Damián Szifrón eddig még csak rövidfilmeket és sorozat epizódokat rendezett. Ebből a szemszögből azt kell mondjam, hogy 2014-es első filmjében nem tudott kerek kidolgozott egészet letenni az asztalra. Ez önmagában nem is probléma, hiszen amikor epizódokból áll egy történet, nem is számol azzal a néző, hogy kellően mély emocionális vetülettel rendelkezne. Ilyenkor keresni szoktunk valami "független változót" amely az összes epizódot összeköti, ennek a változónak a felismerése és értelmezése jelenti ezekben az esetekben az élményt.
Szifrón munkáján érződnek a háta mögött hagyott tv sorozatok utóhatásai, azonban ez azért pozitívum, mert nem akar filmjéből magát véresen komolyan gondoló tanmesét írni. Ugyanakkor, amennyiben igény van egy kis mögöttesre is akkor ez lehet negatívum, hiszen pont az egyéni motivációk kidolgozatlansága és az elnagyolt sematikus történetvezetés miatt hagy szálkát az emberben ez a film. Elfogadva a film határait és ezáltal elvonatkoztatva a fenti negatívumtól, alapvetően működik a film, legalább is teszi a dolgát, amelyre vélhetően kitalálták. Alapvetően társadalmunk diszfunkciója által kitermelt szituációk adják az egyes történetek eseményét, tehát alapvetően egy társadalmi problémákra érzékeny rendező képe rajzolódik ki elénk. Teszi ezt a klasszikus szatíra eszköztárával, amely a legnagyobb erőssége a filmnek. A groteszk, sokszor túlzó humor szórakoztatóvá teszi a filmet, még akkor is ha morbid az amit látunk. Egy kicsit hasonlóképpen történik ez, mint a spanyol filmekben. A spanyolok ehhez a görbe tükörhöz egyébként is kitűnően értenek, mellékesen megjegyzem, hogy a produceri munkákat jelen esetben Augustín és Pedro Almodovar jegyzi.
Az alkotó bele dob minket a történetek kellős közepébe, minden egyes epizódnál azt éreztem, hogy ennek se eleje se vége. Természetesen a történet eljutott a-ból a b-be, csak az ember képtelen emészteni úgy a dolgot, hogy ugyanezt az utat ő is bejárja. Akkor tehát van közös nevező? Egy közös tanulság vagy mifene?
Van, bár erre nincs recept, gyanítom mindenkinek más és más. Azonban a diszfunkciós társadalmi keret számomra túl általános. Nem ad lehetőséget bárminemű magyarázatra, amely belevinne egy pszichológiai aspektust a filmbe. Így viszont nem értjük mi miért történik, melyek a motivációk, ergo meg sem kedveljük a szereplőket ergo tökmindegymitbámulokcsakröhögök. Ez lehet erős kritika, de véleményem szerint ezt nem így kellett volna csinálni. A keret megfojtja a filmet. Kevesebb baromsággal több mindent el lehetett volna mesélni.
Ennek ellenére jól szórakoztam rajta, azért hozta a déli "eszementség" minden aspektusát, de a kiemelkedőtől azért távol áll.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése