Félelmetes, hogy egy lemez megvitatása micsoda dolgokon gondolkoztat el. Cszn kollégával blogján Gesaffelstein Aleph-jéről értekeztünk, amikor is rávilágított arra a tényre, hogy amit én system error-ként értelemezek az nem más mint a korosodás. Mert csak fanyalgok, nem igazán jön be újabban semmi. És bár túlkínálat van, de azért a 79-es évjáratból adódó tapasztalat bizony igen csak ráül eme ifjúkor befogadó készségére. Az igazság az, hogy lehet sok mindenre fogni, hogy az embernek miért nincs ideje nyitottnak lenni, és ráadásul egy idő után a nyitottság iránti elköteleződés is kezd terhes lenni, mert az új terhes, mikor már megszoktuk a jól beváltat. Szóval rohanunk állandóan. Jómagam is most fújom már ki magam egy projekt után, ezért van időm eme ömlengésre is. Szóval ha Zolinak igaza van, hogy korral már egyre kritikusabbá válik az ember, és emellett meg van az igény az új megismerésére, akkor ezzel mit is lehet kezdeni? Mert ha így nézzük ez egy paradoxon, tehát nem kellene, hogy ez bennem igényként fogalmazódjon meg. Aztán rájöttem, hogy végül is miért is csinálom ezt a blogot. Talán azért, hogy a nyitottságom igényét folyamatosan fenntarthassam, hogy ne vesszek el a hétköznapokban és hogy érdekes embereket ismerhessek meg. No meg arra is rájöttem, hogy ha hagyok magamnak időt a hóbortokra, akkor hirtelen ki nyílik a világ: két pohár Ermitage után gyakorlatilag le se lehet lőni. Arról nem is beszélve, hogy erős nosztalgiára késztetett e vörös nedű. Pont tíz éve jelent meg a Zero 7 When It Falls albuma, és pont ilyen merengős zenére vágytam, valami ismerősre (vénülés Zoli szerint). Amikor ez a gyengéd meleg hangáradat körül ölelt, olyan időtlen érzésem támadt, hiszen pont ez a kellemes érzés fogott el tíz évvel ezelőtt is. Ekkor az is bevillant, hogy pont ezeket a pillanatokat keresem a különböző művészeti ágakban. És tényleg van jelentősége a kornak, de csak hozzávetőlegesen. Az, hogy milyen élmények értek az életben, végül is az fogja meghatározni, hogy valami tettszik, vagy sem. És igen az idő előrehaladtával ez egy szétnyíló ollóvá válik, és egyre nehezebb megtalálni azt az időtlen eufórikus állapotot. Addig jó, amíg ez az igény megvan és sajnos abba bele se merek gondolni, hogy majd fel fogom e fogni azt, hogy ez az igény már nincs meg. Szerintem nem, de talán így lesz ez jól. Ennek egyértelmű jele lesz a blogtevékenység megszűnése.......Szentég!!! Nem iszok még egy pohárral!!!!
Ez hihetetlen, de pár hónapja én is írtam egy nagyon hasonló posztot, amit végül nem tettem ki. A lényege pont az volt, hogy úgy látszik én is vénülök már, mert nem tudok mit kezdeni a tömérdek új előadóval, és nem is érdekelnek már, mert annyira jól elvagyok az én régi kedvenceimmel.
VálaszTörlésSokszor van, hogy rám jön az írhatnék, és írok egy tök hosszú posztot, majd nem teszem ki, mert alapvetően nem szeretek személyes dolgokat írni magamról. A blogom kezdetén még írogattam ilyesmiket, de akkor még szinte gyerek voltam. :D Akkor még jobban leírtam személyesebb dolgokat.
Szóval hihetetlen, hogy mennyire egyre jár az agyunk sokszor.
A blogodat meg be ne fejezd, mert elfenekellek. :D Hány számomra fontos blogot vesztettem már el az évek alatt, és utánuk mindig olyan űr marad. Amúgy hihetetlen, hogy lassan 10 éve én vagyok az egyetlen aki töretlenül vezeti a blogját, és eszébe se jut abbahagyni. Azért sem hiszem, hogy valaha is abbahagyom, mert véleményem mindig lesz zenékről filmekről, amik kikívánkoznak belőlem.
Neeem, egyenlőre eszem ágában sincs abba hagyni, csak eljátszottam a gondolattal....na mindegy. A személyes dolgokról annyit, hogy végül is én döntöm el, hogy mennyit kívánok megmutatni magamból, valamiből többet, valamiből kevesebbet. De tény, hogy ezek a típusú bejegyzések direktebbek, így aztán a kép is árnyaltabb lehet, azt meg nem gondolom, hogy ettől "lelkizős" bloggá válok. Egyébként pedig ha bármilyen más bejegyzést elolvas valaki tőlem, kevésbé direkt módon de azok is rólam szólnak. Szóval rád is vonatkoztatva, ugyan kíváncsi vagyok a "gyerekes" posztjaidra, de ettől még kialakult bennem rólad egy személyes kép a posztjaid által.
VálaszTörlésJelentem egyébként túl vagyok nagyjából a mélyponton, úgy néz ki újra kinyílik a világ.
Hogy egyre jár az agyunk, azt már én is észrevettem, többek között a sajátos fahumort illetően: Elfenekelés? Abban benne lennék, de ahhoz elvileg le kéne zárnom a blogomat. Paskolj! ;)
:D
VálaszTörlésHát, a "gyerekes" posztjaim megtalálhatóak a blogom első pár éveiben. :)
Jaj de édi, erre rá lehet függni! :)
TörlésMármint mire? :)
VálaszTörlésPontosabban kire :)
Törlés:)) még elpirulok...
VálaszTörlésNahát ilyen könnyen zavarba jössz?:) Egyébként tényleg miért álltál le a személyesebb bejegyzésekkel? Ezt csak ne fogjuk az életkorra, te nem csináltad "gyerekesen". Nem tetted ki a fészre, hogy mész nagy dolgot végezni, na az tényleg ciki. Remélem nem kérdeztem nagyon bele?!
VálaszTörlésNem, dehogy. Egyszerűen elmúlt, meg tudatosabb lettem. Akkoriban még máshogy működtem, és szerettem néha kiírni azt ami bánt, vagy amit érzek. Valószínű az egyre növekvő zárkózottságomnak is köszönhető, hogy aztán rájöttem, nem akarom, hogy bárki is bármit tudjon rólam - még ha közben arctalan is maradtam.
VálaszTörlésAmúgy nem jövök könnyen zavarba, csak vicceltem. :)
Arctalanság? Na azért én sem poszterezem ki magam. Egyébként a te blogod tematikusabb is mint az enyém. A sajátom elég szétfolyós még akkor is ha többnyire zene és film. Egyenlőre nem érzem, hogy rá szeretnék állni egy témára, de talán nálam is évek kérdése. Na ördögi kör, visszajutottam a korhoz. Cszn nem is tudja mit indított el :D
TörlésTényleg nem! Basszus most jutok ezer dolog végére, egy kis szusszanás, mondom bepótolom az elmaradt blogolvasásokat. Erre mit lelek! :)
TörlésKicsit továbbgondolva az öregedés témát, ezzel az ollós példával fején találtad a szöget. Az embert fiatal korában érik a meghatározó impulzusok, vagy helyesebben inkább akkor fogékony rájuk. Később egyrészt nincs is annyi idő rá, meg hát az igények is sokat változnak. Én magamon például azt veszem észre, hogy ritkábban ugyan, de akkor igen intenzíven előtörnek ezek az overwhelming érzelmek. Pár pohár bor rásegítésével Michael Nyman-ra kb ömlenek a könnyeim, annyira visz magával. A régi zenékből is van olyan ,ami még mindig képes lenyűgözni, de nagy részére inkább nosztalgiával tudok csak gondolni. Például most hétvégén - jobb ötlet híján - végigküldtem a Radiohead diszkográfiát és rohadtul nem ugyanaz, mint volt. Pedig a Radiohead valahol azért mégis a mainstream egyik csúcsteljesítménye. Biztos embere is válogatja, meg az életvitel meg minden, dehát dehát...
Őőő, a tanulság része majd pár év múlva jön. :D
:D Na ez a post is amolyan "overwhelming" alapon íródott, a közben egyébként kulinárisan devalválódott Ermitage által, na de a hatása ez lett. Az ömlengésről pedig csak annyit, hogy nagyszüleimen láttam, hogy bizony egy kor után hiperérzékennyé válik az ember, könnyen meghatódik stb. Ez a fajta érzékenység azonban nem egyenlő a világ információinak befogadásához kötődő érzékenységgel, ez annál sokkal introvertáltabb, és tényleg az évek tapasztalatához kötődik. Korai ez még, de észre veszem magamon, hogy bizonyos ingerek (illatok, hangok stb.) már kiváltanak egy egyfajta patetikus érzést (főleg bor általi rásegítés mellett). Ez bizonyos szempontból tettszik, de ugyanakkor meg is rémít, mármint a tudat, hogy mennyi infót bírunk is a hátunkon cipelni. Radiohead!? Fura, hogy nem hozta, bár én már régebben pörgettem őket, a solo és King of Limbs pedig már egyáltalán nem jött be. Az OK Computer már nem ok? Kéne tenni nekem is egy próbát.
TörlésPersze hülyeség itt harminc±x évesen öregkori dolgokról beszélni, de igazad van. Folyamatosan változunk és másképp reagálunk tulajdonképpen mindenre. Számomra érdekes a folyamatot vizsgálni és közelebb áll ez hozzám, mint a hirtelen rácsodálkozás, hogy mivé lettem! :D
TörlésEngem is megrémít. Mindig szánakozva, sajnálkozva figyelem azokat az öregeket akik elhagyják magukat, házsártosak, maguknak valóak és nem látnak az orruknál tovább (képletesen értve :). Nem bírnám elviselni, hogy ha ilyenné válnék. Kevesen, de vannak ilyen szupenagyik meg szupertaták akik életük vége fele is felvilágosultan, érdeklődve tekintenek a világra és ez nagyon becsülendő. Valahogy erre fele kéne tartani.
Na azt azért nem mondanám, hogy nem jók a Radiohead lemezek. Erről szó sincs. Csak ennyi idő után már nem tud annyira lázba hozni. Egyébként a King of Limbs kivételével minden lemezük minimum B+ vagy afelett tanyázik ma is.