Nagyon szeretem az igényes science fiction-t. Azt a fajtát, ahol nem az invázió, az öncélú erőszak uralja a filmet, hanem van filozófiai síkja is. Ebben a reményben kezdtem a 2013-as Dark Skies megnézésébe. Végül is nem azt kaptam, amit vártam. Nem volt ideologizálás, nem voltak összeesküvés elméletek, de még csak horror sem nagyon. Na jó, abból volt egy pici a hangulat kedvéért finoman adagolva. Ezekkel tulajdonképpen nincs is bajom, annak ellenére, hogy az általam kedvelt sci-fi-k ettől működnek. A műfaji alapkoncepciót meghatározó szándék dicséretes, hiszen merészség sci-fi-be bujtatott családi drámát forgatni napjainkban. Mindazonáltal a film egyetlen, de nagyszerű erénye ez volt. Az egzisztenciális gondokkal küzdő család mindennapjai igen nehezek, de ha ehhez társulnak érdekes és megmagyarázhatatlan jelenségek, azok igen is megviselik a család rendszerét. A családi kohézió változását követhetjük végig a film folyamán, a sejtésektől a bebizonyosodáson át, a beismerésig. Mégis nagy fába vágták a készítők a fejszéjüket, mert ebbe a koncepcióba csúnyán belebuktak. Amennyiben tényleg ez volt a szándék, úgy a reakciók, a család dinamikájának ábrázolása igen elnagyoltra, felszínesre sikerült. Ebből adódóan a szereplők jellemfejlődése sem lineáris. A történet pedig tele van csontig lerágott klisékkel, amelyet már a Madarak-ból, a Poltergeist-ból, vagy akár az X-Aktákból már régen ismerünk. A meglepő (már akinek) végkifejlet pedig elég erős hiányérzetet okoz, azt a fajtát amikor megkérdezi az ember magától, hogy ezért ülte végig a játékidőt? Nem egy szabványos sci-fi, ez az erénye, viszont azon belül sajnos az átlagos szintet is alig súrolja.
4/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése