Eljutottam odáig, hogy végre elejétől a végéig meghallgattam a lemezt, mostanra már többször is. Elsőre nem igazán ütött, egy kicsit idegenen volt a hangzása így 2012-ben, túl nosztalgikus. Aztán hogy is nem, pont ez kezdett tetszeni benne. Amitől tartottam, hogy olyan wonky-s lesz, szerencsére nem igazolódott, nem ment el pop-os irányba. A nosztalgikus trip-ek teljesen magukkal ragadnak, megboldogult teenager éveim emlékei kacsintanak vissza. Az igazság az, hogy az Orbital mindig elkerült engem, hallgattam a számait, buliztam rá, de albumjaikat valahogy soha nem szereztem meg. Akkoriban inkább Chemical-os voltam. Így viszont kedvet kaptam bepótolni az életművet. Az album egységes, keretes szerkezetű elszállós trip. A One Big Moment és a Where is it Going elég meghatározó dallamvilággal bírnak. A Never esőcseppszerű páráján keresztül, a Distractions katartikus himnuszán át, Zola Jesus éteri hangjáig minden teli találat. Üres járat azért akad, a Straight Sun és a Beelzedub nem fogott meg. Bár az utóbbiban a ritmus képletek miatt van fantázia, ezen még dolgozom. Alapvetően kellemes, újszerű, vagánynak látszani akaró megjelenés.
7.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése