnyilvánulástól. Az életművet tekintve pedig több az O receptjének újrahasznosításától.
Ennyire elementárisan kevesen tudnak érzéseket közölni mint Rice. Minden egyes hang csordultig van érzelmekkel, és az ő esetében nagyon kevés múlik a technikai megoldásokon, már ami a zenét illeti. Nem ezen keresztül akar hatást kiváltani. Ez az album pedig igencsak depresszív, keserédes melankóliában verhetetlen az ez évi termésből, és alapvetően ez különbözteti meg az első albumtól. Azt tudni kell, hogy Rice a fájdalmat és a gyönyörűséget úgy szövi egybe, ahogy senki más, és ezen az albumon ez még inkább igaz. Az egész a szerelem és az elvesztés körül forog, és az ember szívét csak úgy facsargatja azokkal a csodálatos dallamokkal, a kiteljesedő zenekari betétekkel és a velőt rázó dalszövegekkel. Az egész egy képzeletbeli megválaszolatlan levél egykori zenésztársához és szerelméhez Lisa Hannigan-hez, az ő elvesztését gyászoljuk minden egyes dal minden egyes percében. A "mi lehetett volna" végig kísérti a lemezt, de szerencsére nem mellkasra ülős hangulat teremtődik, hiszen Rice teret ad a levezetéshez. A legtöbb dal a lemezen ugyanis a szokásos folk-os-gitáros minimalizmussal kezdődik, gyökerében már itt is szinte érződik a kiteljesedés tehát felfokozza az embert. Majd egy meghatározott ponton (a dalszövegben természetesen kritikusan a vélelmezett lényegnél) kinyílik a dal, amelyben nagy szerepet játszanak a gitár és a zongora mellett a vonósok is.
Mindemellett ez az egyensúly albuma. A fájdalom és a szépség szétválaszthatatlan egységet képez. Emellett a halk és a hangosabb pillanatok aránya is tökéletes egyensúlyban van. A nyersség és az intimitás is egyszerre jelen van, mégsem a kontraszt, hanem inkább az egység érződik. Az album a maga szentimentalizmusával pedig azt bizonyítja, hogy Rice férfiként igen is megéli érzelmeit és ezt nem rejti véka alá, ami bátorságát tükrözi. Azontúl pedig "dünnyögő" stílusán is többször felül tud kerekedni, így tapasztaljuk mi is képes kijönni a torkán.
Az album nyolc dalból áll, amelyek között igen erős a koherencia. Végre valahára vannak még akik jó albumokat tudnak írni. Szerkezetileg a címadó My Favourite Faded Fantasy, illetve az azt követő It Takes a Lot to Know a Man és a záró Long Long Way a legkomplexebb dalok. Az első a melankóliát szétromboló rock-os pillanatok miatt, a második a közhelyes refrént patetikusságba fokozó nagyzenekari kiteljesedés miatt, és a záró darab pedig a post-rock himnuszos befejezés miatt. Említettem, hogy Rice-nak nincs szüksége zenei játszadozásra annyira elementáris előadásmódja. Ettől függetlenül ez az album zeneileg is játékos a maga folk-os határain belül. A post-rock beemelése érdekes húzás volt tőle, megbújva a háttérben mégis valami különös emelkedettséget indukál (ha jól tudom sok időt töltött Izlandon és ez igencsak érződik a zenén).
Ezek mind-mind többnyire észérvek, de igazából nem is ezek miatt működik nagyon jól az album. Van az úgy, amikor az ember másra sem vágyik csak arra, hogy hagyják békén. Amikor végre magamra zártam az ajtót, megittam egy pohár finom vörösbort olyan jó érzés végig bőgni a Colour Me In-t vagy a The Greatest Bastard-ot. Kihozza az emberből a szentimentalizmust, arra késztet, hogy újra megéld a szép pillanatokat és a fájdalmas veszteségeket. Elhiszem, hogy ugyanazt gondolja, amit én gondolok, ugyanazt érzi amit én érzek. Na ez ennek az albumnak a legnagyobb erénye.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése