Filmek

Az utóbbi időben a rejtett agressziót muszáj volt levezetnem. Sajnos nem tudtam rávenni magam mélyen szántóbb mondanivalót közlő alkotásokra. Bár egybe azért sikerült belenyúlnom véletlenül, de nem bántam meg.

Anyám és más futóbolondok a családból (2015)

Fekete Ibolya alkotása egy esti teázgatós dumaparti hirtelen fordulatának eredménye. Nem bántam meg a mozi élményt, már csak azért sem, mert az utóbbi időben talán ez az egy film volt, amely érzelmileg megérintett. Egy négygenerációs történet, amely innen a szomszédból Székelyhídról indult, és közel egy évszázad eseményeit mutatja be, egy idős nő (Danuta Szaflarska) szemszögéből. Helyesebben családi kapcsolatok alakulását követhetjük végig, olyan hétköznapi történésekkel, amelyek egyébként manapság az embereket egyáltalán nem érdekelné. Abban nagyon profi volt a film, hogy pont a hétköznapiság és a kitűnő humor miatt érezte ezeket a generációkon átívelő történeteket az ember magához közelinek. A karakterek szerethetőek, a színészi játék pedig meggyőző (Ónodi Eszter, Básti Juli). A legnagyobb erénye a filmnek, hogy sikerült a kliséket távol tartani, és hogy a humor minden nehéz pillanatot bearanyoz. Hibája, hogy sokszor elveszik a részletekben, sok az üresjárat benne. Ennek ellenére szívesen nézném újra, a hangulata már az elején behúz.

7/10

A háromszög / Triangle (2009)

A felütés tökéletes, a képek és a hangulat, minden a helyén van. A cselekmény, mindenféle összezavaró tényező ellenére jól követhető, és ebből adódóan túl sok újdonsággal nem is szolgál. Ennek ellenére érdekes tud maradni, az ember a bevillanó flashback-ekből kellő izgalommal rakosgatja össze a sztorit. Van benne egy csipetnyi misztikum, amely a film hangulatát megalapozza. Ami visszahúzza a filmet a kiemelkedőtől, hogy több ponton másolat. Az Időbűnök című spanyol misztikus thriller többször köszön vissza, ráadásul pofátlanul (zsákfej). Kellőképpen kiaknázza az Event Horizon hangulatát is, de saját képére képes alakítani azt. Számomra a vége mégis következetlen, habár logikus, mégis az az érzése az embernek, hogy ettől azért több kell. Kellemes egyestés időtöltés.

6/10

Motel 2 / Hostel 2 (2007)

Elég méltatlannak érzem ennek a filmnek a lehúzását. Szerintem Eli Roth mindent kihozott a folytatásból, amit ki lehetett. Amennyiben elvonatkoztatunk attól, hogy az amcsik hogyan látják a kelet-európaiakat, egész élvezhető, ahogyan saját magukat nyírják ki. A Motel filmek véresek és kegyetlenek, ezt nem mindenki gyomra veszi be, viszont nem ezért bírtam ezt sem. Félelmetes számomra abba belegondolni, hogy társadalmunk effajta igényeket kitermelhet, és ez mint szolgáltatás megjelenhet a piacon. A folytatás azért tesz az eredeti történethez jócskán. Bepillantást nyerhetünk a szolgáltatás igénybe vevők életébe, esetleges motivációiba, természetesen egy lebutított szinten, és megismerhetjük ennek a zárt körnek a szokásait, belső beavatási rituáléit is. Ezekből táplálkozik a végén a fordulat, a kötelező megmeneküléssel a végén. A folytatás tükrében kifejezeten élvezhető horror volt, a feszültség kiadására teljesen alkalmas.

Motel 3 / Hostel 3 (2011)

Erről annyit, hogy ehhez Tarantino már a nevét sem adta, Eli Roth-ot Scott Spiegel-re cserélték. Megszűnt a filmnek az az elszeparált vadkelet hangulata, ráadásul már elmentek egy poén irányba, amelyet én kifejezetten gyűlölök a horror folytatásoknál. A kötelező fordulat megvan, de hangulat és kellőképpen érdekes cselekmény, és feszültségkeltés híján ez bizony nemhogy átlagos, de átlagon aluli teljesítményt hoz. Ráadásul végig olyan érzésem volt, hogy TV filmet nézek. Mivel az ember felhúzza rajta magát, a feszkó levezetésére nem nagyon alkalmas.

3/10