Ami azt illeti a vártnál is sokkal jobban üt ez a lemez. Első hallgatásra nem működött, no nem azért mert nem dallamos, egyszerűen elhaladt mellettem. Többszöri hallgatásra azonban beérik olyannyira, hogy könnyen a rabjává lehet válni. A többnyire ambient-ben és IDM-ben utazó Seattle-ben élő zenész legfrissebb anyaga részben szakított a hagyományokkal. Teljes mértékben nem, hiszen igazi álmodozó zenével van dolgunk, de ezúttal a megközelítés más lett. A 2009-es A Certain Distance glitch-es hatásait mostanra sikerült hátra hagyni, és szerencsére nem is került elő a mostanra csontig lerágott dubstep sem. Ehelyett kapunk amolyan ízig vérig klubzene féleséget. A The Waiting Room-ra inkább jellemző a táncolhatóság, mint a korábbi anyagokra. Újra előkerült a 90-es évek, mind ritmus szekcióban, mind pedig effektek tekintetében. Zeneileg ez az album ötvözi a minimal techno, a house és a szinti pop elemeit, és teszi ezt úgy, hogy a pop-osan hallgatható irányba mozdul el. Az albumon egyaránt megtalálhatóak instrumentális és vokális darabok is. Természetesen a vokálisak képviselik a hallgatóbarátabb vonalat, bár a robotosan lefojtott énekhang az Another Tomorrow-ban és a By This Sound-ban elég elidegenítő. Az instrumentális darabok repetitívek, azonban a folyamatos témakibontás, építkezés mindig eufórikus kiteljesedést eredményez, ezáltal illeszthető rá a pszichedelikus jelző. A Get the Message a legpoporientáltabb track a lemezen, amely egyébként egy Johnny Marr féle Electronic feldolgozás, de a Lucky sem sokkal marad el tőle a maga dancefloor flow-jával. Számomra a Stratus a legkiemelkedőbb dal a lemezen, amely a maga trance-es vibrálásával a kilencvenes évek klub életét juttatja eszembe. Mindent összevetve kiváló érzékkel lettek egybe gyúrva ezek a dalok, amelyek albumként egységes keretben is megállják a helyüket. Azt pedig ha lehetőség nyílik rá mindig leírom, hogy kifejezetten örülök, hogy kezd a 90-es évek újra felfedezve lenni.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése