Nordvest

Mivel is lehetne az új évet kezdeni, mint egy viszonylag friss dán drámával! A 2013-ban készült alkotást Michael Noer rendezte és írta. Noer nevét illik megjegyezni, egyrészt mert ez a film is meggyőzött, másrészt pedig ő az a rendező, aki Tobias Lindholm-mal együtt rendezte, valamint együtt írta a 2010-ben készült R című börtöndrámát. Ennek a két embernek a munkássága tele van párhuzammal, ugyanis az R-t mindkét rendező gyökerének lehet tekinteni. Noer inkább a dokumentumfilmekben volt korábban otthon, Lindholm pedig ezzel a filmmel debütált. Szóval mindkét rendező első nagyjátékfilmje volt. Ettől persze a R nem lenne referencia film, de ha megvizsgáljuk milyen úton is járnak az alkotók, akkor a párhuzam tagadhatatlan.

A dán filmgyártásban egyfajta új hullám van kialakulóban, amely erős társadalomkritikai látásmódot próbál előtérbe helyezni, szemben a "hagyományos" mélylélektani látásmóddal. Vitatható ennek eredetisége, hiszen korábban Nicolas Winding Refn is próbálkozott ezzel az aspektussal, éppen ezért én azt mondanám, hogy ez a fajta láttatás inkább a reneszánszát éli. Thomas Vinterberg 2010-es Submarino-jában is társszerző volt Lindholm, amely szintén szociografikus dráma volt. Tehát az új hullám vezéregyéniségei mindenképpen Lindholm és Noer, és ha az alkotói pályájukat nézzük, igen erős az ábrázolásmódbeli hasonlóság.

A Nordvest mindenképpen pengeélen táncol, hiszen a koppenhágai alvilág szociometriáját kívánja felvázolni, annak kapcsolatrendszerével, vagy leginkább függőségi rendszerével, de emellett vagy leginkább emögött komoly lélektani dráma folyik. Azontúl, hogy megismerjük egy betörő mindennapjait és szociális problémáit, nem a személyt elkülönítve látjuk, hanem saját családi életével. Ezzel a láttatással elkerülhetetlen az intenzívebb érzelmi élmény kiváltása, hiszen a középosztálytól életidegen szubkulturális közegbe beleolvadnak mindenki számára ismerős emocionális élmények, amelyek oldják az esetleges ellenérzéseket a cselekményekkel kapcsolatban. A szociografikus megközelítés egyfajta realista ízt kölcsönöz a filmnek, és ez mindenképpen sajátja az említett dán újhullámnak. A Nordvest tehát ízig-vérig realista, és csak pont annyi szubjektív tényezőt enged be, mint ahogyan azt az R tette. Nincs idő az érzelmekre, vagy is inkább nincs értelme foglalkozni vele, mert az alvilágban ennek nincsen funkciója. Az egy másik kérdés, hogy az alvilágban is létezik család (mint a társadalom alapköve), és természetes, hogy itt törnek felszínre az érzések, hiszen itt élhetőek meg, tehát egy nagyon picikével mintha itt mégis több lenne a szubjektív elem. Azonban félelmetesen ugyanaz az üzenete ennek a filmnek is, mint az R-nek: az érzelmek megélésének ára van, mégpedig fatális.

Casper (Gustav Dyekjaer Giese) betörő, akinek elege van már abból, hogy megrendelője mindig palira veszi. Egy véletlen folyamán megismerkedik Bjorn-nal (Roland Moller), aki új távlatokat nyit meg a fiatal számára. Végre több pénzt kap, többet is tud hazaadni, csak egy bökkenő van, a múlt nem engedi.....

Elgondolkoztatott az, hogy az emberi butaság, vagy a racionális belátás, vagy idealizáltság miatt de miért követi el az ember ugyanazokat a hibákat az életben. Jelen esetben kis idő alatt többször is, pedig a bukásokból rengeteget lehetne tanulni. Mindenesetre az adott szituáció viszonylatában érdemes ezt értelmezni.

A film tehát nem sokban távolodott el az R ábrázolásától és lehetséges tanulságaitól, ellenben Lindholm második filmjével, az Emberrablással. Ő mintha többet mert volna transzformálni saját keretein belül. Ezzel nem mondom azt, hogy a Nordvest az alkotói munkásságban stagnálást jelentene, eleve két film után ez egyébként sem jelenthető ki. Azonban az kétségtelen, hogy ez a film többet merít elődjéből mint Lindholm másik filmje, és az is biztos, hogy kitűnő társadalomkritikai üzenetet hordoz. Kíváncsian várom a rendező milyen irányba is indul el következő filmjével.

7/10