Jakub Alexander egy Lengyelországból elszármazott amerikai producer, aki a zenei térképre a 2010-es Loyal-al írta fel magát. Az említett album az éjszakai tengerpartot megidéző atmoszférát teremtett, ritmusmentesen ringatott minket a gyönyörűre megkomponált ambient hangképek segítségével. A hangok szinte mérnöki pontossággal voltak kidolgozva, ez a fajta "mérnöki" szemléletmód szerencsére a Body Complex-re is átörökítődött.
A Body Complex is egy ambient album a maga módján, ám szerencsére itt nagyon hangsúlyos szerepet kaptak a ritmusok. Alexander-től ez valamennyire egy új irány felé történő elmozdulást jelent, azonban múltját egyfajta görbe tükrön keresztül újraértelmezi. Főleg a leginkább interlude formájában megjelenő ritmus nélküli hangfolyamok (Cast in Lemon and Sand, Holographic Lodge, Artificial Foilage) emlékeztetnek minket a Loyal világára és ezek a track-ek leginkább régi önmaga karikatúrájaként működnek. A többi track pedig igazi ambient techno, ahol már nemcsak a sajátos hangképek, hanem maga a ritmus is hozzásegít minket ahhoz, hogy egy teljesen más világba kerüljünk. Álomszerű az egész lemez, és leginkább a hétvégi buli utáni hajnali haza találás hangulatát fogja meg. A Body Complex az atmoszféra teremtésben igazán nagyon erős, aki nem érzi a hangulatot, annak nagyon nehéz ezt a lemezt igazán szeretnie. Azért mondom ezt, mert nem könnyíti meg a dolgunkat ez a mérnöki pontossággal megtervezett lemez, szó szerint nehéz hallgatni való. Sötét hangulati képek, fájdalmasan elnyúló (már-már Badalamenti-s) szintik és repetitív dobképletek jellemzik. Ráadásul az összkép is igen repetitív, tulajdonképpen minden egyes track egy téma ismétlődése, éppen ezért rendkívül homogén ez a lemez. Ez a fajta homogenitás azonban egy cseppet sem zavaró, hiszen harmadik vagy negyedik hallgatásra az ember elsajátítja az album nyelvezetét és élvezi a fordítási munkát. Ugyan valóban fárasztó amikor perceken keresztül ugyanazok a témák ismétlődnek, de ezen felül lehet emelkedni miután már halljuk a nüansznyi adalékokat, amelyek végtére is minden egyes track-et átszíneznek. Az összes dal ettől működik, végig ugyanaz marad mint az elején, csak még akkor ízetlen, a végére pedig kifejezetten jóízűvé válik. Ez a fajta felépítés leginkább a legnagyobb kedvencemen éleződik ki, a Personal Kiosk-on, de az Interior Architecture Software és a Shigeto-val közös Abandoned Mall Utopia is mintapéldája lehetne annak, hogy egy témával hogyan is lehet egy track-et érdekessé tenni. Ez a három track már önmagában elviszi az albumot, a legmasszívabb atmoszférával rendelkeznek, de a vége felé még tartogat Alexander számunkra egy különlegességet. Az Outerbridge-el közösen készült Warm Air Estate egy igazi dream-trance track, ahol a lágyan simogató vokál beemelése is hozzájárul a hely és idő nélküliség megéléséhez. Ez a dal olyan mintha a Beacon keveredne Tycho-val a kilencvenes évek trance őrületében, szóval még a példám is időtlenséget sugall (egyébként az artwork is a Beacon-t idézi).
Minden precízsége és szépsége ellenére azonban beleesik abba a hibába, amelyek a leginkább jellemzik a "hangulat albumokat". Mégpedig, hogy nem tud abból kitörni. Valószínű nem is célja, de az erős homogenitás a fogyaszthatóság rovására megy, az ambient interlude-ok ebben az esetben pedig nem jelentenek igazi kiállást a lemezen. Egyedül emiatt nem lesz szerintem klasszikus, pedig ami itt történik oktatni kellene.
7,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése