Vinterberg ért a lélek nyelvén. Fiatal kora ellenére képes megmutatni mi zajlik a rózsaszínű mögött, akárcsak egy tapasztalt vén róka. Egy biztos, ő is otthon tudja kihozni magából a legtöbbet Dánia szűrt fényű erdői között. Szerencsére már rég maga mögött hagyta az "amerikai" korszakát, amely ugyan inspiráló volt számára, de igencsak mesterkéltnek tűnt számunkra (Végső megoldás szerelem 2003, Kedves Wendy 2004). És végre: "Egy férfi hazatér", és ettől a ponttól kezdve újra méltó lett önmagához, ahhoz az alkotóhoz aki a Dogma Mozgalom első filmjét a Születésnapot megrendezte. A 2010-es Submarino minden percét imádtam, az a fajta film volt, amely után megszólalni nem lehet, de még a székből kiszállni sem, 100% érzelmi terror a nézőnek. Meg merem kockáztatni, hogy az utóbbi idők legsikerültebb filmdrámája volt. De egy ilyen szuperlatívusz után mi következhet, lehet ezt fokozni? A kérdés persze butaság, hiszen szubjekcióból fakad, de annyi bizonyos, hogy a film sajátos látásmódja újra telitalálat lett (számomra). A vadászat cím sok mindent elárul. Azt, hogy a főhősnek üldöztetésben lesz része, hogy kvázi meglincselik egy olyan cselekedet miatt, amelyet lehet el sem követett. Lucas-t (Mads Mikkelsen) egy napon meggyanúsítják azzal, hogy az óvodában ahol dolgozik, molesztált egy gyermeket. Innentől kezdve szépen lassan szétesik az élete, amelyet egyébként nemrégen hozott rendbe. Mégis a címből sejthető mozgalmasság helyett, egy mélylélektani drámát látunk, ahol azon van a hangsúly, hogy Lucas hogyan éli meg a történteket azt, hogy legjobb barátjának lányával hozzák tettét összefüggésbe. Megismerjük a kisközösség reakcióit a történtekre, amely teljesen reális és megérthető, annak ellenére, hogy a főhős igazáért szurkol a néző. Megismerjük, hogy egy kislány pici információmorzsákból és a felnőttek hatására, hogyan érzékeli a valóságot és hogy mennyire bántja, hogy milyen bajt okozott. Amikor pedig úgy gondoljuk minden tisztázódott, akkor szabadul el az "érzelmi" pokol. Túlélheti-e a barátság, a szülő-gyermek kapcsolat, a közösség befogadása a történteket? Valójában ezt boncolgatja a film, azonban a választ nyitva hagyja, a nézőre bízza. Lucas barátja és a kislány apja, Theo (Thomas Bo Larsen) mindvégig emészti magát: vajon gyermekének, vagy a legjobb barátjának van igaza, és emellett ott van a közösségnek való megfelelés elvárása is. Vajon megoldás lehet, ha kiderül az igazság? Visszakerülhet minden a régi kerékvágásba? Vajon élhet e nyugodt életet az akiben ott van a tüske, és tudja hogy bármilyen helyzet alakulhat hasonlóra? Vinterberg ismét megjárta a lélek bugyrait. Kitűnő érzékkel valósította meg azt, hogy egyszerre hat az értelemre és az ember érzelmeire is. Ezek a hatások azonban disszonánsak amelyek feszültséget generálnak. Megnyugtatásul azért annyit elárulok, hogy katarzisban sikeresen levezetődnek, attól függően hogy a felvetődött kérdéseket, ki hogyan tudja magának megválaszolni. Mads Mikkelsen és Thomas Bo Larsen alakítása önmagában el vinné a filmet, arcuk minden apró rezdüléséből kiolvasható gondolatuk, a templomos acting out pedig igazi lúdbőröztető élmény volt.
Azt gondolom újra mesterművel állunk szemben, amelyet mindenféleképpen többször érdemes megnézni.
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése