A mélázásból is elég egy idő után. A The XX második albuma nem robban be az ember agyába, bár megvan a maga hangulata. Ezek a fiatalok bizony kellemes mélabúval átitatott szerzeményeket alkottak ezúttal. Többszöri hallgatásra kezdik magukat megadni, mégis azt kell mondjam nincs új a nap alatt. Jómagam trip-hop-on felnövő generáció vagyok, és ezen a korongon nincs olyan megoldás amelyet nem hallottunk volna már. Háttérben tompán lüktető ütemek, amelyet megtörnek néha harsány basszusok. Ehhez párosul egy férfi, és egy női vokalista, amelyek a maguk módján kihozzák a maximumot ebből az egész hangulatból, azonban nincs meghatározó dallam a lemezen. Sokszor az az érzésem összeolvassák a szöveget, és kész. A lemezre az jellemző a legjobban, hogy vannak jó ötletek, de ezek ötletek maradnak, és beleolvadunk a középszerűségbe, olyan mintha biztonsági játékot játszana a zenekar. Penge élen táncolnak az elvontabb elektronikus zene és a pop zene határán, de ez az egyensúly annyira nem billen meg, hogy elvontnak sem érzem, de még mainstream-nek sem, így aztán számomra a legközépszerűbb kategória. No azért kiemelkedő pillanatok akadnak: a Missing, a Reunion és a Chained színvonalának megközelíthetően végig tartása esetén egy jó albumról beszélhettünk volna. Ebből a mélabúból azonban 11 track nagyon sok, és mások ezt sokkal jobban csinálják.
5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése