Az utóbbi időben kísérletezgetek olyan témákkal is, amelyeket távolinak érzek magamtól (kosztümös filmek, történelmi filmek, romantikus vígjáték). No persze ezeket skandináv berkeken belül teszem, a mániámtól még elszakadni most már közel tíz év távlatából sem tudok. Az is igaz, hogy kísérletezgetéseim eddig mindig jól sültek el. Ez történt a magyar mozikban május 16-tól vetített Kapringen (Emberrablás) esetében is. Az alaptörténet annyira távoli tőlem, hogy csodálkozom is, hogy leültem megnézni. Egy dán hajózási vállalat hajóját elfoglalják szomáliai kalózok, és pénzt követelnek a hajóért és a legénységért. Egy ilyen történetről ordítana, hogy a cselekményeknek kell a középpontban állnia, és megmondom őszintén féltem is attól, hogy amolyan dán akciófilm féleség, némi pszichés hatásvadászattal sül ki a filmből. Azonban megállapítható, hogy a dánokban ezúttal sem csalódtam, mert olyan atmoszférát teremtettek a történethez, hogy a film végén rendesen nem tértem magamhoz, a fotel rabja maradtam. Két aspektusból látjuk a történetet: egyszer a fogvatartott legénység oldaláról, és másodszor a hajózási társaság krízis csoportjának nézőpontjából. A két szálat a telefonos egyeztető tárgyalások fűzik össze, ahol a kalózok követelései és a társaság érdekei ütköznek. Ez egy kőkemény pszichodráma, keménysége pedig abból fakad, hogy a különböző nézőpontok nehézségeit naturalistán mutatja be. A hajóra bezárt legénység szorongása is sokrétű, hiszen egyrészt ott a folyamatos testi-lelki terror, valamint ott van a klausztrofóbiából eredő indulatokkal telített szorongás is. A krízis csoportban folyó csoportdinamikát tanítani lehetne. A csoportszellem (a vállalat érdeke), és a tagok belső értékeinek, érzéseinek és indulatainak ütköztetése, az ebből eredő feszültség megjelenése, és azok levezetési formáinak bemutatása sem volt kevésbé megterhelő, mint a legénység sorsa. Félelmetes volt az, hogy a vezetőség számára melyek a fontos szempontok, ezekből mit kommunikálnak kifelé a vezetőség többi tagjának, vagy a családtagoknak. Mindemellett pedig megtudhattuk mit gondol, mit is érez valójában az öltönyös: ezek a teljes összhangot, koherenciát nélkülözték. Tulajdonképpen a tárgyalások pszichés folyamatát, a tárgyaló felek érzéseit és motivációit ismerjük meg a túsztárgyalások által. A dogma film eszköztárát kitűnően kiaknázta a film, annak minden előnyét felhasználta. A közeli mozgóképernyős beállítások segítségével az érzelmek dinamikája a legtökéletesebben lett elénk tárva. Amennyiben pedig eddig sem hinnénk el, hogy dán filmet nézünk, akkor a vége felé is emlékeztetnek minket, hogy Dánia bizony a melodrámák hazája, ahol a "shining happy people" csak városi legenda.
Hatalmas színészi alakításokban sem volt hiány. A fogva tartott szakács Mikkel szerepét játszó Pilou Asbaek (Egy család, R) kitűnően hozta a folyamatos fenyegetésből és megalázásból eredő személyiség szétesését. Az ügyvezető Peter-t alakító Søren Malling (Minden rendben lesz, Egy veszedelmes viszony) kitűnően érzékeltette mindazt, amiért az ember azt gondolja, hogy miért nem érdemes főnöknek lenni. Mindenképpen egy klasszikussal van dolgunk, éppen ezért Tobias Lindholm rendezőre ezután oda kell figyelni, legalábbis korábbi rendezését illik bepótolni (R, 2010). Egyébként tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy szerzőtárs volt Vinterberg Vadászatában és Submarino-jában is.
8,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése