2014. május 12., hétfő

Evian Christ - Waterfall

Egy 2012-es EP-vel (Kings and Them), és egy tavalyi mixtape-el (Duga3) a háta mögött ez a fiatal fiúcska tovább kísérletezik az elektronikus zene háza táján. Kísérletező kedve kiapadhatatlan, amelyet a mostani Waterfall EP is bizonyít. Ugyan az album formátummal nem nagyon barátkozik, de azt gondolom talán jól is van ez így, hiszen ebben a hosszúságban ideális az értő füleknek ez a zene. Ugyan a Kings and Them hivatalosan EP volt, de hosszúságában mégis túl lett gondolva, így a végére az ember kiégett a megannyi érdekes zörej hallatán. Ezúttal Christ ezt a hibát nem követte el, ugyanis a Waterfall mindössze négy track-ből áll. Ezúttal (is) a fortyogó-kattogó ritmusoké a főszerep, amelyeket nemes egyszerűséggel szanaszét rángat, az egészen érződik egy fiatalos lendület. Habár a hangzás ezúttal véleményem szerint nem igazán eredeti, nagyon érződnek rajta a direkt LFO-s hatások, ettől függetlenül működik olyannyira, hogy többször is hallgatható, ellentétben a kevésbé fülbemászó elődjeivel. Ez talán azért lehet mert Christ mintha kitekintett volna a dallamosság irányába, bár dallamot az EP csak nyomokban tartalmaz. Mégis az a néhány másodperc amikor a dallamban oldódik a szétrángatott őrület, az tud katarzist kiváltani, ezért úgy gondolom ebbe az irányba kellene elindulnia mert hatásosabb produktumot tudna letenni az asztalra. Hiába a virtuozitás ebben sincs lélek, így az ember nem szívesen nyúl hozzá többször (így van ez a zenével is ugye), bár egy hangyafaszánnyit ember közelibb a Waterfall az elődjeitől. Azonban még így sem maradandó.

6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése